Marissa Meyer - Cinder

Előzmények
Ismét a Harryx miatt kezdtem el olvasni a könyvet, és őszintén bevallom, ha nincs ez a játék, akkor bizony nem hiszem, hogy ebben az évben sort kerítettem volna erre a történetre. Most pedig ott tartok, hogy már a második részt is olvasom, mert annyira magába szippantott az új világ, hogy képtelen voltam abbahagyni az olvasását.
Százhuszonhat ​évvel a negyedik világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra… Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van… 
Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás „nemzetbiztonsági ügy”. Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot? A Holdbéli krónikák első könyve Hamupipőke klasszikus meséjét kombinálja a Terminátor és a Star Wars elemeivel. Az eredmény egy fantasztikus, magával ragadó történet.

Véleményem

Mint ahogy fentebb is említettem, ha nincs ez a kihívás, én sem olvasom el a könyvet. Ugyan a történet már rég felkeltette az érdeklődésemet, de mivel nem vagyok kimondottan egy sci-fi rajongó, elképzelésem sem volt arról, milyen lehet egy olyan Hamupipőke átírás, amiben robotok, űrkutatás, földönkívüliek, és egy alternatív univerzum is szerepel. Lényegében ezek voltak azok a bizonyos okok, amik miatt nem olvastam el korábban ezt a könyvet.

Felhoztam az egyik csapattársamnak, hogy válasszon egy akármilyen könyvet a várólistámról, és azt majd elolvashatjuk közösen, de amikor erre esett a választása, megrémültem. Az alaptörténet bennem maradt még úgy is, hogy max. egyszer olvastam el hónapokkal ezelőtt a fülszöveget, és tudtam, mire vállalkozok - legalábbis azt hittem, hogy tudom. Szinte biztos voltam abban, hogy két véglete van ennek az olvasásnak: vagy a felénél abbahagyom, és soha többé még csak felé sem nézek, vagy átlapozom, írok egy nyúlfarknyi értékelést arról, hogy ezt a könyvet nem nekem találták ki, meg blablabla, és kész. Aztán elkezdtem olvasni, és rájöttem, mekkora balfasz voltam eddig. ATYA ÚR ISTEN. Erre a történetre nincs is jobb szó az atyaúristennél.

A történet kezdete tökéletesen mesébe illő volt, más kezdést el sem tudok képzelni ennek a könyvnek. A szereplők könnyen kedvelhetőek és utálhatóak voltak, a mostohák hozták a kívánt hatást, de a mellékszereplők is jól teljesítettek, egyiket sem éreztem feleslegesnek.

A tipikus Hamupipőke történet mellett kaptam egy teljesen új világot, ami egyáltalán nem hasonlít a megszokott mesei környezethez. Ha lehunytam a szememet, vasat láttam, rengeteg vasat, és más élettelen tárgyat. Ez rémisztő volt, és bizarr. Sok, a történethez hasonló felépítésű filmet láttam már, és hozzá kéne legyek szokva ahhoz, hogy a legtöbb fantasy átdolgozás inkább a jövőben játszódik (akár alternatív - szóval múltszerű, mégis jövőkép -, vagy egy teljesen más, reálisnak tűnő jövőben), mégis az a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy ha ez kell legyen a jövő - ha nem is teljesen, de részletek belőle tuti megtörténhetnek -, akkor köszönöm szépen, de nem kérek belőle.

A szerelmi szálat viszonylag gyengének találom, és nem azért, mert lényegében nem történt semmi fizikai kontaktus a két szereplő között, hanem mert abban a pár beszélgetésben sem éreztem azt, hogy a két szereplő másképp nézne egymásra. Persze ettől a történettől nem vártam eget rengető, gyomrot bizsergető erotikát, sőt, ha ez történt volna, valószínűleg a falhoz is vágom a könyvet, de azért egy csókpróbálkozáson kívül többre számítottam.
Összességében úgy érzem, ez a történet egy erős felépítésű, komplex és igényes könyv, bátran merem ajánlani azoknak, akik nem riadnak vissza a meseszerűségtől, a robotoktól, a sci-fitől, és a kemény függővégektől.
Share:

Tarryn Fisher - F*ck love! - Kapd be, szerelem!

Előzmények
A könyvet alig két hónappal ezelőtt rendeltem meg a Bookline-ról, de már a molyra felkerülése óta a kívánságlistámon pihent, mert annyira megragadott a fülszövege, hogy kénytelen voltam azonnal bedobni a kosárkámba. Nos, a döntés elhamarkodott volt, egyik részem b
ánja, a másik pedig örül, hogy ez a könyv is a polcán pihen. Hogy miért is? Lentebb elmesélem.
Helena Conway szerelmes lesz.
Akaratlanul.
Észrevétlenül.
De nem véletlenül. Kit Isley pontosan az ő ellentéte – rejtélyes, fékezhetetlen és a legkevésbé sem óvatos. Mindez akár remekül is alakulhatna…
Ha nem Helena legjobb barátnőjével találkozgatna. Helena kénytelen dacolni a szívével, helyesen cselekedni, és másokra is gondolni.
Egészen addig, amíg fittyet nem hány az egészre.


Véleményem

Kezdjük azzal, hogy annak ellenére, hogy a könyvvel kapcsolatban sorra érkeznek a leértékelések, nekem valamilyen szinten tetszett. Tetszett, mert nem szokványosan kezdődött, mert végig fenntartotta az érdeklődésemet a cselekmény, és mert olyan eseményekkel van tele, amelyek abszolút nem tartoznak a klisék táborába, és amelyekről egyáltalán nem gondoltam volna, hogy valaki egyszer le meri írni. Mert valljuk be, vannak olyan részek, amelyeket csakis egy meredek lejtőhöz tudnám hasonlítani, aminek két véglete van: vagy annyira baromi jó, hogy attól az olvasó szóhoz sem jut, vagy annyira borzalmas, hogy a könyvet még a tűzre rakni is kár lenne, mert kialszik tőle.
Ez a könyv... talán fogalmazhatok úgy is, hogy az arany középút volt. Mert jónak jó volt, ötletes, kreatív, látszik, hogy sok idő volt a cselekménybe fektetve, mégis úgy érzem, hogy valami hiányzik, valami nem oké, és csak a könyv befejezése után pár nappal tudatosult bennem igazán.

Az első fejezet olvasása közben úgy éreztem magam, mintha az 50 első randi utolsó jelenetébe csöppentem volna: Kit pontosan úgy nézett ki, mint Adam Sandler, még a mosolyát is magam elé tudtam képzelni, és nem értettem, hogy ez most jó vagy sem. Aztán a második rész teljesen másképp kezdődött, és elgondolkodtam azon, hogy vajon ebből a könyvből nem hiányzik-e vagy 30-50 lap, mert teljesen ellentétben áll ez a két fejezet, pedig szemmel láthatóan egymást követik... Az első tíz rész után persze már kialakult előttem a kép, és az, amit Fisher láttatni akart velem: egy furcsa szerelmi szál, két ellentétes ember, és egy álom, aminek semmi értelme, mégis benne rejlik szinte minden.

Lényeg a lényeg: a cselekményt és a kivitelezést illetően le voltam nyűgözve. Ám ami a szereplőket illeti... na, ez volt az, ami miatt a fejjel mentem a falnak dühömben. 

ÉS ITT JÖN AZ A RÉSZLET, AMI MÁR TARTALMAZ SPOILERT A CSELEKMÉNYRE NÉZVE. CSAK AKKOR OLVASD EL, HA EZ A TÉNY NEM ZAVAR.

Nem éreztem azt a bizonyos szikrát. Tulajdonképpen nem éreztem semmit. Kit és Helena úgy viselkedtek, mint két egymással párhuzamba helyezett bot: semmi közük nem volt egymáshoz. Illetve mégis - legalábbis ezt akarták lenyomni a torkomon, de valahogy nem jött össze. Az álomnak köszönhetően kezdett el Helena Kit iránt érdeklődni, és Kit számára sem volt közömbös a lány, mégsem tettek egymás felé egyértelmű jeleket, vagy ha mégis megtörtént ez a csodának számító esemény, akkor valamelyik visszavonulót fújt. Rengetegszer kevésnek éreztem a közöttük lévő kontaktust, és ez egyrészt érthető, mert egyikük sem akart tévútra térni, mindkettejüknek kapcsolata volt, mégis emiatt éreztem hidegnek a viszonyukat... mert hát basszus! Ha tetszik valaki, jól elvagyok vele, akkor szakítok a jelenlegi partneremmel, aki iránt semmit sem érzek, és fogalmam sincs, miért vagyok/voltam vele, és igyekszem nyitni afelé, aki bejön nekem. Legalábbis ez lenne a normális reakció az ilyesmire.

A másik dolog, amiben volt kivetnivalóm, az Helena hajlandósága és lényegében mazochistasága akkor, amikor Della a kórházban maradt a szülés után. Nem azt mondom, hogy lehetetlen az, amit megtett, mégis érzek egy szemernyi lehetetlenséget a viselkedésében.

Az a fordulat, hogy Helena végül beköltözik June-hoz igazán érdekesre sikeredett. Ezt a szálat is kifejtetlennek találom: érződik, hogy az írónő ezzel el szeretne érni valamit, mégis inkább tudom, mit akart vele, de nem azt olvastam, aminek a tudatában vagyok.
Összességében úgy érzem, ennek a könyvnek vannak kivetnivalói, mégsem olyan vészes, mint ahogyan azt a molyos százalék állítja.
Share:

Egymás szemében #5 | Simone Elkeles - Leaving Paradise

Sziasztok!
Az Egymás szemében egy olyan kezdeményezés, melyben a résztvevő bloggerek egymásnak ajánlanak könyveket megadott szempontok szerint.
A könyv újraolvasás volt, és azért vállaltam be ismét az elolvasását, mivel tavaly nem írtam róla bejegyzést, és nem is folytattam a második résszel, így sokat felejtettem a cselekményből, így nem akartam tudatlanul nekivágni a második résznek.


Cím: Leaving Paradise
Író: Simone Elkeles
Író nemzetisége: amerikai
Kiadó: Flux
Kiadás: 2007.
Oldalszám: 312
Címkék: válott szemszög, romantikus, baleset, trauma, young adult, iskola, ifjúsági


✘✘✘
Fülszöveg

What happens when the person who damaged you for life… becomes the person you trust the most?

Caleb Becker spent the past year in juvenile detention. 
Maggie Armstrong spent the past year in hospitals and physical therapy. 
Two teens who were scarred one fateful night are going to have to face their greatest challenge yet – meeting up with each other again.


✘✘✘
Véleményem

Mivel ismét a rajongói fordítást vettem elő, úgy érzem, jogosan másoltam be ide az angol fülszöveget. Második olvasás után is kijelenthetem, hogy ennek a könyvnek, és a második résznek is méltó helye lesz majd egyszer a polcomon, csak az az egyszer még fogalmam sincs, mikor válik már jelen idővé.

Ami mindenképp megemlítendő, az az, hogy bármennyire is a kétezres évek közepe után jelent meg ez a könyv, nem éreztem azt a tíz év különbséget. Azért azt valljuk  be, a világ egyik napról a másikra változik, és már egy év alatt is teljesen más álláspontra kerülnek az emberek, mégsem tűnt úgy, hogy ez a történet sokkal korábban játszódna, hanem épp ellenkezőleg: teljesen mainak tűnt, 2018-asnak, mintha egy idén megjelenő YAt olvastam volna, pedig nem, ez a.könyv már 10 éve boldogítja az amerikai olvasókat.

Különösen tetszett még a cím, és annak jelentősége. Sokszor nevettem, amikor kigúnyolva volt említve. Tökéletesen szemléltet két dolgot is: először is az író hatalmát, hiszen ilyenkor meg van adva neki az esély arra, hogy játszadozzon a nevekkel, és ha az olvasó belemerül a könyvbe, akkor el is hiszi a szereplők által, hogy igen, ez bizony a karma, pedig nagyon nem, az író direkt írta meg pont így, és leginkább azért, hogy hitelesebb legyen az egész történet. Másodszor pedig bemutatja azt a megállapítást, miszerint a látszat néha csal. Szeretem ezt a szófordulatot, és olvasás közben végig ez járt az eszemben. Itt van ez a kisváros, Paradise. A tökéletes város, a tökéletes iskolával, a tökéletesnek tűnő elit emberekkel, a tökéletes mindennel. A Becker család maga az álom minden fiatalnak, hiszen úgy a szülők, mint a gyerekek sikeresek, mindenki teljesíti a vágyát, mindenki az lesz, ami szeretne. Senki sem tudja, hogy ez egy álca. Annak ellenére, hogy a nagyobbik gyerek börtönbe kerül ittas vezetés miatt, a család szinte ugyanúgy folytatja az életét, mintha mi sem történt volna. Csodaszép, ugye? Milyen nagyszerű család, milyen erősek, harciasak, magabiztosak... Egy nagy francokat! Gyengék, buták, naivak és gyávák, csak túl szép és vastag az álcájuk ahhoz, hogy ezt egy ember észrevegye.

Tetszett Maggie gyógyulási folyamata, szuperül van bemutatva az, hogy bármennyire is ott van a fizoterápia és a rengeteg orvos, igazán csak akkor kezdett el gyógyulni, mikor Caleb ott volt mellette.

Caleb szüleivel abszolút nem vagyok kibékülve, főleg az anyjával nem, nagyon antipatikus személyiségnek mutatkozott egész végig, és ez az érzés a második részben csak fokozódott.

Összességében

Ajánlom. Mindenkinek, aki  szereti a romantikus lélektani történeteket. Garantált kedvenc lesz!


SZEPTEMBERI EGYMÁS SZEMÉBEN BEJEGYZÉSEK
Nem található automatikus leírás.

♦️ Ágota bejegyzése: Chanda Hahn - Bűbájtalan
Ágota ebben a hónapban az én egyik kedvencemet olvasta. Ha érdekel titeket a véleménye, kattintsatok a fenti linkre.
Share: