Határidőnapló | Január 27. - Holokauszt

Határidőnapló

Belegondoltál abba, mennyi mindent jegyzel fel a határidőnaplódba? Fogorvos, havi konzultáció ilyen-olyan dokinál, barátok szülinapja, előadások, mozipremierek, színházak, találkozók... És azokat a dátumokat feljegyzed, amik fontosak az emberi voltod számára? Azokat, amik meghatározzák a TE életedet is, azt, hogy úgy élj, ahogy most?

Az év különböző emlék-, nemzeti- és világnapjain bejegyzéseket fogunk hozni az Anarchia könyvblog bloggerével, Beával Elsősorban olyan könyvekről hozunk értékeléseket, amelyek mélyen vagy részlegesen, de mindenképp érintettek az adott témában. Ezen kívül még lesznek saját témáim is, olyanok, amikről Bea nem biztos, hogy írna, és olyanok is, amikről csak Bea ír majd, tehát mindenképp érdemes lesz majd mindkét blogot lessétek, mert izgalmasabbnál izgalmasabb bejegyzéseket terveztünk.

Január 27. - HOLOKAUSZT

Számomra mindig is meghatározó volt ez az elnevezés, és nem csak ma, hanem az év bármelyik napján képes teljes mértékben a földbe tiporni, és annyira megtölt kétellyel, mintha legalábbis engem minősítenének ezek a szavak. Nemcsak az értelmetlen halálesetek jutnak az eszembe, hanem inkább az emberi kegyetlenség, és az, amit megtettek az emberekkel - és ez ugyanilyen szinten jelen van most is, 74 évvel később, csak más formában.

Azért is gondolom úgy, hogy a holokauszt egy olyan esemény/megtörtént dolog, ami kimondottan meghatározza a 21. századi ember életét, mert ha nem történt volna meg, abszolút nem olyan lenne a világ, mint amilyen most is, nem azt az életet élnénk, amihez olyan hűségesen hozzászoktunk és ragaszkodunk. Sokszor belegondolni sem merek, milyen kegyetlenségeket kellett átélniük abban az időben az embereknek, és kénytelen vagyok rájönni, hogy az, amikre én gondolok, fel sem ér azokhoz, amiken ténylegesen nekik keresztül kellett menniük.

Bea Holokausztos bejegyzését ITT olvashatjátok.

Mary Ann Shaffer - Annie Barrows - Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

Megmondom őszintén, két dolog is felmerült bennem az olvasás előtt. Először is: eddig csak rossz tapasztalataim voltak a levélregénnyel kapcsolatban. Igaz, azt meg kell vallani, hogy a Fanni hagyományai és a Törökországi levelek úgy alapból mély nyomot hagynak egy diák szívében - esetemben egy vérző, elfekélyesedett sebet, ami sosem gyógyul be és borzasztóan ronda - , de azt meg kell hagyni, eléggé eltántorít mindkettő ettől a műfajtól. Emiatt felmerült bennem az is, hogy mégis hogy lehet levélregényként tálalni egy ilyen komoly témáról szóló könyvet? Olvasás utáni válaszom: REMEKÜL. A másik dolog a kételkedés. Sokszor azt tapasztaltam, hogy azok az emberek, akik nem élik át azt a bizonyos eseményt - nem kimondottan a holokausztra gondolok -, viszonylag hiteltelenül adják át a történetet, mondhatni elmesélik, de nem átélik. Nos, ez a két amerikai írónő abszolút nem azt adta, mint amire számítottam. Persze a formájától nem az volt az élmény, amihez hozzászoktam, mégis úgy gondolom, minden egyes levélke rejtett valami fontosat, valami olyat, amitől ez a történet egyre jobb és jobb lett.

Fűlszöveg

1946 ​januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története.

Bármennyire is érdekelnek a holokausztos könyvek, minden egyes alkalommal, amikor a kezembe kerül egy, sokkal kevesebbnek érzem magam olvasás után. Állandóan az az érzésem, hogy kitéptek belőlem egy darabot, és sosem leszek olyan, mint voltam. Most nem érzem magam annyira elveszettnek, és ez a levélformátumnak köszönhető. Az eddigi olvasmányaimban állandóan az események középpontjában találtam magamat, a szereplővel együtt éltem át a kegyetlenségeket és a szerettei elvesztését, és emiatt gyötrődtem a leginkább. Most végig higgadt olvasó maradtam, nem fájtak annyira a történések, de azért csak részt vettem az eseményekben és jelen voltam a szereplők mellett is. Talán egy olyan szereplőnek mondanám magamat, mint olvasót, aki ugyan jelen van a történetben, mégsem éri semmi baj, olyan, mintha ott sem lenne, de azért szerves része az egésznek.

Tudom, egy kicsit paradoxon helyzet, de bármennyire is én választottam ki a témát, nem tudok a történetről - nem csak erről, egyikről sem - olyan könnyed módon beszélni, mint az összes többi értékelésemben. Valahogy nem érzem jogosnak, hogy elmondhatom a véleményemet, de nem is jönnek úgy a szavak, hogy órákig meséljek róla. Ez a téma olyan, hogy csak keveset jó róla beszélni, inkább azokat a dolgokat kell megjegyezni, amikre az ember saját maga jön rá akkor, amikor nincs mellette senki, csak ő van és a fejében kószáló gondolatok.

Kedvenc idézeteim/részeim

Én úgy látom, minél kevesebbet mondott, annál több benne a szépség.

✱

Egész életemben azt hittem, hogy ha a hős és a hősnő eljegyzi egymást, vége a történetnek; elvégre ami jó Jane Austennak, az a többi embernek is megfelelhet. De ez hazugság. A történet csak a kezdetet mutatja be, és utána minden egyes nap tovább szövi a cselekményt.

✱

1941 egy májusi éjszakán nagy erejű robbanóbomba zuhant a könyvtár tetejére. Ez a tetőterasz elég messze esett Juliet őrhelyétől, de őt annyira kétségbe ejtette drágalátos könyveinek a pusztulása, hogy eliramodott a lángok felé – mintha bizony egymaga megóvhatná a könyvtárat a végzettől!

✱

Az volt a címe, hogy Válogatás Shakespeare műveiből. (…) 

Én úgy látom, minél kevesebbet mondott, annál több benne a szépség. Tudja-e, melyik mondását csodálom a legjobban? Azt, hogy “A fényes nap leszállt, sötétség vár miránk”. 

Hiszen csak ismertem volna ezeket a szavakat aznap, amikor néztem, hogyan érnek földet a német csapatok, egyik repülőgép a másik után, és jöttek, csak jöttek a kikötőben is a hajókról. Nem jutott más az eszembe, mint hogy az anyjukat, az anyjukat meg az anyjukat, újra meg újra. Ha ehelyett már akkor arra gondolhattam volna, hogy “A fényes nap leszállt, sötétség vár miránk”, könnyebb lett volna a lelkem.

Read More

5 sorozat, amit be szeretnék fejezni 2019 első felében

Annak ellenére, hogy már 2018-ban sem sikerült annyit olvasnom, mint 2017-ben, nem keseredtem el teljesen. Ugyan július közepéig nem is merek arról álmodni, hogy meghaladom az ötven könyvet, pedig volt rá eset, hogy addigra már a hetven is megvolt, viszont reményeim és terveim szerint minden hónapban elolvasok legalább négyet, nehogy a végére elfelejtsek olvasni... 

A napokban eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad, de én bizony befejezem a megkezdett sorozataimat. Nos, azt hiszem, ez a mondat minden könyvmoly szájából elhangzott legalább egyszer egy nap, én viszont nagyon rá szeretnék állni az ügyre, és ha nem is sikerül teljesen kivégeznem az összes sorozatomat, legalább a felével haladni szeretnék egy kicsit.

Összegyűjtöttem nektek azt a néhány sorozatot, amit beterveztem az érettségi előtti időszakba.

1. Árnyvadász világ

Bármennyire is nem vagyok megelégedve a Végzet ereklyéi sorozattal, nem akarom, hogy lezáratlan maradjon a fejemben, és már amúgy is csak az utolsó részt kell elolvassam, amit még az év első negyedében szeretnék a kezembe venni. Ezen kívül még a Bane Krónikákból van egy részem elmaradva, és aztán jöhetnek az Árnyvadászos novellák is, amit végül a Gonosz fortélyok első két részével zárok.

Ezzel ellentétben amúgy - és ezt baromi sokszor hangoztatom - a Pokoli szerkezeteket imádom, és azokat mindenképp egyszer a polcomon szeretném tudni, hogy egyszer újraolvashassam őket, mert azok egész egyszerűen lenyűgözőek voltak.

2. Vámpírakadémia - román kiadás

Reményeim szerint még idén befejezem ezt a sorozatot, és nem csak azért, mert elsősorban szükséges lenne végre ráállnom a román nyelvre, hanem azért is, mert érdekel, mi lesz a történet vége. Mindenesetre próbálom minél hamarabb a kezembe venni Dimitrit a negyedik részt, mert akkor megkapom a kellő löketet ahhoz, hogy folytassam a történetet.

3. Cathy Arrow - Boszorkányok

Magyar szerző által írt rövidke boszorkányos novellák. Az első részre még tisztán emlékszem, és az nagyon tetszett, bár a rövidsége miatt nem volt nagyon esélyem belemélyedni a történetbe, mert amint elkezdtem élvezni, máris vége lett. Azóta persze már megjelent a következő három rész is, és egy másik novella az írónőtől, amit, reményeim szerint, még a napokban el fogok olvasni.

4. Laurelin Paige - Fixed sorozat

Az első két részéig jutottam csak, de a moly szerint a harmadik részen, és a kiegészítő Hudson könyvön kívül még megjelent újabb kettő. Remélem, ezeket sikerül még idén elolvasnom, mert ha az emlékeim nem csalnak, akkor a második rész egy csöppet lezáratlan maradt az olvasó számára. Alayna személyisége mondjuk a második kötetben kezdett kiakasztani, ez viszont még nem elegendő indok, hogy ne folytassam a történetet.

5. Sherrilyn Kenyon - Sötét vadászok

Ezt a sorozatot sokszor az egekig meg vissza magasztalom molyon is, és privát beszélgetésben is. Egyszerűen annyira levett a lábamról a fő szál, hogy nagyon sokszor nem tudom megállni, hogy ne olvassak el egy-egy részletet molyon, vagy hogy ne vegyem a kezembe a sorozat következő kötetét. Három rész vár még olvasatlanul, amiket remélem, a téli hónapokban sikerül elolvasnom, de ha nem, az sem baj, nem tolom annyira messze, hogy véletlenül 2020-ra görbüljön az olvasásom dátuma.

Ezeken kívül viszont van egy rakásnyi olyan sorozat, amiknek csak az első része jelent meg tavaly, vagy azelőtt, és a folytatásokra még várnom kell. Ezeket tervezem még idénre:

A keményebb napokra, amikor annyira le van fáradva a fejem, hogy muszáj egy kicsit kikapcsoljam néhány egyszerű, nem komplikált történetekkel, amelyek annyira romantikusak, és annyira a felhők fölé repítenek, hogy megfeledkezek a rám váró nehézségekről.

1. Teresa Medeiros - Egy botrányos éjszaka / történelmi romantikus

2. Colleen Hoover + Tarryn Fisher - Soha, de soha 3. /romantikus, dráma(?)

3. Julianne Donaldson - Edenbrooke örököse /kiegészítő novella, történelmi romantikus

4. K. A. Tucker - Egyetlen kis hazugság /romantikus, lélektani/ az első részt imádtam

5. Julie James - Az a gyanúm, szerelem /romantikus, erotikus, krimi

6. Lauren Blakely - Mister O /romantikus, erotikus, picit klisés, de szórakoztató

7. Leiner Laura - Maradj velem /ifjúsági, romantikus

8. Kristen Ashley - A nyomozó /romantikus, erotikus, krimi

És a picit komolyabb könyvek, sorozatok, amikkel eddig nehezen haladtam, de idén szeretnék végre pontot tenni a végükre:

Rick Riordan - Az Olimposz hősei 3, 4, 5

Annie Kaufman - Megan Spooner - Meggyötört világ (Lehullott csillagok 2.)

Gail Carriger - Napernyő Protektorátus 2, 3, 4

Julie Kagawa - Vaslovag (Vastündérek 4.)

1. Marissa Meyer - Scarlet /fantasy, sci-fi

2-3 J. Goldenlane - Napnak fénye-ciklus 2,3 /fantasy

4. Michelle Hodkin - Mara Dyer változása /fantasy, enyhén thriller(?)

5. Jennifer L. Armentrout - Komor elemek 2. /romantikus fantasy

6. Jessica Park - Celeste bolondulásig /romantikus, lélektani

7. Jodi Ellen Malpas - Ez vagyok /ez a sorozat a halálom, nem értem, miért nem olvastam még ezt a részt

8. Kendall Kulper - A mágikus tolvaj /halloween-es fantasy, az első része nem ragadott meg annyira, viszont annyira lezáratlan a cselekmény, hogy nagyon merem remélni, hogy még idén elolvashatom ezt a könyvet is

1,2,3 - Darynda Jones - Charley Davidson /humoros, fantasy

Anno csak az első részét olvastam, és már nem emlékszem rá teljesen, így csak az újraolvasás után fogok belekezdeni a sorozat többi részébe.

4,5 - Anne Bishop - Vörös betűkkel /disztópia, fantasy

Ugyancsak az első részét olvastam, nem rémlenek a részletek, így ha elkezdem, mindkét részt ledarálom majd.

6. Vivien Holloway - Forgandó szerencse /steampunk - csak ezt a részét nem olvastam még a sorozatnak

7,8 Maggie Stiefvater - Mercy Falls farkasai 3,4 /vérfarkasos fantasy

Nem biztos, hogy jól jártam én azzal, hogy felsoroltam magamnak ezeket a könyveket, mert majd év végén megint sírni fog a szám, mert a felét sem fogom elolvasni, mindenesetre optimista vagyok ezügyben. Hátha.

Nektek is van ilyen listátok?

Mit fogadtatok meg idén olvasással valahova?

Read More

Ruby Saw - Csak két lépés Észak

Cím: Csak két lépés Észak

Szerző: Ruby Saw

Oldalszám: 242

Kiadó: MyBook

Címkék: akció, erotikus  Észak-Korea, korrupció, romantikus

***Fülszöveg***

Észak-Korea. ​Egy földrész, aminek a puszta hallatán összeszorul az emberek gyomra. 

Hadley Hilson újságíró azonban nem így volt ezzel, és csatlakozott a volt egyeteme tanulmányi kirándulásához, ami Dél-Koreába indult, de érintőlegesen az északi határhoz is. Az újságíró élete nagy sztorijára készül, az Észak- és Dél-Korea közti különbségek bemutatásával. 

A drogok nem illegálisak északon, mégis elkülönítik a busznyi diákot a határnál, miután füvet találnak az egyik táskában. 

A csoportot kísérő professzor furcsán viselkedik. Amerika nem töri magát, hogy a dolgok után járjon. 

Hadley-t furcsa élmény éri: taszítja, de egyben vonzza is Jin Park ezredes, amire nem tud magyarázatot adni. 

Jin küzd a szívével és a józan eszével, de alul marad a harcban. 

Meddig megy el egy újságíró a tökéletes sztoriért? Vajon ott a katonák tényleg mindent megtehetnek? Ki áll az egésznek a hátterében? 

Korrupció, hatalom, élni akarás, vágy és szenvedély.

***Véleményem***

Szinte kapva-kaptam az alkalmon, amikor 2018 utolsó napjain azzal a kérdéssel írt rám Ruby, hogy elolvasom-e a nemsokára megjelenő könyvét. A történeteivel már a megjelenésük óta szemezek, de valahogy mindig eltoltam őket későbbre, mert állandóan eléjük ugrott más, valami olyasmi, amit kihívásra kellett elolvasni, és az valahogy akkor, abban a pillanatban sokkal fontosabbnak tűnt. Most látom be igazán, mekkora hibát követtem el anno, amikor azokat a történeteit mellőztem, el is mondom, miért.

A könyv már az első oldalakon pörög, szinte azonnal belecsöppentem a közepébe, ami nem baj, mert a Csak két lépés Észak nem kimondottan egy mesélős történet, itt nincs habfelhő, sem vattacukor, de még csak rózsaszín köd se. Eleinte azon gondolkodtam, hogy talán túl kevés volt a cselekmény felvezetésére szánt idő, de olvasás közben rájöttem, hogy a szereplőknek sem volt idejük arra, hogy bemelegítsenek az akció előtt, egyből az események közepébe csöppentek, még nekik sem volt idejük felfogni a velük történteket.

A fő szál teljesen ismeretlen volt a számomra. Bevallom, mindig is rajongtam Koreáért, Kínáért és Japánért, kiskoromban rengeteg sorozatot végignéztem a Dunán és az M2-n, így a karakterek elképzelésével nem volt problémám, és a katonák temperamentuma is ismerős volt. Persze nem azt mondom, hogy egyéb ismeretek híján a történet nem érhető, hanem azt, hogy ha az olvasónak van egy kis ismerete máshonnan, akkor meglepődik és nagyon mosolyog, amikor ezeket a vonásokat észreveszi ebben a könyvben. Mindig tisztelem azokat az írókat, akik nem a hasukra csapva írják meg a történetüket, hanem kutakodnak, éjt nappallá téve dolgoznak, anyagot gyűjtenek, és csak utána mélyednek bele a saját kis történetükbe, amik az új ismereteik által válnak teljessé, egésszé.

Az alaphelyzet annyira mindennapinak tűnik, hogy az olvasó a fülszöveg elolvasása után biztos nem érti, mégis hogy lehet ebből egy egész történetet megírni, hiszen tuti nem fog történni semmi. Először én is erre gondoltam, pedig jómagam is sokszor turbóztam fel egy hétköznapi szituációt annyira, hogy az olvasók csak egy kis gondolkodás után döbbentek rá, hogy az velük is megtörtént, csak nem pont úgy. És most gondoljunk bele, mennyi minden megtörténhetne velünk egy egyszerű kiránduláson: tegyük fel, meglátogatunk egy kastélyt, aminek a termei/szobái tele vannak kiállított tárgyakkal, és az egyik szekrényben találunk egy hullát. Na, ugye, máris izgalmasabb a helyzet! Csak meglátogattunk egy több száz éves kastélyt, amiben egykoron királyok, hercegek, grófok éltek, és a személyes holmijuk között ott egy hulla, amit nemrég tehettek oda, mert a test még nem rohad... Ez máris egy krimi, ha nem egyenesen horror. Ugyanezt a módszert alkalmazta Ruby is: mégis mi a bánat történhetne egy egyszerű tanulmányi kiránduláson? Semmi. Jaj, várj, hova is mennénk? Észak-Koreába? Hűha, de hisz az az ország háborúban van a Déliekkel. Ennek a mindennapi eseménynek ez az első olyan eleme, amitől egy kicsit több, egy kicsit másabb. A többire csak akkor jön rá az olvasó, ha belemélyed ebbe a szuper történetbe.

Hadley karaktere teljesen olyan, mint én, és annyira örültem, amikor nem egy hiper-szuper bombanőként lett leírva, hanem egy velem egy magas, 165 centi körüli, vékony termetű (tehát nincsenek olyan gondolatai, hogy a melleim és a fenekem mindig odavonzzák a férfiak tekintetét, mert ezeket nem tudja csak úgy kitenni a vitrinbe ha magamból indulok ki, akkor azért, mert nincs is nagyon mit... :'))). Ami külön tetszett az az, hogy nem olyan karakterfejlődésen ment keresztül, mint amilyenen a legtöbb könyvszereplő: nem lett belőle hirtelen rendőr, aki minden fegyverhez ért, de nem is marad az az anyámasszonykatonája, aki az elején volt, hanem egy kicsit kihúzta magát, elkezdett logikusan gondolkodni, de hű maradt a személyiségéhez, és nem tett semmi váratlant. Hadley az egyik oka annak, hogy ennyire megszerettem ezt a történetet.

Jin a lényével nyert meg magának. Kegyetlen helyzetben is ember tudott maradni, és ellenállt a késztetésnek, a kényszerítésnek. Egy határozott férfit ismertem meg a személyében, aki kiáll önmagáért, a véleményéért, és azért, amit képvisel, még akkor is, ha nagy rajta a nyomás. Megtörte őt az élet, emiatt vált érzékennyé, és lehet, néhány helyzetben túlságosan is érzékeny volt. Amit egy kicsit furcsálltam rajta, hogy kegyetlenül hidegvérű volt, és csak az utolsó pillanatban hozta meg a döntést, majdnem akkor, amikor már túl késő lett volna. Néha elvártam tőle, hogy egy kicsit kikeljen magából, és addig püfölje Hongot, ameddig a másik az eszméletét veszti.

Az utolsó fejezetek olvasása alatt már szúrta a szememet a könny, és szinte verekedni tudtam volna, ha nem úgy történik valami, ahogyan azt én akartam. Volt egy pár elméletem, amibe ha jobban belegondolok, akkor nagyon klisések lettek volna, és azért örülök, hogy nem minden pont úgy történt, ahogyan azt elgondoltam, hanem úgy, ahogy Ruby megálmodta - és ez a megálmodott történet lehet, hogy kegyetlen, de az élet nem sokszor ad választási lehetőséget, ám ha mégis, akkor van, amikor a rosszabbik utat választjuk. Épp úgy, ahogy Hadley is tette.

Annak ellenére, hogy a történet komplex, nem találtam benne logikai bukkanókat, bakikat, de még ellentmondásokat sem. Többnyire néhány vesszőnek a hiányán akadt meg a szemem, és azon, hogy lehetett volna néhány tőmondatot egyben is írni, ezen kívül viszont nem volt semmi helyesírási vagy szerkesztési hiba, de még csak elgépelés sem, amivel az utóbbi időben számtalanszor összefutottam egyéb könyveknél/történeteknél. Pár helyen hiányoltam a leírást; itt nem arra kell gondolni, hogy nincs benne egyáltalán, hanem voltak szituációk, amikről úgy gondoltam, hogy egy kis leírás adna bele egy kis pluszt, ami feltenné a csillagot a tízesre.

Összességében úgy gondolom, ez a történet egy jól összeszerelt érzelembomba, ami ha robban, nem tudsz neki ellenállni. Az érzelmek fokozásából tükröződik igazán, hogy Ruby sokat dolgozott ezen a kéziraton, a szívét és a lelke egy részét is beleadta, hogy ez a könyv megszülethessen, és ehhez csak gratulálni tudok.

Rubyt itt találjátok meg:

Facebook oldal / Facebook csoport

Moly.hu és a könyve

Instagram

Read More