Augusztus harminc.
Reggel fél hét.
Aznap éjjel olvastam ki a Szörnyszívűt. Aznap éjjel nem bírtam aludni emiatt a csodás könyv miatt. Három körül fejeztem be, aztán kiment az álmosság a szememből. Elkezdtem a Lehullott csillagokat, de aztán megfájdult a szemem, így inkább hagytam, lekapcsoltam a villanyt, és gyönyörködtem a sötétben. Már majdnem aludtam, amikor anya azzal a címszóval ébresztett, hogy jó lenne, ha felemelném a seggem az ágyból, mert hivatalos jelenésünk van a kolozsvári konzulátuson.
Bő negyven perccel érkeztünk korábban, így meglátogattuk a szomszédos Mátyás Templomot, bolyongtunk egyet a téren, találkoztunk nagymamám testvérével, ettünk, ittunk.
Esedékes volt, hogy hívjanak. Amikor februárban leadtunk az adatainkat, május-júniusról volt szó, így amikor letelt a megnevezett két hónap, kissé türelmetlenekké váltunk. Aztán a múlthéten hívtak, reggel tíz előtt tíz percre rakták az időpontot (ami nem mellesleg ütközött a keljünk-fel-déli-negyed-kettőkor programommal), az út pedig két órát vett igénybe, így muszáj volt korán kelni, hogy mielőbb eljussunk a városba.
Lényegében még most sem fogtam fel, hogy kettős állampolgár lettem. Persze jó érzéssel tölt el, és végre tudom, hogy nem csak itt, Erdélyben vagyok otthon, hanem Magyarország bármelyik pontján.
Sokszor hallottam azt, hogy ha egy erdélyi/vajdasági/felvidéki magyar az anyaországban akar szerencsét próbálni, akkor kiközösítik őt. Sosem értettem az okát. Ugyanolyan magyar vagyok, mint a magyarországi, talán magyarabb is, mivel lennék különb? Emberi logika...
Ez a lehetőség, amely lehetővé teszi, hogy ne csak román / ukrán / moldvai / szlovák / szlovén / horvát / sötöbö állampolgár, hanem magyar is legyen az ember, többet ér minden kincsnél. Legalábbis számomra.
A sírás fojtogatott, mikor az esküt mondtam. Nem vagyok érzelgős, legalábbis nem ennyire. A tűrőképességem viszonylag magas, itt viszont majdnem eltört a mécses. Éreztem, ahogy liftezik a gyomrom, a hangom is remegett, és a kezemben lévő román személyi igazolvány nedvessé vált - az izzadságtól, persze.
Majdnem harmincan ültünk abban a teremben, plusz az állam emberei, és a kolozsvári konzul, mégis úgy éreztem, mintha több százan lettünk volna; énekeltük a himnuszt, szózatot, majd koccintottunk.
Fantasztikus érzés volt.
Fantasztikus érzés magyarnak lenni. (most már papíron is)
Fantasztikus érzés otthon lenni egy olyan országban, ami nem a tiéd, de a tied volt száz évvel ezelőtt.
Szeretem, hogy magyar vagyok!
Bepötyögve: 17:29
2016. 08. 30.
Gratulálok<3 Elhiszem, hogy bekönnyeztél, ez tényleg nagyon-nagy dolog ;)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! <3
TörlésGratulálok! :D
VálaszTörlésEgyébként a kiközösítés részt én sem értem. A mi iskolánkban például nagyon sok ukrán és orosz van, (sőt még egy "félkínai" is) de nagyon okosak és szeretjük őket. Ugyanolyanok, akárcsak mi, és semmit sem változtat, hogy hol lakik az ember, ha magyarnak vallja magát - legalábbis szerintem. :D
Köszönöm, Brynn! ^^
TörlésIgazából ez épp nálatok történt. Ugyan nem nagyon volt érzékelhető, de ezt én - érzékeny lelkű vagyok, ha a magyarságomról van szó - észrevettem. A versenyen kaptunk pár csúnya pillantást. Na meg, itt, nálunk, a magyarokat nagyon utálják. Bozgorok (bevándorlók(?) ) vagyunk a románok számára. Ezt, és a fentebb említett dolgot összevetve néha olyan érzésünk van, mintha sehol sem lennénk otthon. Pedig Erdély a magyaroké volt, nem a románoké.
Ezt annyit tudnám részletezni, hogy betelne a karakterlimit. :D
Köszönöm, hogy írtál!
Christine Xx
Gratulálok! Nekem személy szerint semmi gondom az erdélyi, vagy akár a szlovákiai magyarokkal. Hiszen sokuk nem tehet róla, hogy ugyebár nem ide tartoznak. Egyébként én sem értem ezt a kiközösítés dolgot. Attól, hogy valaki külföldre szakadt hazánk fia, vagy nem Magyarországon született, attól még az anyanyelve magyar. Mindegy.
VálaszTörlésKöszönöm!
TörlésTulajdonképpen én is ezen az állásponton vagyok, csupán van néhány elborult elméjű ember, aki épp az ellenkezőjét gondolja.
Szerencse, hogy nincsenek sokan. :)
Christine Xx
Szívből gratulálok! És ha rajtam múlik Magyarországon is otthon lehetsz. :) Ha szeretnél, csak hívj. :) Bizony fontos dolog az, hogy végre jogosan megillet az amire születtél. Magyarnak lenni. Nem lettél más ember, csak a körülmények igazságosabbak egy fokkal. És példát vehet minden magyarországi rólad, hogy lehet szeretni és örülni a magyarságunknak.
VálaszTörlésKöszönöm szépen, Timi, igazán jól estek a szavaid!
TörlésMindig érzékeny voltam erre, lehet, picit érzelgősre sikeredett ez a bejegyzés, de legalább szívből szólt, és, ha halványan is, de Christine-es. :3
Hatalmas öleléés! <3
Annyira megfogalnaztad minden gondolatomat abban a pillanatban amikor kézbe kaptam a honositási okiratomat, ugyancsak Kolozsváron. Azóta is gyermeki remegéssel várom,hogy átmehessünk a határon és büszkén nyújtom a vámon a magyar személyimet. :))
VálaszTörlésÚgyszintén! <3
TörlésÉs, hálaajóistennek, mostanában elég sokat járok ki külföldre. ^_^