Mit adott nekem 2018?

Merre jártam?

Februárban egy hetet töltöttem Szombathelyen és környékén, a Határtalanul pályázat keretén belül. Elképesztően sok helyen jártunk, főleg templomokban - a végére már meg is utáltuk őket, de ez most nem lényeg -, de sikerült eljutnom a sárvári fürdőbe is, ami kimondottan különleges élményt nyújtott.

Március első négy napját Budapesten töltöttem, ugyancsak a fenti pályázatnak köszönhetően. Az ottani református iskola tárt karokkal fogadott minket. Lehetőségem nyílt arra, hogy megtapasztaljam, milyen érzés volt Jézusnak és a családjának egy istállóban lakni... a körülmény nagyjából megegyezett, annyival volt jobb dolgunk, hogy nem szalmában aludtunk. Bár lehet, azzal sokkal jobban jártunk volna... 

Ugyancsak márciusban, rögtön másnap, 5-én zötykölődve indultam el az egyik ismerősömmel Miskolc felé, hogy eltöltsünk egy hetet az ottani iskolában. Azokhoz mentünk, akik tavaly nálunk jártak, így szerencsére nem ismeretlenekhez kerültünk. Imádtam az új családomat, jó érzés volt egy hétig Török lány lenni, mivel pont akkor volt a középső lánytestvér cserediák Enyeden, így az ismerősöknek az lett mondva, hogy gyereket cseréltek, ami, végül is, igaz volt.

Március végén végre betöltöttem a 18-at, így most már hivatalosan is lecsukhatnak a hülyeségeimért. Erről egy nagyon filozofikus bejegyzést olvashattok ITT.

Júniusban az egész tánccsoportom részt vett egy viseletfotózáson, aminek csodás eredményei születtek, mint például ez. Az a helyzet, hogy ebben a képben szinte az egész falu gyönyörködik, mivel bekeretezve, szinte a középpontban ott virít a művelődési központban. Eegen, Christine megcsinálja, mindig megoldja a helyzeteket.

Júliusban egy hetet táboroztam, aminek a beszámolóját EZEN a linken éritek el.

Szeptember első hétvégéjét az Erdélyi Táncháztalálkozón töltöttem, amiről ITT olvashattok bővebben. Ugyancsak szeptemberben ismét voltam Kiskunlacházán a táncosokkal, találkoztam Lillával, az egyik blogos barátnőmmel. Aznap szekereztünk, minden utcában táncoltunk, végül a fellépésen villogtattuk magunkat az új ruhában, amit azelőtt kapott a csoport.

Miket olvastam?

Idén csöppet elmaradoztam az olvasásaimmal, amire nincs kimondottan nagy magyarázatom. Idén 110 fordult meg a kezemben, ebből kettőt még olvasok, és sajnos átviszem őket a következő évre. Ezek közül 31 fantasy,  a többi vagy romantikus, vagy krimi, thriller, esetleg szépirodalom.

Összesen 28. 936 oldalt olvastam, ami bitang kevés, és szerintem ez jövőre változni fog.

Blogolással kapcsolatban

Idén 25 értékeléssel gyarapodott a blog könyvlistája.

Elindítottam a Csábító Csütörtök rovatot, amit jövőtől szeretnék kimondottan a magyar szerzős könyveknek szentelni.

Részt vettem egy ideig az Egymás szemében könyvklubban.

Tagja lettem a TOP 5 Szerda csapatának, amiket mostanában elfelejtettem posztolni, de januártól igyekszem egy kicsit jobban odatenni magam.

Létrehoztam a blog facebook profilját, amit oldalt is megtaláltok. Ez a későbbiekben össze lesz kötve az írós profilommal is.

Több íróval sikerült felvennem a kapcsolatot a közös munka érdekében, és ezt a munkásságomat a jövőben sem szeretném abbahagyni. Imádok segíteni a friss megjelenéseknél, öröm látni, ha sokan egy-egy értékelés után veszik meg az adott könyvet.

Írással kapcsolatban

Még mindig ott tartok, hogy igazítgatom a Pillangó c. történetemet. Ezzel kapcsolatban úgy döntöttem, ha akad a bejegyzés olvasói között olyan ember, aki szívesen elolvasná, és aprólékosan kielemezné nekem (helyesírás, stilisztika, dramaturgia, stb), annak nagyon szívesen várom a jelentkezését.

Elkezdtem írni a második történetemet, az Az az édesen játszó prímást, ami egy néptáncos, lélektani történet. A linket fentebb, a menüsorban találjátok. Imádom írni, nagyon közel áll a szívemhez ez a történet.

Összességében úgy érzem, ez egy igazán tartalmas év volt. 2019 sok meglepetést tartogat a számomra, nem győzőm kivárni őket. Két cél lebeg előttem: sikeres érettségi, egyetemi felvételi és hogy a Pillangó is valamilyen úton-módon kézzel foghatóvá váljon. Remélem, mindkettő sikerülni fog.

Boldogságos új évet, kedves olvasók, váltsátok valóra idén is a kitűzött céljaitokat!

Read More

Sacheverell Black - A Hold cirkusza

Szerző: Sacheverell Black

Cím: A Hold cirkusza

Oldalszám: 252 oldal

Kiadó: Arte Tenebrarum Publishing

Címkék: cirkusz, gyilkosság, kortárs, misztikus, paranormális, romantikus, szellemek, szerelem, utazás

Fülszöveg

Anne, ​a huszonéves iowai lány egy apja által erőltetett érdekházasság elől elmenekül otthonról, és csatlakozik egy vándorcirkuszhoz. Rodrick, a jóindulatú tűzzsonglőr befogadja lakókocsijába a szökevényt, és onnantól Anne is a cirkusz tagja lesz. A lány ezáltal megismerheti ezt a varázslatos világot: Megtudja, mi a kitartás, a kemény munka, az összetartás, s nem utolsó sorban, hogy mi a szerelem. 

Ám a „Hold cirkuszában” sajnos nem minden olyan szép és vidám, mint amilyennek Anne még a kezdetekkor gondolta. A karaván útját ármány, gonoszság, őrület és holttestek övezik. 

A társulat tagjai között van, aki sötét múlttal rendelkezik, s van, aki sötét jelennel. Vajon ki a veszélyes, és ki van veszélyben a cirkuszban? 

Ki lehet az a szellem, akit időnként az előadások alatt látni lehet? 

S mi lehet az a hely, amit úgy hívnak, „Túlontúl”? A szeretet birodalma lenne ez, vagy inkább a sötétségé?

Egy misztikus történet tragikus szerelmekről, drámai emberi sorsokról, szeretteink elvesztéséről és megtalálásáról.

Véleményem

A könyvet e-book formátumban kaptam meg a szerzőtől és a kiadótól, amit ezúton is nagyon szépen köszönök! Imádok nemrég megjelent, vagy megjelenésre váró könyvekről írni, ilyenkor kicsit rajtam is múlik, milyen fogadtatásban részesül majd az adott könyv, és mondhatni átélhetem a könyvkiadás azon részét, amikor az író epekedve várja az első véleményeket, az első reakciókat a művéről.

A történet már a fülszöveg olvasása után megfogott, már akkor éreztem, hogy nem egy hétköznapi romantikus történettel van dolgom, amiben van egy enyhe misztikus szál, hanem itt sokkal többről van szó. Első ízben megemlíteném, hogy a borító valami zseniális. Talán ránézésre túlságosan is zsúfoltnak tűnik, mégis úgy gondolom, minden olyan dolog rajta van, aminek valamilyen szinten fontos szerepe van a történetben. A könyv is épp annyira komor, mint a borító, és van benne egy láng, egy fénysugár, ami mégis gyönyörűvé teszi azt a szürke, elhagyatottnak tűnő világot.

Ez a történet azért is került kimondottan közel a szívemhez, mert szinte minden karakterre ráillik egy tulajdonság, és az majdnem az egész történetben végigkíséri őket. Ez a kitartás. Anyám, ezeknek a szereplőknek aztán volt kitartásuk! És ezt irigyeltem tőlük a legjobban. Kezd csődbe menni a cirkusz? Segáz, megoldjuk. Egy új, ismeretlen, ködös múlttal rendelkező lány csöppen a cirkusz életébe? Befogadjuk, nem kérdés! Rossz a hírünk? Átmegyünk Európába!

A történet olvasása alatt szinte teljesen körberepültem a kontinenst, beutaztam a nagyvárosokat, és belecsöppentem néhány oldal erejéig egy teljesen más nemzet kultúrájába. Azt hiszem, ehhez sok anyaggyűjtésre volt szükség, amiért külön gratulálok az írónőnek. Ennyi nemzetet, ennyi életet belesűríteni egy regénybe nem kis feladat, de neki sikerült, de úgy, hogy nem volt zavaró egyik világból a másikba csöppenni.

A szereplők kapcsolata ugyanannyira ködös, mint a borító: azt hittem, mindent tudok, pedig a titkok a sorok mögött voltak. Vannak kedvelhető és utálható karakterek, érződik, melyikre melyik vonás talál, egyik sincs rossznak beállítva, hogy aztán a végén kiderüljön, végig ő volt a jófiú.

Anne volt az egyetlen az egész könyvben, aki a legnagyobb karakterfejlődésen ment keresztül. Eleinte egy zárkózott, védtelen lány volt, de a csapat hatására megnyílt, és olyan ötleteket adott Rod-nak, amiknek a segítségével a helyére tudta pofozni a romba dőlő cirkuszt. Rod-ban fedeztem fel azt a bizonyos férfikarakter típust, akit a legtöbb romantikus könyvben az egekig meg vissza magasztalok. Tetszett az egyénisége, hogy nem kételkedik annyira az emberekben, csak ha tényleg nagy a probléma, és az is, hogy szinte az utolsó percig kibírta. Emiatt tiszteltem a leginkább.

A történetet a szereplők gondolatai tették színesebbé, gazdagabbá. Tetszett, hogy az írónő nem akart világmegváltó okosságokat lenyomni a torkomon, hanem egyszerű mondatokkal juttatta el a tudatomig a történetben lévő komolyabb gondolatokat.

Egyetlen egy embert utáltam ebben a könyvben, és az Clint volt. Az utóbbi időben kezd egyre inkább az életem szerves részévé válni a nők elleni erőszak témája, és ezt az embert nem csak simán lecsukatnám, hanem puszta kézzel megölném, annyira utáltam őt, már az első találkozásunkkor is. A személyisége visszataszító, a viselkedése egyenesen utálatos. Atya úr isten, ahány imádságot mondtam erre a férfira...

Összességében úgy gondolom, első könyves íróként Sacheverell sikerült elérnie egy bizonyos mércét, amit sokan második, harmadik könyvvel érnek el. A története humoros, mondhatni szórakoztató, a krimi nem annyira durva, hogy ne férjen el mellette egy kis misztika és romantika. Azoknak ajánlom, akik szeretik a cirkuszt, a sok szereplős történeteket, a váratlan fordulatokat, és a döbbenetes végkifejleteket, függővég nélkül. Ez a könyv tökéletes kikapcsolódás egy borongós napon - a komor hangulat így már adott is lenne.

Read More

Colleen Hoover - Ugly Love - Csúf szerelem

Könyv címe: Ugly Love - Csúf szerelem

Író: Colleen Hoover

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Oldalszám: 326

Címkék: romantikus, erotikus, New Adult, gyász, terhesség, testvérek, váltott szemszög, 

Fülszöveg

Ha meg akarod szegni a szabályokat, készülj fel rá, hogy összetörik a szíved. 

Amikor Tate Collins találkozik Miles Archer pilótával, tudja, hogy ez nem szerelem első látásra, sőt, még barátságnak is kevés. Az egyetlen, ami összeköti őket, a tagadhatatlan, kölcsönös fizikai vonzalom. Amikor a vágyaik felszínre törnek, rájönnek, hogy tökéletes párt alkotnak. A férfi nem akar szerelmet, a nőnek pedig nincs ideje rá, így nem marad más, csak a szex. A kapcsolatuk meglepően jól működik, amíg Tate betartja Miles két szabályát: 
Ne kérdezz a múltról! 
Ne várj semmit a jövőtől! 
Eleinte úgy tűnik, tudják kezelni a helyzetet, de aztán gyorsan ráébrednek, hogy semmi sem olyan egyszerű, mint hitték. A szív érzelmekkel telik meg. Az ígéretet megszegik. A szabályok összekuszálódnak. A szerelem csúf fordulatot vesz. 

Az őszinte szerelem, a testi vágy és titokzatos múlt örök harcának története. 

Vesd bele magad!

CoHo ebben az évben már harmadjára mutatta meg, hogyan tudja szinte kisujjal cafatokra tépni a szívemet. Fogalmam sincs, hogy lehet egy ekkora érzelembombát sírás nélkül kibírni, de a molyos értékelések szerint sokaknak sikerült. Minden elismerésem nekik, mert én valahol a könyv közepénél feladtam a küzdelmet a könnyekkel szemben. Ez van, mindig nyernek a kis mocskok, de úgy imádják összepiszkítani a szemüvegemet a sós cseppekkel, hogy egyszerűen nehezen tudok ellenállni nekik. Épp úgy, ahogy mostantól a Miles-hoz hasonló fiúknak sem.

A történet egyszerre volt zavaros, mint a kúti víz, és sima, mint a nyári napfényben a tó vize. Gyönyörű hasonlataimmal elkápráztatlak titeket, kedves értékelést olvasó emberkék. Számomra egy csöppet zavaró volt a párhuzamos idősík. Egyrészt jó volt, mert így folyamatosan ismerhettem meg Miles múltját, és nem egyből csöppentem bele a dolgokba, mint ahogy Tatere zúdult minden, másrészt viszont baromira bekavart, ha bekapcsoltam a gyorsolvasó üzemmódomat, hogy az egyik pillanatban még Tate van a középpontban, a másikban pedig már Rachel.

Tate személyisége valahogy jobban bejött, mint Rachelé. Tudom, lényegében ez volt a cél, viszont Tateben több pozitív, dominánsabb tulajdonságokat véltem felfedezni, mint Rachelben. Tate talpraesett volt, jobban kezelte a helyzeteket, kiállt magáért, és ha problémája volt, azt igyekezett hamar és magában megoldani. Rachelnél látszik, hogy egy sokkal fiatalabb, naivabb énje van a középpontban, és csak a regény végén ismerhetjük meg a jelenben élő személyiségét, ami nem baj, mert a végére ő is egy erős emberré vált, akit könnyen megkedvelne az olvasó is, ha lenne rá ideje. 

Miles-ban egy dolog idegesített, és az a folyamatos tagadása. Azt értettem, miért akar távol maradni a szerelemtől, én is épp ezt tettem volna a helyében, viszont annyira ellentmondásos volt a karaktere néhány helyzetben, hogy csak kapkodtam a fejemet. Ha ehhez hozzáteszem Tate-el való viszonyát, rá kell döbbennem, hogy ez a kapcsolat több sebből is vérzik. Tulajdonképpen nem lenne semmi baj, ha maga a drámai részt CoHo nem akarná annyira lenyomni a torkomon, hogy az már kellemetlen legyen. És akkor is minden rendben lenne, ha a szereplők jobban ki lennének forrva, mert van bennük remény, és látom rajtuk, hogy baromira akarnak érni, de egyszerűen nem tudnak, valami gátolja őket, és az jelen esetben maga CoHo volt.

A szexet akkor nem éreztem volna túlzásnak, ha Miles karaktere alapból nőfaló lett volna, az a bizonyos "érti a dolgát", de itt a srác nem olyan, mégis úgy volt beállítva, mint egy szexisten. Értem én, helyes, jóképű, izmos, álmaink pasija, de basszus, egy ilyen múlttal rendelkező srác NINCS HONNAN tudjon úgy etye-petyélni, ahogy Miles tette. Egész egyszerűen NINCS HOGY.

Kapitány🖤Én is azok közé az olvasók közé tartozok, akik imádják ezt a bácsikát. Miatta érdemes elolvasni a regényt, garantáltan mosollyal az arcotokon teszitek le a fejeteket a párnára. 

Miért ajánlom mégis?

Azért, mert elérte a célját: egy új történet, új szereplőkkel, új helyzetekkel, és egy furcsa, ámde megszokott kapcsolattal. CoHo hozta ezzel a saját szintjét, mégis úgy érzem, nem érte el a saját mércéjét teljesen, valamit kifelejtett a történetéből, ez pedig az őszinteség és a karakterek kedvelhetősége.

Nektek hogy tetszett? Mi a véleményetek a szereplőkről és a cselekményről?

Read More

Betonpárnák - Slam poetryvel az erőszak ellen

A Betonpárnák felhorzsolják a bőrt, feltépik az alattuk meglapuló sebeket, kényelmetlenek és nem ismernek nyugodt éjszakákat. Megrepesztik az arccsontokat, mélyen roncsolják össze a szöveteket, majd próbára teszik mindannyiunk dobhártyáját a falak hangszigetelésével. Összezúzzák a tévhiteket, maguk után nem hagyva mást, mint a tiszta megfeszült igazságot az öklök sújtása, és a felhúzott alapozó rétegek között.

Miért hagyjuk megtörténni? Hol veszítjük el az irányítást? Miért nem vállaljuk fel? És mikor vagyunk képesek nemet mondani végre a családon belüli erőszaknak? Ezekre a kérdésekre keresi a választ és késztet minket cselekvésre a Nest Slam Poetry előadása. - Az előadássorozat beharangozó szövege.

A könyvimádatomnál már csak a feminizmusom nagyobb, és mivel az önbizalmam sokszor a béka feneke alatt csücsül, minden olyan lehetőséget megragadok, ahol a nőkről, a nőként való életről van szó. Ezért is vettem részt elsősorban majdnem egy hónappal ezelőtt a NŐ az esély! című programon, és ezért is mentem el tegnap is a Betonpárnák - Slam poetryvel az erőszak ellen című előadásra, amit ugyancsak Zilahon tartottak meg.

Szívügyem a nők elleni erőszak, foglalkoztat könyves témaként, de a való életben is sokszor szembesülök szinte az összes fajtájával. Colleen Hoover - It Ends with Us - Velünk véget ér című könyve a legjobb példa arra, miként lehet kimászni egy olyan családból, ahol megjelenik a nők elleni erőszak is.

csöppet fáztam. @Bec Norbert fotója

Az előadás egy nagyon összetett, mindenre kitérő egy órás produkció volt, szünet vagy épp más megszakítás nélkül. Még üdvözlő szöveg sem volt, ahogyan azt megszokhattam más előadások alatt, egyszerűen csak lekapcsolták a villanyt, így a hűvös teremben vaksötét lett, aztán felkapcsolódott a három asztali lámpa a székek előtt, megjelent  a három slammer, és megszólalt az első srác, akinek annyira szinkronhangja volt, hogy a legtöbbünket kirázta a hideg. Tudjátok, van az a bizonyos pillanat, amikor meghallotok egy hangot, az arcot nem látjátok, de a hang az olyan tiszta, és annyira egyedi, különleges, hogy azonnal rávágjátok: téged már hallottalak egy filmben! Na, ez pont olyan volt.

A lány hangja annyira remegett, és annyira fájdalommal teli volt, hogy amint megszólalt, azonnal a torkomba ugrott a szívem, éreztem a könnyeket a szememben, és hirtelen nemcsak a hidegtől remegett a kezem, hanem azoktól az érzelmektől is, amik elöntöttek a hangja hallatán.

A harmadik srác első szövege nem fogott meg annyira, viszont volt egy betanult jelenet, ami egy házaspár veszekedését mutatta be, és itt éreztem igazán a srác kiteljesedését, és azt, hogy ez megy neki a legjobban. A mimika, a hang erőssége, a gyors és heves reakció a nő minden egyes kijelentésére ーnála ennél a pontnál éreztem azt a nagy bummot, amit mindhárom előadótól elvártam.

Sajnos - vagy épp nem sajnos -, a slammeket youtube-on nem találom, ezért el kell menni, meg kell hallgatni ezt a három fiatalt, ott, előttük, vagy épp a hátuk mögött kell átélni azt az érzést, amit a szövegeikkel közölnek a nézők felé. És hogy miért kell? Miért hangzik ez az egész bekezdés úgy, mintha kötelezni kéne az embereket? Azért, mert maguktól nem mennek el. Mert nem törődnek azzal a ténnyel, hogy a nők bántalmazva vannak. Akkor sem, ha ők maguk azok a bántalmazott nők. Néha annyira magától értetődőnek tűnik egy-egy szituáció, hogy az ember lánya nem is gondolná, hogy ez már erőszaknak számít. Nem is gondolná, hogy még egy-két ilyen helyzet, és sokkal jobban elfajulhatnak a dolgok. Hogy lehet belőle nagyobb problémája, nem csak egy gyors veszekedés a férfival, amit egy pár órás szótlansággal le lehet tudni, hogy aztán úgy tegyenek, mintha mi sem történt volna, és ott folytatják az életüket, ahol a veszekedés előtt abbahagyták. Tenni KELL érte, hogy az ilyen helyzetek ne legyenek maguktól értetődőek. 

Köszönöm, hogy elolvastátok! 💓

A NEST oldalát a linkre kattintva találjátok meg.
A NEEEM oldala.

Read More