A Csábító Csütörtök egy olyan cikksorozat, ami kétheti rendszerességgel egy-egy olyan erotikus könyvet vesz célba, amelyek valamilyen szinten nyomot hagytak bennem olvasás után. Olyan könyveket válogatok össze nektek az elkövetkezendőkben, amelyek nem kimondottan az ágyjelenetektől érdekesek, hanem a mondanivalójuktól, a tartalmuktól, a szereplők fejlődésétől, és az ezekhez hasonló apróságoktól, amelyekre az olvasók nagy része figyelmet fektet.
A könyvet még február elején olvastam, és megmondom őszintén, egy kicsit szapulom magamat amiatt, hogy nem kezdtem el korábban. Már egy jóóóó ideje a várólistámon szerepel, de Merci adta a löketet ahhoz, hogy el is olvassam a KGI sorozat első részét. Amiért már hónapok óta várólistás, az maga a témája. Ameddig még volt tévém
Az első ok tehát a témája volt, meg maga a tény, hogy úgy mutatták be előttem, hogy a főszereplő férfiba gyakorlatilag azonnal beleszeretek, mert annyira komor. Nem viccelek, mindjárt idézettel is bizonyítom, miért épp ezt a szót használtam.
Az alaptörténet a jelenben játszódik, de a két főszereplő kapcsolata már az események előtt jó néhány évvel elkezdődött. Már akkor kialakult köztük az a bizonyos szikra, ami később lánggá lobbant közöttük.
Tetszett, hogy eleinte nem kimondottan az erotikára tette az írónő a hangsúlyt, hanem a rendőrségi háttérbe is betekinthettem, így ízelítőt kaptam az amerikai bírósági életből, a rendőrök viselkedéséről, meg magáról a módszerről, ahogy egy adott ügyön dolgoznak. Ezt most úgy mondtam, mintha nem láttam volna már kismillió bűnügyi sorozatrészt, de szerintem ti is tudjátok, mennyivel másabb ezt a folyamatot elolvasni, minden betűt kiélvezni, mintsem látni azt, amit láttatni akarnak velünk, bolond tévénézőkkel.
Ami a legszembetűnőbb ebben a regényben, az nem kimondottan a romantika jó, de, az is, hanem a humor. Komolyan mondom, nem is emlékszem már arra, mikor volt az utolsó alkalom, amikor hangosan, teljesen kikelve magamból visítottam a poénokon, az adott helyzeten, vagy csak úgy amúgy, mert ezen a könyvön egyszerűen nem lehet nem röhögni.
Lilahaj befejezte a pirosító felvitelét Cameron arcára.
– Várjon csak! Arról a barna hajú pasasról beszélnek, aki az előbb bejött magukkal? Aki megmotozott, mielőtt kisminkeltem volna?
Cameron fintorgott.
– Bocsánat érte.
– Semmi baj. A hónap legjobb élménye volt. – Lilahaj hitetlenkedve bámult rá. – Ezzel a fickóval kapcsolatban vacillál? Drága, csak ragadja meg ezt a csődört, és lovagolja meg, akár egy tehenészlány!
– Nem… igazán ismerem magát, de kösz a tanácsot.
Lilahaj kacsintott.
– Benne van az árban.
Tetszett, hogy a legtöbb szereplő közvetlen, és kimondják azt, amit gondolnak. Ez most igazán pozitívan hatott a könyvre, mert ugye vannak helyzetek, amikor néhány karakter egyszerűen túl sokak egyszerre, és az olvasó már képtelen felfogni teljes egészében az illető lényét és képességét.
Mint ahogy már fentebb is írtam, a két főszereplő között dúl a romantika, és ezzel a mondattal végre rá is térek a mai bejegyzés lényegére, amit, gondolom, már vártatok.
– David Warner? – kérdezte Cameron, miután a menedzser magukra hagyta őket,
hogy elhozza a kulcsukat.
– Egy régi álnevem – felelt Jack.
– Á, álnév. És akkor én ki vagyok?
– Erre a hétvégére, feltételezem, Mrs. David Warner vagy.
– Hm. Nem az a típus vagyok, aki felveszi a férje nevét. Nem nagyon tetszik ez
nekem.
– Két napig lehetsz az a típus.
– Nahát, Mr. David Warner eléggé parancsolgatónak tűnik.
Miért is volt az én Pallas ügynököm komor?
– Nézzük, mit mutat a Google! Á, itt is van! Komor: sötét, tartósan rossz hangulatú. – Davis visszafordult és Pallas felé biccentett. – Tudod, azt hiszem, a szótár ezúttal nem tévedett. Jack. Tényleg olyan komor fajta vagy.
Mi történik akkor, ha az a sokat hangoztatott humor és az erotika keveredik egymással? Hát ez:
Átkiabált a válla fölött:
– Most már elmehet, Ms. Lynde!
Semmi válasz.
Megfordult.
– Úgy alszik, mint a bunda – jegyezte meg Wilkins.
– Akkor csinálj valamit!
Wilkins a visszapillantó tükörbe nézett.
– Huhú, Cameron!
– Huhú? Ez nagyon profin hangzik.
– Hé, én vagyok a jó zsaru. Tőlem működik. – Wilkins visszatért a feladatához. – Cameron, megjöttünk! – Jackre sandított, majd suttogva megkérdezte: – Gondolod, ellenére van, ha Cameronnak szólítjuk?
– Most, azt hiszem, bárminek szólíthatnád, nem bánná.
Még néhány javaslata is lett volna ebben a témában.
– Oké, életbe lép a B terv – határozott Wilkins. – Valakinek hátra kell mennie felébreszteni.
– Jól hangzik. Tőled ez is működne.
(…)
– Remélem, még életben van – jegyezte meg hátra fordulva Wilkins.
Jack behajolt a hátsó ülésre. Cameront bámulta, és hallgatta, lélegzik-e.
– Életben van. – Megrázta a nő vállát. – Gyerünk, ébresztő!
Még mindig semmi.
– Talán meg kéne csókolnod. – Jack dühös tekintete láttán Wilkins bocsánatkérőn elvigyorodott. – Miért ne, annál a mesebeli fickónál működött…
Jack újra Cameron felé fordult, és végiggondolta a lehetőségeit. Megbökdöshetné néhányszor. Ez vonzó alternatíva volt. Nyakon önthetné hideg vízzel. Nagyon is vonzó. Ám a csajt ismerve, visszakézből pofon vágná, és ő Nebraskában találná magát, még mielőtt azt mondhatná, „fapapucs”.
Nos, azt be kell vallani, hogy ez egyáltalán nem erősen erotikus könyv, mint amilyenhez alapjáraton hozzá vagyok és vagytok szokva, de úgy gondoltam, muszáj egy kellemesebb hangvételű könyvvel indítanom, ezzel is felkészítve titeket a lehető legforróbbra, leg-gyomorgörcsöt-okozóbbra, és a legeslegjobbra.
Két hét múlva ugyanitt, ugyanekkor!
Hatalmas ölelés mindenkinek! ❤
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése