Cím: Csak két lépés Észak
Szerző: Ruby Saw
Oldalszám: 242
Kiadó: MyBook
Címkék: akció, erotikus Észak-Korea, korrupció, romantikus
***Fülszöveg***
Észak-Korea. Egy földrész, aminek a puszta hallatán összeszorul az emberek gyomra.
Hadley Hilson újságíró azonban nem így volt ezzel, és csatlakozott a volt egyeteme tanulmányi kirándulásához, ami Dél-Koreába indult, de érintőlegesen az északi határhoz is. Az újságíró élete nagy sztorijára készül, az Észak- és Dél-Korea közti különbségek bemutatásával.
A drogok nem illegálisak északon, mégis elkülönítik a busznyi diákot a határnál, miután füvet találnak az egyik táskában.
A csoportot kísérő professzor furcsán viselkedik. Amerika nem töri magát, hogy a dolgok után járjon.
Hadley-t furcsa élmény éri: taszítja, de egyben vonzza is Jin Park ezredes, amire nem tud magyarázatot adni.
Jin küzd a szívével és a józan eszével, de alul marad a harcban.
Meddig megy el egy újságíró a tökéletes sztoriért? Vajon ott a katonák tényleg mindent megtehetnek? Ki áll az egésznek a hátterében?
Korrupció, hatalom, élni akarás, vágy és szenvedély.
***Véleményem***
Szinte kapva-kaptam az alkalmon, amikor 2018 utolsó napjain azzal a kérdéssel írt rám Ruby, hogy elolvasom-e a nemsokára megjelenő könyvét. A történeteivel már a megjelenésük óta szemezek, de valahogy mindig eltoltam őket későbbre, mert állandóan eléjük ugrott más, valami olyasmi, amit kihívásra kellett elolvasni, és az valahogy akkor, abban a pillanatban sokkal fontosabbnak tűnt. Most látom be igazán, mekkora hibát követtem el anno, amikor azokat a történeteit mellőztem, el is mondom, miért.
A könyv már az első oldalakon pörög, szinte azonnal belecsöppentem a közepébe, ami nem baj, mert a Csak két lépés Észak nem kimondottan egy mesélős történet, itt nincs habfelhő, sem vattacukor, de még csak rózsaszín köd se. Eleinte azon gondolkodtam, hogy talán túl kevés volt a cselekmény felvezetésére szánt idő, de olvasás közben rájöttem, hogy a szereplőknek sem volt idejük arra, hogy bemelegítsenek az akció előtt, egyből az események közepébe csöppentek, még nekik sem volt idejük felfogni a velük történteket.
A fő szál teljesen ismeretlen volt a számomra. Bevallom, mindig is rajongtam Koreáért, Kínáért és Japánért, kiskoromban rengeteg sorozatot végignéztem a Dunán és az M2-n, így a karakterek elképzelésével nem volt problémám, és a katonák temperamentuma is ismerős volt. Persze nem azt mondom, hogy egyéb ismeretek híján a történet nem érhető, hanem azt, hogy ha az olvasónak van egy kis ismerete máshonnan, akkor meglepődik és nagyon mosolyog, amikor ezeket a vonásokat észreveszi ebben a könyvben. Mindig tisztelem azokat az írókat, akik nem a hasukra csapva írják meg a történetüket, hanem kutakodnak, éjt nappallá téve dolgoznak, anyagot gyűjtenek, és csak utána mélyednek bele a saját kis történetükbe, amik az új ismereteik által válnak teljessé, egésszé.
Az alaphelyzet annyira mindennapinak tűnik, hogy az olvasó a fülszöveg elolvasása után biztos nem érti, mégis hogy lehet ebből egy egész történetet megírni, hiszen tuti nem fog történni semmi. Először én is erre gondoltam, pedig jómagam is sokszor turbóztam fel egy hétköznapi szituációt annyira, hogy az olvasók csak egy kis gondolkodás után döbbentek rá, hogy az velük is megtörtént, csak nem pont úgy. És most gondoljunk bele, mennyi minden megtörténhetne velünk egy egyszerű kiránduláson: tegyük fel, meglátogatunk egy kastélyt, aminek a termei/szobái tele vannak kiállított tárgyakkal, és az egyik szekrényben találunk egy hullát. Na, ugye, máris izgalmasabb a helyzet! Csak meglátogattunk egy több száz éves kastélyt, amiben egykoron királyok, hercegek, grófok éltek, és a személyes holmijuk között ott egy hulla, amit nemrég tehettek oda, mert a test még nem rohad... Ez máris egy krimi, ha nem egyenesen horror. Ugyanezt a módszert alkalmazta Ruby is: mégis mi a bánat történhetne egy egyszerű tanulmányi kiránduláson? Semmi. Jaj, várj, hova is mennénk? Észak-Koreába? Hűha, de hisz az az ország háborúban van a Déliekkel. Ennek a mindennapi eseménynek ez az első olyan eleme, amitől egy kicsit több, egy kicsit másabb. A többire csak akkor jön rá az olvasó, ha belemélyed ebbe a szuper történetbe.
Hadley karaktere teljesen olyan, mint én, és annyira örültem, amikor nem egy hiper-szuper bombanőként lett leírva, hanem egy velem egy magas, 165 centi körüli, vékony termetű (tehát nincsenek olyan gondolatai, hogy a melleim és a fenekem mindig odavonzzák a férfiak tekintetét, mert ezeket nem tudja csak úgy kitenni a vitrinbe ha magamból indulok ki, akkor azért, mert nincs is nagyon mit... :'))). Ami külön tetszett az az, hogy nem olyan karakterfejlődésen ment keresztül, mint amilyenen a legtöbb könyvszereplő: nem lett belőle hirtelen rendőr, aki minden fegyverhez ért, de nem is marad az az anyámasszonykatonája, aki az elején volt, hanem egy kicsit kihúzta magát, elkezdett logikusan gondolkodni, de hű maradt a személyiségéhez, és nem tett semmi váratlant. Hadley az egyik oka annak, hogy ennyire megszerettem ezt a történetet.
Jin a lényével nyert meg magának. Kegyetlen helyzetben is ember tudott maradni, és ellenállt a késztetésnek, a kényszerítésnek. Egy határozott férfit ismertem meg a személyében, aki kiáll önmagáért, a véleményéért, és azért, amit képvisel, még akkor is, ha nagy rajta a nyomás. Megtörte őt az élet, emiatt vált érzékennyé, és lehet, néhány helyzetben túlságosan is érzékeny volt. Amit egy kicsit furcsálltam rajta, hogy kegyetlenül hidegvérű volt, és csak az utolsó pillanatban hozta meg a döntést, majdnem akkor, amikor már túl késő lett volna. Néha elvártam tőle, hogy egy kicsit kikeljen magából, és addig püfölje Hongot, ameddig a másik az eszméletét veszti.
Az utolsó fejezetek olvasása alatt már szúrta a szememet a könny, és szinte verekedni tudtam volna, ha nem úgy történik valami, ahogyan azt én akartam. Volt egy pár elméletem, amibe ha jobban belegondolok, akkor nagyon klisések lettek volna, és azért örülök, hogy nem minden pont úgy történt, ahogyan azt elgondoltam, hanem úgy, ahogy Ruby megálmodta - és ez a megálmodott történet lehet, hogy kegyetlen, de az élet nem sokszor ad választási lehetőséget, ám ha mégis, akkor van, amikor a rosszabbik utat választjuk. Épp úgy, ahogy Hadley is tette.
Annak ellenére, hogy a történet komplex, nem találtam benne logikai bukkanókat, bakikat, de még ellentmondásokat sem. Többnyire néhány vesszőnek a hiányán akadt meg a szemem, és azon, hogy lehetett volna néhány tőmondatot egyben is írni, ezen kívül viszont nem volt semmi helyesírási vagy szerkesztési hiba, de még csak elgépelés sem, amivel az utóbbi időben számtalanszor összefutottam egyéb könyveknél/történeteknél. Pár helyen hiányoltam a leírást; itt nem arra kell gondolni, hogy nincs benne egyáltalán, hanem voltak szituációk, amikről úgy gondoltam, hogy egy kis leírás adna bele egy kis pluszt, ami feltenné a csillagot a tízesre.
Összességében úgy gondolom, ez a történet egy jól összeszerelt érzelembomba, ami ha robban, nem tudsz neki ellenállni. Az érzelmek fokozásából tükröződik igazán, hogy Ruby sokat dolgozott ezen a kéziraton, a szívét és a lelke egy részét is beleadta, hogy ez a könyv megszülethessen, és ehhez csak gratulálni tudok.
Rubyt itt találjátok meg:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése