Kristen Ashley - A vadember

Az első mondat

- Ó, édes istenem! – nyögtem miközben eljutottam a csúcsra; agyam kiürült, testem minden porcikája megfeszült, miközben sohasem érzett gyönyör futott át rajtam.

Én már nem is nyilatkozom.❤ Úgy indult, ahogy az első rész: óriási szexuális, érzéki bomba, amitől az ember minden porcikája bizseregni kezd. És amikor az ember reggel fél kilenckor, lyukas matek órán bizseregni kezd, miközben az osztály ökörködik... hm, kellemes érzés volt.

A folytatás olvasása már nem ezt az érzést váltotta ki belőlem, de ezt inkább lentebb ecsetelem.

Amikor a címre fény derül

- Az én vademberem - súgtam. - Az én kígyóbűvölőm. 

Természetesen ismét egy fűtött pillanatról van szó, egy olyan napról/estéről, ami mindkettejük számára sorsfordító alkalom volt. Bár sok ilyen pillanatuk volt, mégis azt mondom, ez volt az egyik legmeghatározóbb. ❤

A karakterekről 

Tessa O'Hara

Szeretem az erős, független női karaktereket, akik mindezek mellett még valami olyan munkát végeznek, amik a kedvemre valóak, arról nem is beszélve, hogy egy olyan élet áll a háta mögött, amivel fantasztikusan meg tudott birkózni. Imádtam, hogy amikor olyan helyzetben volt, úgy kiállt magáért, hogy Damien még a farkát is magába húzta... szó szerint. (Nyugodjon békében szegény pasi. Nem mintha szeretném, de Brockhoz hasonlóan tisztelem őt amiatt, amit Tessáért tett. Az szép volt, tetszett.) Visszatérve a mi aranykezű nőnkre, akit most nagyon-nagyon irigylek, elsősorban Brock miatt, másodsorban a tehetségei miatt. Én is úgy akarok  sütni, ahogy ő! 👀

Brock Lucas

Ugyanaz a helyzet, mint Hawknál: túl tökéletes ahhoz, hogy igazi legyen. Imádtam benne a védelmező ösztönt, a parancsolgatásai Jessére emlékeztetett, akiért köztudottan oda-vissza vagyok.

Ha őt imádtam, a fiaiért egyszerűen megőrülök. Fantasztikus csemetéket hozott össze, gratulálok neki. (Oliviáról azért van egy-két nem szép szavam, de ez egy bekezdéssel lentebb...) Azt hiszem, az írónő egy kicsit sokat akart vele, túl sok mindent rakott a vállára, legalábbis a - számomra - kuszának tűnő múltjából erre következtetek. 

A történetről - spoileres - 

Elvira. Mert őt nem lehet
 nem megemlíteni

Először is: AZTAKUTYAMINDENIT!!! Mi volt ez? Miért volt ilyen rövid? (Kicsivel több, mint ötszáz oldal.) Miért lett vége?

Egy dolog van, ami elképesztően szíven ütött, ami még mindig fáj, amitől majdnem elkezdtem bőgni, amitől még mindig a hideg futkos a hátamon, amitől... á basszus! Corb meghalt. Rohadtul meghalt. Annyira megkedveltem azt a férfit, hogy az hihetetlen. Tudom, vétkezett, és nagyon mocsok volt a családjával, de látszott rajta, hogy törekedik, hogy akarja... és erre meghal...❤❤❤

Olivia. Szeretem, ha egy könyvben arányosan vannak a pozitív és a negatív szereplők, de ő rosszabb volt, mint maga a Sátán, vagy épp Szörnyella de Frász. Sőt, az utóbbi maga a jó tündér... Reménykedek, hogy nem valódi személyről van mintázva, hogy ő csak egy kitalált karakter, a való életben nem létezik, mert ha mégis, akkor valakinek (valakiknek) az élete (életük) maga a pokol.

Imádtam ezt a családias hangulatot, mindegyik családtagod jó mélyen a szívembe zártam, különösen a gyerekeket.

Felbukkant Gwen és Hawk is (utóbbinak örülök a legjobban). Ismét nagyot alkotott, ismét elérte, hogy totálisan, teljes mértékben belé szeressek, persze jelen pillanatban Brockért dobog a szívem.

Ez a könyv olyan volt, mint egy hullámvasút, azzal a különbséggel, hogy itt nem fordul fel az ember gyomra, hanem ellenkezőleg: olyan görcsben áll, amitől nehezen fogsz megszabadulni. Ó, és Brock. Ő többet mond minden szónál (még Valentin-napkor is).

Ahogy elnéztem, nemsokára érkezik (vagy már érkezett? Még nem érkezett el idáig a hullám...) a harmadik kötet is, ami végre a másik kedvenc szereplőmről, Michről fog szólni. Alig várom, hogy olvashassam, hogy értékeljem, hogy végre beszerezzem - az első két részt úgyszintén. Ezeknek méltó helyük van az egyelőre még kicsiny polcomon.

Read More

Susan Mallery - Fahéj és karamella

Az első mondat

Kellemetlen, nem szívesen elismert, de tagadhatatlan igazság, hogy egy nőnek olykor szüksége van egy férfira, vagy legalábbis két erős karra és egy izmos mellkasra.

És ezt Walker tökéletesen meg is tudta adni Elissának.

Imádom ezt az első mondatot, tökéletesen át tudja adni a nők gondolkodását és részleges ideálját. Másodsorban pedig igaz is...

A karakterekről

Walker

Meg merem kockáztatni azt a megállapítást, hogy Walker elfoglalta a második helyet a szívemben. Nagyon-nagyon megkedveltem őt, tetszett a személyisége a viselkedése, és hogy mindig reálisan, emberségesen viselkedett. Talán az tetszett benne, hogy olyan fokozatosan haladt előre, és nem tett meggondolatlan lépéseket. És az, hogy a keménysége ellenére mennyire szépen bánt Zoéval. Imádom a gyerekeket, és ha egy férfi szépen tud bánni velük, akkor az már csak jó lehet. Walker évek óta nem érintkezett gyerekekkel, pláne nem lányokkal, de az, ahogyan kezelte őt és megnyugtatta, ha baj volt, megmelengette a szívem.

Elissa

Ismét egy olyan női karakter, aki példamutató életet él, annak ellenére, hogy a múltja miatt inkább elbújna, mintsem emberek között élne. Fantasztikus kislányt nevelt fel, és ugyanilyen odaadással fogja nevelni tovább is, Walker segítségével.

A tűrőképessége határtalan, a kreativitásával egyetemben. Feltalálta magát, megpróbált minél többet kihozni magából, amit több ember megirigyelhetne tőle - én is. Személy szerint már rég feladtam volna, de ő ment előre, és nem hátrált meg a problémáktól.

A történetről - spoileres -

Azt hiszem, mindenki úgy véli, hogy a legmegdöbbentőbb rész az az volt, amikor Gloria összeesett. Annak ellenére, hogy a kötet elején gyűlöltem - hah, ez még bók volt a számára -, egy picit megsajnáltam. A harmadik kötetre persze ez változni fog, de ezt majd csak a következő bejegyzésben.

Amikor megfenyegette Elissát, azt hittem, kiszaladok a világból. Vannak olyan nénik, akik elviselhetetlenek, és akiket nagyon gyűlölök, de ő átment minden határon.

Nagyon tetszett az Ashley szál. Egy ideig abban reménykedtem, hogy Elissa az, csak a neve lett más, de aztán rájöttem, hogy ezt a történetet egy olyan írónő írja, aki nem az egyszerűsége miatt híres, így azonnal le is tettem a dologról. Örülök, hogy ez a szál nem hepi enddel végződött. Semmi sem fenékig tejfel, az ilyen könyvek pedig nem az irreális dolgokról híres. A való életben sem mézesmázos minden.

Féltem attól a pasitól, és örülök, hogy végül Walker elintézte őt. Valószínűleg hatalmas fájdalmat okozott volna Zoénak, meg persze Elissának is, és jó, hogy eltűnt a képből.

A szüleivel való kapcsolatát egy kicsit zavarosnak és túl gyorsnak tartom. Ugyan minden reális, de ha az én gyerekemről lenne szó, nem adnám oda anyáméknak egy hétvégére, ha a szüleimet majdnem tíz éve nem láttam.

Összességében: ez a kedvenc részem a négyből, imádtam a történetet, a karaktereket, egyszerűen mindent. Fantasztikus volt.

Read More

J. R. Ward / Jessica Bird - Egy felejthetetlen hölgy

Első mondat

John Smith rápillantott az órájára majd körülnézett a Plaza Hotel báltermében.

jelenleg Chris a mindenem, ezért most
ő testesíti meg Johnt is.

Ez is egy olyan történet, ahol egyből belecsapunk a lecsóban. Vagy mégsem? Egy akció kellős közepébe csöppentünk, csak épp nem abba, amelyiket csupán a végén fogunk megkapni. Az írónő szépen, fokozatosan vezette fel a cselekményt és a szereplőket, közben pedig egy olyan könnyed, lehengerlő stílust mutatott be nekem, amivel már rég találkoztam. Kellemes szórakozás volt, alig pár óra alatt elolvastam a 414 oldalt, szinte le sem tettem a kezemből, ameddig a végéhez nem értem. 

még egy Chris...

Amikor a címre fény derült

Elfogyott az idézet

A cím értelmére akkor jön rá az ember, hogy ha figyelemmel kíséri John részeit. A férfi fokozatosan szeret bele Grace-be, az érzelmei lapról-lapra nőnek, míg végül felejthetetlenné válik a számára. Ugyan kicsit túloztam azokat a részeket, amikor megtenném, de nem lehet, túl sok önuralommal bírt t a pali. Szerintem egy idő után be kellett volna adja a derekát - úgy értem, sokkal hamarabb, mint ahogyan először megtették - , nem kellett volna ennyit húzni-nyúzni a dolgokat.

A karakterekről

Tudom, hog Grace szőke, viszont
erről a képről egyből ő jutott
az eszembe

Grace

Az előző bejegyzésben egy olyan női karakter szerepelt, akire sosem tekintenék úgy, mint példaképre. Grace épp az ellentéte. Ugyan ő is úrilány, sok mindent kapott már az élettől, de nem tántorodott meg, és nem hagyta, hogy a pénz elvakítsa őt, mint ahogy a férjét tette.

Makacs, erre már az első fejezetekben rájöttem, ugyanis elvből elutasította a biztonsági őrt. (mondjuk addig nem tudta, kivel is áll szemben...)

Prűd volt, annak ellenére is, hogy néhányszor megpróbálta elcsábítani a férfit. Lehet, hogy ez nem teljesen érzékelhető, viszont vannak jelek, amelyekből kikövetkeztethető.

Nem volt idegesítő. Atyaúristen, hogy én mennyire utálom az idegesítő karaktereket, ő viszont egyáltalán nem volt az, sőt a jelleme igazán kedvelhető, a viselkedése elfogadható, John jelenlétében csábos és magabiztos, egyedül viszont félszeg és tanácstalan. Példaképgyanús.

John Smith

Vagy mondjam inkább úgy, hogy Ross? Mindkét név tökéletes hozzá.

Magabiztos, néha undok és arrogáns - mindez csak pozitív rá nézve -, jóképű, védelmező, szexi, és... tehetséges. Mindenből.

Néha viszont eszméletlenül töketlen barom volt. Ugh, akkor nagyon haragudtam rá.

Pimasz. Nagyon-nagyon pimasz és nagyszájú.

– El akar csábítani, grófné? – kérdezett vissza a férfi élesen. 

Grace fejében még kavarogtak az érzések, alig találta a szavakat. 

– Micsoda? 

– Mióta nem volt már a férjével? – tudakolta Smith türelmetlenül. – Vagy csak szeretné kipróbálni a másik oldalt is?

(...)

– Fogalmam sincs, miről beszél. 

– Szóval, amikor tegnap este felbérelt, eszébe sem jutott, hogy egy kis vízszintes testgyakorlatot is végez majd az új testőrével?

Hát, izé, nekem eszembe jutott. Főleg az után a vadító, erőszakos, akaratos, sokatmondó, forró, erőteljes csók után. Na, az után mindent el tudtam képzelni a pasiról. Tényleg mindent.

A történetről - spoileres - 

Egy krimi szál, amit - tapasztalatlanságom miatt - nem tudtam megfejteni. Mindvégig a helyettes faszira gondoltam, aki már túlságosan is irritált, erre kiderült, hogy mégsem, a végeredmény pedig... megdöbbentett.

Imádtam a Grace&Ross szócsatákat. Üdítő volt olvasni őket, mindvégig mosoly volt a számon, volt rá eset, amikor hangosan fel is nevettem.

– Hogy magyarázzam meg anyámnak, ki maga? 

– Szerintem átkozottul hasonlítok egy emberi lényre.

A FTT első kötetét már elolvastam - az arról szóló értékelést nemsokára ti is olvashatjátok -, ez a rész viszont teljesen eltért attól. Más volt, persze, hogy más volt, mégis olyan hasonló. Leginkább a stílus, a férfiak modora, és a nők viselkedése az, ami jellemző Wardra. Erős, harcias nőkkel állítja szembe az olvasót, ez egyértelmű - illetve két kötet után erre merek következtetni.

Érdemes-e elolvasni? Feltétlenül. Gördülékeny, izgalmas? Naná. 

Read More

Kristen Ashley - A titokzatos ő

Első mondat

Éreztem, ahogy a takaró lesiklik a testemen, és egy kéz simul könnyedén a derekamra.

Picit... hm.... meglepő volt. Úgy értem, nem gondoltam volna, hogy egyből belecsapnak a lecsóba... Ugyanakkor úgy érzem, ez a történet fő szála is. Ha nem találkoztak volna abban a bárban, akkor nem tartják a szoros kapcsolatot, és akkor Gwen sokkal rosszabbul járt volna. Persze ott volt Tack, akinek szánt szándékában állt megmenteni a nőt, annak ellenére, hogy ő nem épp a legjobb oldalon állt.

Amikor a címre fény derül

Szokásomhoz híven ismét nem szándékoztam idézetet hozni, ugyanis a Titokzatos Ő lénye már a fülszövegben kiderült. Gwen sokáig így szólítja őt, talán ez a becenév rá is fog maradni. Mindenesetre egy Cabe „Hawk" Delgado féle titokzatos idegen engem is nyugodtan meglátogathatna... micsoda feslett nőszemély vagyok!

A karakterekről

Hawk

Igazi álompasi ez a fickó, én mondom, ha nem lenne ennyire kiismerhetetlen, akkor talán... mondom TALÁN jobban imádnám, mint Jesset. Jesse viszont legyőzhetetlen, szóval...

A pasi... hm... jó volt. Minden téren. Remek rendőr/bűnüldöző, törődött az embereivel, és ha valamelyiknek baja történt, akkor nem hagyta ezt következmény nélkül. Ez mind dicséretre méltó, de...

Az is igaz, hogy a pasi remek volt az ágyban. Értem én, ez elvárható egy ilyen kemény pasitól, akinek a látványától minden nő a bugyijába olvad, de...

Abszolút nem tudtam megismerni őt.

Érdekes, kissé klisésnek mondható múltja van (épp, mint Jessének, tulajdonképpen hasonlít is, csak a halál körülménye más, de a felvezetés, a szereplők ugyanolyanok), amiről annyit tudhatunk, hogy megtörtént, azt csá. Értem én, hogy ez mindjárt egy évtizede történt, de baccameg, ha egy embert ilyen trauma ér, akármilyen kemény erőlegény, kihat az érzelmeire. Erre fel úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna, sőt úgy mondta el Gwennek, mintha ez egy normális dolog lett volna. Értelek én, bébi, de ez akkor sem pálya.

Egy rossz álmot igazán elviseltem volna tőle... tulajdonképpen ez tökéletesen beiktatható lett volna akkor, amikor elkezd komolyabban érezni a lány iránt. De nem, mert ő egy erős pasi... lófaszt. Egyszer mindenki elgyengül, még Cabe Hawk Delgado is.

Gwen

Ugh, nem is tudom... Nem lesz példakép, ebben határozottan biztos vagyok. Önző és naiv. Ebben mindenki egyetérthet. Közte és köztem ég és föld van. Utálok vásárolni, utálom a cipőket, a drága holmikat. Ha tehetném, és ha nem lenne ennyire dögmeleg, akkor egész nap egy kapucnis pólóban és egy rövidnadrágban lennék. Ő mindennek az ellentéte.

Persze szeretek ilyeneket olvasni - olyan könyveket, ahol a karakterek teljes mértékben az ellentéteim -, mégis úgy érzem, Cosmo-girl soha a büdös életben nem lennék.

Felelőtlen volt néhány esetben. Például máris az elsőben, amikor meg akarta tudni, hogy merre van a húga és mi a fenét csinált. Személy szerint inkább felhívtam volna őt, és ha nem vettem volna fel, akkor felhívtam volna a palit is, aki telefonon közölhette volna a tényeket.

Bár - ilyenkor jön a szokásos mondásom -, ha ezt nem tette volna meg, akkor minden másképp alakult volna.

A történetről - spoileres -

MOTOROS PASIK. APÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁM.

Ezzel talán meg is értettetek.

Nem néztem sok szappanoperát, ez tény, de a történet olvasása közben folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy ez bizony egy szappanopera, pöppet felturbózva.

Spanyol pasi. Dögös Spanyol Pasi. Aki rendőr, legalábbis afféle. Szó van a maffiáról, egy elhanyagolt, bolond kishúgról, aki kicsit túl sokat képzelt magáról, menő, kidolgozott testű, tetovált motorosok... soroljam még?

Ami zavart: bébi.

BABY, BABY, BABY, OH LIKE BABY BABY BABY OH NOH

Tulajdonképpen ez eleinte ez nem is zavart. Hawk szájából nagyon szexisen hangzott. DE AMIKOR EGY KÉRDÉSRE LAZÁN ÚGY VÁLASZOLT, HOGY BÉBI, ÉS SEMMI TÖBB, NA... NA AKKOR VOLT AZ A PONT, HOGY BAMM.

Néhány idézet, amitől talán nektek is megjön a kedvetek a történethez:

– A Delgado mexikói név? – faggattam tovább. 

– Puerto Ricó-i – felelte határozottan. 

– Puerto Ricó-i vagy? 

– Nézz rám, bébi, nem az a kimondott skandináv típus vagyok.

– Hogy hívnak? 

– Hívj bébinek. 

– Hogy hívnak? 

– Néha édesemnek. 

– Mi… a… neved? 

– De jobban kedvelem a bébit.

– Hogy hívják? 

– Elvirának. 

– Elvira? 

– Aha. 

– Ő a sötétség úrnője? 

– Amikor rossz a hangulata, feltétlenül.

– Épp most zuhantál két pontot a tízes skálán. 

– Valahogy csak túlélem.

Read More