Még mielőtt el nem kezdeném az értékelést, el szeretném mondani, hogy a múltkori Ward könyv értékelése után én nagyon-nagyon röhögtem, és úgy feldobta a napomat az, ami a sorozat facebook oldalán ment, hogy azt még én sem hittem el. Apropó: ilyenekkel vesztitek el a rajongókat. Talán én is emiatt állok a sorozat mellé ilyen félve...
Először is, le szeretném szögezni egyszer, és remélem utoljára, hogy nő vagyok. Megmutatni nem fogom, de szerintem ez érzékelhető volt. Legalábbis az előző értékelésekből, amik ugye az oldalon vannak.
Másodszor: a Zivatar egy személyes oldalnak indult. Az, hogy leírom a könyvekről a véleményemet, azt tükrözi, hogy az olvasás is része az életemnek - és viszonylag nagy részét tölti ki.
Ahhoz pedig, hogy milyen stílusban írom meg a véleményemet mindenről, az engem tükröz, azt, amit gondolok az adott könyvről. Ha nekem zavaros, akkor zavarosan fogok írni róla, ha nem tetszett, akkor azt ki is nyilvánítom, és fordítva. Az meg, hogy egyesek a kákán is megtalálják a csomót - Melissa és Marissa. most komolyan? Annyiszor megnéztem ezt a nevet, és akkor is Marissa volt oda írva - nem az én hibám, bocsi. Nem tudom, mit olvastatok, de hogy valamit félre, az nagyon biztos.
Gigert pedig tessék szépen békén hagyni. Nem kértem őt arra, hogy álljon ki értem, magától ment, ami meg is döbbentett és jól is esett sötét lelkemnek.
Ja, és még valami: attól, hogy valami nem tetszik, és azt a saját, számomra elfogadott módon kinyilvánítom, még nem kell anyázni. De ha már megteszitek, akkor hívjátok fel, és úgy tegyétek. Szeret veszekedni. :3
Az első mondat
– A fenébe, V, a halálba kergetsz! – mondta Butch O'Neal, miközben feltúrta a fehérneműs fiókját egy pár fekete selyemzokniért. Fehér pamutzoknit talált helyette.
Kezdem megszeretni ezt a párost. Amikor mindketten jelen vannak, mosolygok, jobb esetben nevetek. Ha jobban belegondolok, akkor ők azok, akik a legtöbb humort szolgáltatják ebben a sorozatban.
Amikor a címre fény derül
Tulajdonképpen ezen sokat gondolkoztam, és nem jutottam sokra. Síron túli szerető. Itt személy szerint Maryre gondoltam, aki ugye leukémiás volt, és végül is, Rhage mentette meg őt a biztos haláltól, a sírtól. Szóval egyikőjük sem ment át a másvilágra.
Végül is, mindegy. Lehet, hogy ebben a könyvben ez az, ami számomra zavaros.
A karakterekről
Mary
Őszintén megmondom, már kezdem unni azokat a karaktereket, amelyek halálos betegségben szenvednek. Nem olvastam sok ilyet, de épp eleget ahhoz, hogy elmenjen tőlük a kedvem. Minden ilyennél nagyjából ugyanaz a mese: általában a nő az, aki beteg; még mielőtt kiderülne/miután kiderülne, hogy halálos beteg, és csak hónapjai vannak hátra, találkozik egy fess, magabiztos, tökéletes, jóképű férfival, aki teljesen elcsavarja a fejét, akiért odáig meg vissza van, és végül nem hal meg, mert hát nem. Itt csupán annyi volt az újdonság, hogy Rhage volt az, aki meggyógyítja a lányt, annak ellenére, hogy így benne marad a sárkány. De az igazi szerelem nem ismer halált, ugye...
Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam.
Azt viszont még, így, utóhangként elmondom, hogy nem ítélem el őt a betegsége miatt, sőt, tisztelem azért, hogy ennyi mindent átvészelt, de mint könyvbéli esemény/szál, kissé már elcsépelt és unalmas.
Rhage
Benne óriásit csalódtam. Míg az előző részben felkeltette az érdeklődésemet, addig itt teljesen elment a kedvem tőle, egyáltalán nem jött be, valamiért piszkálta a csőrömet, vagy nem is tudom...
Az alapvető dolgok, amit megtudtam róla, az az, hogy ő a legszebb, legcsodálatosabb, legjobban kinéző testvér, akitől minden nőnek eláll a szava, meg minden. Nos, az enyém nem állt el. Akinek a beceneve Hollywood, és olyan históriák terjengenek róla a világban, amiben arról van szó, hogy milyen jó az ágyban, attól sokkal több erotikát és szenvedélyt vártam el, mint amennyit kaptam. Ugyanakkor - ami az iménti dolgot kompenzálja - nagyon szépen beszélt a lánnyal. Ez talán annak is köszönhető, hogy nem egy mai férfiról van szó, akinek az idejében az udvarlás egy olyan megszokott és tökéletesre fejlesztett dolog volt, amit valószínűleg én nem fogok megtapasztalni - legalábbis nem olyan nagy részben, mint ahogy Mary.
„Nem találok szavakat, kedvesem, mert egyetlen kiejtett szavam sem méltó arra, hogy meghalld.”
A történetről - spoileres -
A fentebb említett dolgok még nem értek véget. Valószínűleg velem van a baj, kérlek, engem szidjatok és ne mást...
Az Őrző. Lehet, hogy nem mondok újat, de utálom azt a nőt, és azt is, ahogyan a testvériséggel viselkedik. Ezek az emberek úgy tisztelik őt, mintha ő maga lenne az Isten, ha véletlenségből feltesznek neki egy kérdést, inkább öngyilkosok lennének, minthogy az a hülye némber elátkozza őket. Ő pedig... ő pedig lazán-faszán megvonta volna Rhangetől a boldogságot, mert miért ne <- és ezt azért mondom, mert nem találom az okot, amiért ez a férfi ne lehetne boldog. De ez a perszóna valószínűleg kapott valami olyat - olyan apró, semmibe vehető dolgot -, ami miatt megtiltaná tőle a szerelmet.
A vége volt még számomra túl gyors, és amiért molyon is levonom a csillagozást. Talán ha húsz oldalban lezavarta az egész meggyógyulokarákbóltalálkozokazörzővelsálálálá dolgot, ami számomra nagyon idegesítő volt. Oké, így is viszonylag hosszú ez a könyv, de most már az a tíz-tizenöt oldal pluszban nem mindegy?
Még egy dolog, ami számomra sok és felesleges volt: Bella és Zsadist jelenetei. Ugyan gyomorgörcsöt is okozott, és pár pillanatig nem tudtam folytatni az olvasást, úgy éreztem, hogy valahogy nem illik a könyvhöz és a hangulatához. Szükséges volt, hisz így egy picit belátást nyerhettünk a következő kötetbe, de ez minden...
Várom a támadásokat, meg minden, rég nevettem jót.
Előljáróban csupán annyit, hogy nem akartam külön blogbejegyzést szánni ennek a könyvnek, de ahogy fejben levezettem az értékelésemet, rájöttem, hogy túl hosszú és zavaros lett volna csak úgy kilökni molyra, így inkább itt írom le, hogy mi a véleményem róla. Ez legalább rendszerezett lesz. Legalábbis reménykedem benne, hogy az lesz.
Imádom a rockot, imádom a rockereket, kíváncsi vagyok, milyen az élet mellettük, de amit ezek leműveltek... kicsit elrettentem ettől az egésztől. Nagyon durván bántak a nőkkel, akik körülöttük legyeskedtek. Nem mondom, néhány - főleg a cipős csaj - igazán megérdemelte, mert pofátlanok és elvakultak voltak, de máskülönben... drága Sinners, fogjátok picit vissza magatokat, lécci'. 
