Túl sovány vagy. Túl kövér vagy. Összeér a combod. Fogpiszkáló vagy. Csonttal csak a kutyák szeretnek játszani. Mondatok, amiket általában a külsőnkre mondanak
Sziasztok!
Azt hiszem, négy év bloggerkedés után ideje alaposabban bemutatkozzak a nagyérdeműnek.
Krisztina vagyok, 17 éves, legalább 165 centi és évek óta 45 kiló.
Nem ismerem azt, hogy túlsúly.
Azt sem, hogy plusz kilók, úszógumi, felesleg. Nekem ilyen sosem volt.
Sosem diétáztam, fogyókúráztam, nem sportoltam azért, hogy lemenjen a felesleg a combomról vagy a hasamról.
Nem tudom, milyen az, hogy a hájaimtól izzadtan vergődni, kifáradni húsz méter futás után.
Amióta az eszemet tudom, vékony vagyok, hiába eszek annyit, mint egy kisebb disznó (tegnap este nyolc után kétszer vacsoráztam és nasiztam!!!), egy gramm nem marad meg rajtam.
Irigylésre méltó, igaz? Sokan lennének a helyemben, sokan akarnának legalább egy napra a testemben lenni, kipróbálni, milyen karcsúnak lenni, vékonynak, jó, de kisebb seggel, kisebb mellel, nem megdagadt lábakkal egy fárasztó nap után... és még sorolhatnám, mert lenne mit.
Igen, én vagyok a nádszál vékony lány, akit megbámulnak az utcán, a fogpiszkáló, aki csak csontra hízik, akiről azt hiszik, éheztetik otthon, miközben minden erejével azon van, hogy legalább egy kilóval többet nyomjon.
Nemsokára már a hét évvel kisebb öcsém is nehezebb lesz, mint én.
Én vagyok az a lány, aki örül, hogy nehéz a táskája, mert valószínűleg elfújná egy nagyobb széllökés.
Én vagyok az a lány, aki stresszhelyzetben nem hogy többet enne, és hízna, hanem épphogy fogy.
Én vagyok az a lány, aki napi 4-5x eszik, mert hamar megéhezik.
Én vagyok az a lány, aki a sport után nem azért fárad el, mert nem bírja a súlyát, hanem azért, mert nincs energiája tovább menni, hiába eszik tápanyagdús ételt.
Én vagyok az a lány, aki minden kocsiutat végigeszik, hogy ne legyen rosszul.
Én vagyok az a lány, aki nem fél a Karácsonytól, úgysem hízik el.
Én vagyok az a lány, aki évek óta 45 kiló.
Én vagyok az a lány, akinek elege van a ,,de jó neked, vékony vagy, blabla" mondatokból. Abból, hogy nekem tuti minden összejön, mert vékony vagyok.
Én vagyok az a lány, aki szívesen kipróbálná, milyen nehezebbnek lenni.
Én vagyok az a lány, akire MÉG MINDIG jó a négy évvel ezelőtt vett farmer vagy póló.
Ja, ez vagyok én. Többen hiszik azt, hogy könnyű nekem. Nem az. Egyáltalán nem.
(Nem, nem vagyok anorexiás, nem állnak ki a csontjaim, nem éheztetem magam, nem akarok nádszál lenni.)
Szia! :)
VálaszTörlésÚgy érzem, kötelességem kommentelni, mert totálisan átérzem a helyzetedet. Én is vékony vagyok (a sovány szót inkább egy lóra mondják, vagy nem tudom, de ne rám vagy más ilyen alkatúakra), sajnos én még a 45-öt sem érem el, de olyan magas vagyok kb. mint te.
Épp egy hete, mikor barátnőméknél voltam, ki volt akadva a család, hogy milyen vékony vagyok. És így-úgy oktattak, hogy hízni kéne. Persze az ember ilyenkor csak bólogat, de belül azért egyrészt rosszul esett, mert nem én tehetek erről, ez csak genetika, másrészt lassan 17 éve élek így, évente egyszer vagyok beteg, akkor is valami megfázás miatt, szóval engem ne okítson senki, hogy hogy kellene étkeznem! Mert eszek rendesen. Utána szóba jött a téma valahogy a barátnőmmel, mikor a család már nem volt ott, és mondtam neki, hogy kedvelem a családját, de ez szarul esik. Majdnem elsírtam ott magam, de végül is lehetett volna bennem annyi, hogy nekik is megmondom, hogy ez nem úgy működik, ahogy ők gondolják.
Próbáltam a testedzést is, hátha legalább egy kis izmot fel tudok szedni (persze jöttek a megjegyzések: zsírból lesz az izom), de hamar abbahagytam, mert nem éreztem magam jobban tőle, egyszerűen csak beletörődtem, hogy ez van és ez is lesz. Nekem ilyen az alakom, egészséges vagyok és többnyire boldog. Max majd meghízok, ha gyerekem lesz.
Annak ellenére, hogy én többé-kevésbé elfogadtam magam, még rosszul esik, ha mások a súlyommal piszkálnak. A duciknak se olvasnak be csak úgy! Jó lenne, ha az emberek észrevennék, hogy ott is belénk tudnak szúrni, ahol nem is gondolják.
Bocsi, hogy kisregényt írtam :), mindezzel csak azt akartam mondani, hogy nem vagy egyedül, és mondd meg azoknak (legalább te, ha már én túl gyáva vagyok ehhez), akik ezzel szívóznak, hogy nézzenek magukra inkább. Kitartást, valaki ennek ellenére is szeretni fog! <3
Ölel: Ginny
Drága Ginny! :)
TörlésÖrülök, hogy leírtad a helyzetedet (meg is lepődtem, nem számítottam arra, hogy valaki hozzászól ehhez az apró kirohanáshoz).
Nálam is hasonló a helyzet, én is megkaptam már a saját családomtól is, és ismerősöktől is, hogy hízni kéne. De ha nem megy, nem megy, ellene nem tudok mit tenni.
Kitartást kívánok neked is. <3
Christine Xx
Én is vékony vagyok, de okyan mint te. Sőt én nagyon hízékony vagyok, így megértem mit mondasz, csak pont fordítva. Mindenki mondja nekem könnyű, közben meg keményen edzek...
VálaszTörlésIgen, vannak ilyenek is, mint te. Sok sikert kívánok az edzéshez. <3
TörlésChristine Xx
Szia!
VálaszTörlésÉn vagyok az a másik lány. 17 éves 170 cm és legfeljebb 45 kg. Én sem vagyok beteg tudtommal, ilyen a genetikám, ez van. És nem lehetek beteg, mert akkor lefogyok és kínszenvedés azt az 1-2 kilót visszaszedni. Én hosszában szoktam a ruháimat kinőni, de például pont tegnap láttam, hogy a rövidnadrág amit hordok, 12 éveseknek való. De, amikor a ducibb lányok bántanak, " a csontokkal csak a kutyák játszanak" " fogpiszkáló""ropi""te direkt nem eszel""az a jó ha van mit fogni rajta"poénos megjegyzésekkel, amiket nme feltétlen nekem mondanak csak épp a társaságomban, és ezen mindenki nevet, mondván hogy te vékony vagy neked nem eshet ez rosszul, meg amúgy is, viseld szépen el.
De ilyenkor szoktam azt mondani, hogy igen, és te tudod milyen éjfélkor kimenni a konyhába és megenni egy nagy tál pörköltnokedlit, nutellás kenyeret, vagy bármit,amit csak szeretnél? Mert én igen :D
De amikor egy fogyás után belenézel a tükörbe és látod azt az 1 kilót... De szerintem ezt neked nem kell magyarázni.
Érdekes volt olvasni a sorokat. Nagyon durva amiket leírtál egyébként, az összeset átélem én is nap mint nap. Jön egy időszak, amikor ideges vagyok, kiborulok és olyankor ennem kell. Nem kívánom, de megeszem. És szerintem ez sem jobb, mint amikor valaki kívánja és nem eszi meg. Ez az időszak sokszor nem egy-két nap, hanem volt olyan hogy hónapok.
( Nem, mi tényleg nem vagyunk betegek, akármennyire is nehéz elhinni! Nem vagyunk se anorexiásak se bulimiásak, semmi... Még ha ez ennyire fáj is másoknak)
Ez az ljjelkimennikajáért olyan ismerős! :D
TörlésKiskoromban tényleg nem ettem sokat, de emlékszem, 6-7 lehettem, anyut felkeltettem fél négykor, hogy éhes vagyok. Akkor szerettem meg a borsófőzeléket. :D
Tényleg durva, amit leírtam, de már annyira szúrja a csőrömet, hogy nekem biztos könnyű, meg minden, hogy már elegem volt, és egyszerűen hangot akartam adni ezeknek a mondatoknak.
Most meg szaladok enni. Tökmindegy, hogy másfél órája disznótoros kaját ettem, viszonylag sokat és eleget. :D
Azt hiszem én is írok, ha már ennyi ember megosztotta tapasztalatát, akkor én is bemutatkozom.
VálaszTörlésSzerény személyem is egy 17 éves 170 cms lány, aki folyamatosan ingázik az 50 és az 53 kg közt. Sajnos ez nem látszik meg rajtam, ha a hátamra fekszem bárki megsasolhatja a bordáim, a medencém... sőt kb bármelyik csontom.
Engem is értek kritikák, hogy "Nem eszel", meg "Egyél még, alig ettél"... Ilyenkor persze nem elfogadott az, hogy, "De annyit ettem, mint te", "De te sokkal vékonyabb vagy, neked nem árt". Erre én magamban csak annyit felelek, hogy "nem is használ"
Számomra az volt nagyon csüggesztő, amikor a koliban a szobatársakkal elhatároztuk, hogy elkezdünk edzeni, és én voltam az egyetlen, aki egy hétnél tovább bírta, erre jött a viccesnek szánt komment "Te minek csinálod? Egy kilót sem kell fogyj, sőt..." én meg csak "Mert szeretek mozogni" és egy keserű mosoly, hogy ne legyek bunkó.
DE szerintem meg vannak az előnyei is a dolognak, mert ha valakit magasra kell emelni az én vagyok, ha valakit emelgetni kell, az én leszek, mert "engem a legkönnyebb".
Összességében teljesen átérzem, mindenki helyzetét, és büszkén kijelenthetem, hogy mostanra, igen 17 év kellett, de sikerült, elfogadtam magam. A testem és a kommentárokat is (na, jó, azokra inkább visszamondok valamit, de akkor sem hagyom, hogy fikázzanak)
Bocsánat az esetleges elgépelésekért, kicsit gyorsan írtam.
Drága Hope, nagyon örülök, hogy írtál! :)
TörlésIgen, tényleg vannak előnyei, aminek én is örülök, sőt. Csak a hátrányokat többször emlegetik.
(Amúgy nekem sincs semmi bajom a súlyommal sem, és az alakommal sem, jól érzem magam a bőrömben, itt inkább az a probléma, hogy mások nincsenek vele megelégedve. )
Na, elolvastam mindenkiét.
VálaszTörlésFurcsamód, én is ilyen vagyok.
16 éves, folyamatosan 52 kg-os.
Sokszor megkapom, hogy egyek már, rámfér, és hasonlók, viszont veletek ellentétben engem nem zavar. Büszke vagyok rá, hogy 3 tábla csoki, 2 tál gulyás, és 4 palacsinta után csak maximum fél órára leszek 1 kg-val több.
Mindig mondom, ha beszólnak, hogy én így érzem jól magam, és akkor egyből békén hagynak.
Kitartást nektek, próbáljátok meg élvezni ezt! Hiszen van rajta mit élvezni.
Xoxo,
Vicky
Drága Viktória! :)
TörlésSzerintem élvezzük, legalábbis én igen, csak nem mindig vevődik észre, mert a hátrányok néha jobban magukra vonják az ember figyelmét. :)
Christine Xx
Teljesen átérzem a helyzeted! Ugyan én nem 45 kg vagyok, hanem 50-51 mégis mindenki azzal nyaggat, hogy egyek rendesen... Ha tudnák, hogy ha valami a fogamra való, abból bármennyit képes vagyok megenni.
VálaszTörlésÉn is megkapom sok embertől a "Mit csinálsz, hogy ilyen vékony vagy?"dumákat, csak azt elfelejtik megkérdezni, hogy egyáltalán sportolhatok-e keményebben. Nem! Tartós betegségem van, ami miatt nem erőltethetem magam, ám mégis hiába nem tesizek suliba, nem mozgok szinte semmit, mióta iskolába járok, plusz kilók nem igazán léteznek számomra...
Najó, előtte se léteztek xD
Nagyon örülök, hogy ráakadtam a bejegyzésedre! Nagyon sok erőt és kitartást Neked!♥
Hatalmas ölelés, Violet
Drága Violet! :)
TörlésÖrülök, hogy nem vagyok egyedül, tényleg jó látni, hogy vannak olyanok, akik hasonlók, mint én.
Nekem ugyan van egy betegségem, sőt sportolnom is kéne, de mivel hamar fáradok, kedvem sincs hozzá. :)
Ölelés, Christine Xx
Értékesnek találtam a hozzászólásokat és a cikket. Én is 14 évesen a 169 centimmel és az 53 kilómmal rendszeresen megkapom a ,,ropi" meg társaikat, külön idegesít, amikor a ducibb lányok, akik magukat ostromolják, hogy dagadtak, de nem tesznek semmit, beszólnak, hogy legalább rajtuk van mit fogni. (Félreértés ne essék, semmi bajom sincs semmilyen testalkattal, csak azt utálom, ha valaki rinyál amiatt, hogy milyen dagadt, de semmit se tesz érte, inkább másokat szid).
VálaszTörlésÉn aktív, versenyző szinkronúszó vagyok már hat éve. Egyesületi (hobbi) szinten, szóval még csak aktív diétám sincs. Egy évvel ezelőtt fogyasztottak le engem is, két kilót adtam le, azóta nem kellett. Csak akkor köteleznek diétára, ha a súly már hátráltat. Nyilvánvalóan egy kicsit testesebb lányt nem fognak lefogyasztani, ha tiszta izom, ergo akkor ő a tökéletes dobóember. Egyetlen kikötés van, napközben bármit ehetünk, de este edzés után enni KELL, hogy megmaradjon az izom. Hozzáteszem, az esti edzéseknek hétköznap 9 órakor szokott vége lenni, este tízkor még simán betolok két kakaóscsigát :D.
A genetika miatt, ha megeszek egy almát, akkor is hatalmas hasam lesz. Hiába lóg ki a csípőcsontom, és ha befeszítem, hat kocka látszik, de akkor is aránytalanul nagy lesz a hasam normál állapotban. Szóval én nem is álmodhatok a lapos hasról, maximum ha behúzom. A combom néha egy pontban összeér, de sokszor anorexiásnak hisznek, aki nem eszik semmit, és rettentően figyel a súlyára. De ha befeszítem, akkor nem túl nőiesen kirajzolódik az összes izom, mint egy focistának a combján, persze, nem olyan durván. Pedig rengeteg édességet eszem, ma is betoltam két sor csokit meg egy müzlit, általában ennyi vagy ennél több a napi adag, de elkezdtem leszokni. Nem azért, mert aggódnék a súlyom miatt, hanem ha így folytatom, cukorbeteg leszek. Viszont egyáltalán nem iszom üdítőitalokat, csak vizet, minden mennyiségben. Imádom a vizet, plusz még a szénsavat se szeretem.
Az edzés miatt gyakran voltak önértékelési problémáim. Hiszen ha szinte minden nap látod magad körül a pàr pálcikavékony lányt, igazán elmegy a kedved. Viszont ebben a sportban ez sem jó, mivel ilyen vékonyak, nem tudják kellően megfeszíteni és megtartani magukat. Jelenleg elégedett vagyok magammal.
Van az a bizonyos verseny előtti hét. A verseny hetében (egy verseny három napos, péntek-szombat-vasárnap) csak gyümölcsökön élünk, olyankor teljesen kizárjuk a szénhidrátot, nem eszünk zsírosat, semmilyen olajos dolgot, például gulyást, pörköltet meg ilyesmit, tésztát és fehér kenyeret se. Néhányszor még rizst és krumplit sem. A suliban aki nem ott ebédel, az csak gyümölcsöt visz. Mindezt azért, hogy a pénteki elembemutató, kötelező versenyszámok napján minél jobban fent maradjunk a vízen. Mikor elővettem a gyümölcsöstálat a suliban, minden szünetben megkaptam, hogy ,,Jézusom, neked minek fogyni? Pálcika/anorexiás/csontvékony vagy!". Nem mutatom ki, de rosszul esik, mikor azt mondják, csak egy csont vagyok, alig van rajtam hús, meg társai, ha csak gyümölcsöt látnak enni. Nem értem, minek beleszólni, hogy mit és hogyan eszem, nem kértem megjegyzést se. Suliidőben hetente 12 óra edzés van, ebből 5 szárazföldön, a többi vízben. Egy edzésen az úszás rész 1 km időre, kisebb-nagyobb távokra osztva, szárazföldön pedig van TRX és szteppados edzésünk is(még mielőtt valaki azt hinné, hogy a szinkronúszás nem nehéz, igenis az).
Ezt csak így leírom, hátha valakinek érdekes lehet. A verseny időszaka alatt szinte semmit sem eszünk. Pénteken körülbelül az elembemutatás két óráig tart, egyesével mindenki bemutat négy elemet, az összes versenyző, mindenkit lepontoznak, általában ebben a korosztályban körülbelül 120-an indulnak, eltart egy darabig. Ezen a napon eszünk egy kicsit többet, reggelizünk, kimegyünk a helyszínre, ha korán érünk ki, ott is eszünk, de általában már csak édességet. A bemelegítés előtt két órával màr csak egy-egy falat édességet kapunk be. A melegítés után általában 2 órán belül verseny, a kettő között nem eszünk semmit. Majd este hazamegyünk, és vacsorázunk. Szombattól kezdődik az őrület. Én három számban versenyzek általában (Páros, Csapatkűr és kombinációs csapatkűr). Szombaton normál esetben este van a csapatkűr versenyszám. Reggeli után délelőtt kivonulunk szurkolni a csapattársunknak az egyéni versenyszámban, majd bemelegítés előtt egy szelet csoki, ugrás vízbe (1 óra), elküldenék edzeni (2 óra), majd átöltözés, smink, fejdísz, utolsónak elgyakoroljuk az egészet, majd megyünk, és várunk a sorunkra. Leversenyzünk, félhullaként kimászunk a vízből, megvárjuk míg lenyugszik a gyomrunk, és eredményhirdetés előtt leülünk piknikezni egyet. Persze, normális kajáról szó sincs, csak chipsek, édességet cserélgetünk. Néha este egy fél szendvics otthon, de nem gyakori. Vasárnap nem reggelizek, mert korán kezdődik a páros, és hamar ki kell érni. Miután leversenyeztünk, csak akkor eszünk, olyan 3 órakor először, egy szendvicset, és édességet. Utána megint rohanás, bemelegítés, megint stressz, verseny, és mar este 9 is elmúlt. Ha van idő eredményhirdetés előtt, akkor be kapunk pár falatot, de ilyenkor túlságosan fel van kavarodva a gyomrunk, néha rosszul is szoktam lenni. Eredményhirdetés után egy csoki, ha előtte nem jutott idő enni, majd haza, és vacsi. Furcsa, de egyáltalán nem szoktunk éhesek lenni, édességgel tartjuk fent magunkat. Volt, hogy megettünk közösen egy egész üveg nutellát. Egyszerűen akkora a hajrá, a stressz, meg hogy minden időben meglegyen, hogy nem jut idő enni. Volt, hogy fél kilót is fogytam egy verseny alatt.
VálaszTörlésHűha, szerintem a helyedben sem lennék sosem. :)
TörlésKitartást hozzá! <3
Christine Xx
Szia!
VálaszTörlésÖrülök, hogy végre sors társat találtam benned, én is a soványabb lányok csoportjába tartozok, és sajnos gyűlölöm a testem. Túlságosan is vékonynak találom magam, arról nem beszélve hogy ettől fogva beteges is vagyok, de amikor megemlítem, hogy nekem a 43 kilómmal problémáim vannak gyakran csak kuncognak hogy "nekem még is mi bajom, tök jól nézel ki, simán lennék olyan vékony, mint te". Na igen. Csak hogy ehhez jár az, hogy már 17 évesen refluxban szenvedek, hogy Gillbert szindrómám van ami miatt ha nem eszek két óránként rosszul vagyok, és bágyadt vagyok mint Drakula délen. Rohadt szarul érzem magam a bőrömben, de mindenki "irigyli" a vékonyságot. Én pedig szeretném ha lenne rajtam egy kis husi, amit viszont sosem tudok magamra szedni. Hiába eszek naponta Big Macket, még akkor sem hízok, sőt...egyszer sikeresen egy kilót fogytam egy egy hetes Big Mac ebéd kúra után, ami had mondjam el, életem teljesítménye :"D. Gyakran fáj hogy nincs ruha a méretemben, konkrétan a gyerekosztályról kell a melltartót is bugáznom nagy gyakran. Éljenek a kicsi cicik, amik nem is léteznek, de a bimbiket takarni kell, szóval muszáj oversized melltartót rájuk venni! :DD
Na, rövidre fogra örülök, hogy nem csak én vagyok egyedül, és a tudat, hogy ez így van gyakran segít. :3
Szia!
TörlésMost nevetek. A melltartóvásárlás nálam azért nem kín, mert mindig a legkisebb kell. :DDD
Kitartást neked, és minden jót. <3
Christine Xx
Na én meg az abszolút ellentét vagyok.:) 170cm-s magassággal, és a magam 75kilójával inkább a duci kategóriába tartozom. Ez azért "ciki", mivel lassan 15 évesen minden korombeli 55-60kg körül mozog. Szerencsére a hasamra nem, csak a combjaimra hízok, persze ennek is vannak jó és rossz következményei. Nem vagyok az a divatosan öltözködő alkat, de időnként nekem is kell venni ruhát, és az én méretemben nagyon nehezen találok ruhát. A legtöbb helyen 32 a legnagyobb nadrágméret, illetve szinte csak XS-es méretezésűt találni, ami elég szomorú. Persze általánosban sokan piszkáltak a súlyom miatt, most már csak lenéző pillantásokat kapok. Naponta kétszer étkezem, és nem eszek sokat, mégis rajtam marad ez a felesleg. Rossz látni, hogy mindenki undorodva néz rám, csak a túlsúlyom miatt, a korombeli lányok megvetnek. A legjobb barátnőm viszont az ellentétem, 50kg körül mozog, és teljesen megértem az ő problémáit is, neki se könnyű. Nagyobb adagokat eszik, én kisebbeket, de egyikünk se éri el a célját. Mindenesetre kitartást a gyűlölködőkhöz, sajnos vannak mindkét oldalon. :)
VálaszTörlésA te helyzeted sem lehet könnyű, abban egészen biztos vagyok, de örülök, hogy te nem az a típus vagy, aki megveti a pálcika lányokat, meg akik mindig azokat mondják, mint amit fentebb említettem. :)
TörlésJó látni, hogy ilyenek is vannak. :)
Kitartást neked, sok sikert, és minden jót. <3
Christine Xx
Szia :)
VálaszTörlésMost pedig jöjjön valaki, aki nem ért meg, de mégis csak magáénak érzi a témát: 18 vagyok, 167 centi, 80 kg. A legjobb barátnom 165 centi, 18 éves és 55 kg. Örökké eszik, sosem hízik, pedig alig sportol. Én figyelek arra, amit eszek, és mozgok. (Bár aktívan nem sportolok - értsd: versenyszerűen vagy egyesületben stb. - de mindennap gondoskodom arról, hogy legyen, amin megizzadok) Egy másik barátnőm 160 centi, 17 éves, 42 kg. Köztük soha nem volt nézeteltérés, sosem bántottam őket azért, mert ők ilyenek, én meg nem. És soha, de soha nem jutott eszembe, hogy azt mondjam nekik, hogy hű, de jó nektek, mert soványak vagytok. Mert tudom, hogy nekik milyen rossz, mert azt gondolják túl kicsi mellük, gáz, ha kiáll a csípőcsontjuk vagy kirajzolódik a gerincük vonala, vagy mert idegesíti őket, hogy aránylag kicsik, és mert félnek, hogy túlságosan kislányosak... Ők pedig sosem bántottak amiatt, mert én úgy nézek ki, ahogy. Mindannyian elmondjuk, hogy mi a problémánk, aztán megegyezzünk abban, hogy a legjobb az lenne, ha én adnék nekik 10-15 kg :) Ezt csak azért írom le, mert szerintem ez egy nagyon jó dolog, sőt, merem állítani, hogy követendő. Mert mi a fenének érdekelne engem, hogy a legjobb barátnőm 55 kg én meg 80, ha jól érzem magam vele? Minek bántanék valakit azért, mert így meg úgy néz ki, ha egyszer semmi jelentősége nincs? Mert miért lenne könnyebb nekik boldogulni az életben, mint nekem? Ha akarom, nekem is menni fog. Oké, nem leszek artista vagy olimpiai úszó, de szerintem igenis lehet párkapcsolatom meg diplomám és titeket sem fog akadályozni semmi külsőség abban, hogy megkapjátok az álommunkátokat és legyen egy szuper pasitok. Vagy rosszul látom a dolgokat? :D Hogy nem ezen múlnak a dolgok? Hanem azon, hogy elfogadjuk egymást meg biztatjuk a másikat, hogy ez bizony sikerülni fog, és amúgy klasszak vagyunk? Vagy tényleg ennyire optimista lennék?!
Összegzésként annyit írnék, hogy szerintem nektek sem érdemes ezzel foglalkozni. Mert se ti, sem én nem vagyunk előnyben az életben. Talán nem egyenlő esélyekkel indulunk (mint ember és ember, nem pedig sovány és kövér), de ha akarjuk, akkor egy kis erőfeszítéssel beérhetjük és lehagyhatjuk a többieket. (Ez már csak rajtunk múlik.) Szóval kitartást, és ha nem hangzik ez túlságosan furán, én veletek vagyok! (Mert miért is kéne ellenségként tekintenünk egymásra? Mert sokan azt teszik, pedig attól még, hogy valaki sovány, nem lesz rossz ember vagy az én rossz akaróm! És fordítva ugyanez van.)
Üdv: Kriszti :)
Kedves Druszám!
Törlés(ez van akkor, ha éjjel válaszolok a kommentre)
Köszönöm, hogy leírtad a véleményedet, és örülök, hogy te nem az vagy, aki mindig mindent megmond, aki jobban tudja, és aki olyan, akit fentebb leírtam. :)
(Én is kérek néhány kilót. :D)
Kellemes hétvégét neked! :)
VálaszTörlésSzia!
Akkor én leszek most a másik véglet. Jövő héten töltöm a 18-at, 160 cm vagyok és 76 kg. Sosem feküdtem, mindig csak sportoltam, mégis azt veszem észre, hogy a kilók száma ahelyett, hogy lemenne, csak több lesz. Verseny sportoló vagyok több, mint 10 eve nem ég, hanem több sportágban is. Úszom, focizom, kosarazom és kézilabdázom egyszerre (ebből három egyesületi, ill iskola és verseny szinten is). Biciklivel megyek el az edzés helyszínére, otthon pedig szintén biciklivel a rokonokhoz. Ha nyaralni megyünk, akkor nem fekszem ki a napra, mert szégyellem a testem, helyette beevezek vagy vitorlázok a mély vízre, beúszom és ott él vagyok a semmi közepén. Nem eszem többet, mint a többiek, ha az edzések miatt futja rá az idombol, akkor max 2-3 alkalommal, de néha csak egyszer, akkor is csak egy maréknyit.
Nem leszek képmutató és mondom azt, hogy nem szeretnék nadszal vékony lenni, vagy akár még anorexiás is. Hiszen állandóan diétázom, naponta 5 órás edzéseim vannak (vagy még több) és mégis, ha rám néznek csak egy "dagadt disznót" látnak. A nővérem sosem sportolt, annyit eszik és azt amit csak szeretne, mégis 163 cm és csak 57 kiló ráadásul akkor fogy amikor akar, mert ő tud. Anyám 55 kilósan és 176 centivel szült, és most 63, 23 évvel később is. Apám zabal, de abban a pillanatban, hogy abbahagyja már 10esevel dobja le a kilókat.
A csodaszerektől kezdve, az eheztetesig mindennel próbálkoztam már, de sokszor csak egy-egy DKG megy csak le, vagy még hízok is.
Nem álltatom magam, tudom, hogy nincsen remeny, hiszen alig 1 év alatt szedtem fel a +10kg-ot, úgy, hogy mindent ugyanúgy csináltam.. Pajzsmirigy hiánnyal születtem, és ennek megfelelően mellék pajzsmirigyem sincsen. Világ életemben a kórházban éltem szinte, de azt mondták cska szokjak hozzá, mozogjak végre egy kicsit és egyek kevesebbet. De nem eszek, és reggel 7tol este 22ig edzésen vagyok, nagyjából. De nincs értelme.
Lehet magyarázni, hogy rossz az, ha valaki sovány, de én a magam részéről, inkább fogadnám el azt, ha olyan lennek, mint ti és lennék "ropi", mint egy víziló, akinek nincs a méretében ruha, hiába koplal (majd ajul el tőle) és sportol napi 24ben.
Megértem, rossz, ha kinéznek az emberek. De a kövér lányok sem azért bántanak, mert jó nekik. Elkeseredettek, féltékenyek. Engem a magam részéről nem érdekel, mások megszólása, de meg tudom érteni őket.
Végülis apámnak is én vagyok a célpontja, aki ahelyett, hogy abbahagynà az evést, inkább téged alaz meg helyette, aki nem tehet ellene. Gyógyszert szedek, hogy éljek. Emiatt a magasságom 5-6 centit változik fel evente, bár mennyire is hihetetlen. De a súlyom csak nő és nő és nő.
Kedves szerző,
Te jól éreznéd magad egy beteg testben, amiért hiába teszel bármit, maximum csak egy újabb hetet ad az intenzíven?
Drága Aurora!
TörlésNagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetben vagy, és tudom, hogy a sajnálat ilyenkor az utolsó, amire vágyik az ember, így csak kitartást tudok mondani, sok sikert a vágyaid elérésében.
Christine Xx
Szia!
VálaszTörlésÉn is a vékony lányok közé tartozom, és nagyon tisztellek amiért ezt leírtad! Nem is kifakadt elhinni mekkora örömet okoztál nekem! Lassan 16 éves vagyok, a magam 160,1 centijével és már egy éve 45kg. Régebben úgy kellett megszenvednem hogy elérjem, előbb, a 40-et, majd a 45 kilót, most pedig egy éve az 50-ért küzdök de valamiért nem jön össze. Gyakran fordult elő, hogy mikor vásárolni mentünk, az egész sírásba torkollott, mert elegem lett, hogy sehol nem találok magamnak megfelelő nadrágot (pedig nem vagyok egy válogatós ember farmerok terén). Rengetegszer megkaptam hogy "gebe" vagyok, régebben csontinak hívtak, de beszóltak már úgy is hogy: "Hé, elöl deszka hátul léc..." sőt, a régi tesitanárom rendszeresen emlegette hogy "csonttal csak a kutyák játszanak" pedig nő volt. Szinte napi szinten kapom a megjegyzéseket hogy híznom kéne, meg "ha tudnék neked átadni legalább 10 kilót...", és senki nem látja emögött azt a rohadt nagy igyekezetet. És mindenhol látom, hogy bíztatják a ducibb lányokat hogy vállalják föl az alakjukat, én pedig elgondolkozom hogy lehet hogy csak én vagyok ilyen elcseszett😂 ne haragudj hogy ilyen regényt írtam, egyszerűen kifakadt belőlem, nagyon köszönöm a posztot!
Sok-sok ölelés:
Kami
Drága Kami! :)
TörlésNagyon örülök, hogy ezt leírtad nekem, és kitartást kívánok az elkövetkezendőkben! <3
Christine Xx
Köszönöm! Neked is <3
Törlés