Susan Mallery - Koktél és cseresznye

Az első mondat

– Hadd könnyítsem meg a dolgát! – mondta az elegáns, méregdrága öltönyt viselő férfi Dani Buchanannek.

Azt kihagyta, hogy jóképű, markáns, férfias, tökéletes, bámulatos, és épp megfelel nekem is.

Amikor a címre fény derül

Feledékenységem határtalan, de, gondolom, ezt már megszoktátok. Megszoktam, hogy ilyen a cím, már egyáltalán nem zavar, ami haladás, ahhoz képest, hogy az elején nagyon idegesített, hogy az angol és a magyar cím között ekkora a különbség.

A karakterekről

Dani

Mint már mondtam, az előző három kötetben egyáltalán nem volt a kedvemre sem a viselkedése, sem semmije, egyszerűen idegesített. Ő volt az, aki sosem tudott semmiről, és amiért kiverte a hisztit is - ami ugyancsak egy irritáló pont volt a könyvekben. Ezt egy ideig még elfogadtam - hasonló a helyzetünk -, de hogy szinte minden fejezetben ezen kapja fel a vizet, az azért már tényleg sok(k).

Az sem volt teljesen tiszta, hogy miért akarta rögtön megismerni az apját, főleg úgy, hogy már tudta, hogy kicsoda, és mi áll előtte - és nem csak ezért.

A szenátortól is furcsa volt, hogy ilyen hamar megbékélt a gondolattal, hogy van egy lánya, meg minden, és akkor most minden heppi.  Ez a rész számomra túlontúl irreálisnak tűnik.

Alex

No, ő az a tipikus férfikarakter, aki a való életben valószínűleg nem is létezik. Nincs hogy létezzen egy ilyen tökéletes ember. Már a megjelenésével és a kisugárzásával megnyert magának, erre rátett egy lapáttal a humora és a szenvedélye, a romantikus lelke, a titok - a volt feleségével kapcsolatban -, a családjával való harmonikus viszonya...

Ezért is mondom, hogy ő egyszerűen nem létezik. Az anyjával együtt. Ő is ugyanilyen tökéletes volt.

Alex sikeresen felkerült a képzeletbeli háremem listájára. Nem a legaljára, de nem is a legelejére. Ott, valahol középen. 

A történetről - spoileres - 

A fentebb említett bajaim mellett csupán még azt szeretném megemlíteni, hogy hiányoltam a többi testvért. Eddig mindegyik részben óriási szerepet játszottak - úgy értem, azok, akik nem a központban álltak/nem róluk szólt az adott könyv -, itt viszont minden második-harmadik fejezet után jelentek meg. Persze, itt már fontosabb szerepet játszott az új család, akiket jó volt megismerni úgy, ahogy vannak, és nem azt az álarcot, amit fel kellett volna venniük, és amit a szenátor felesége is viselt. Az a nő Alexnél is tökéletesebb volt, mindent kibírt, elviselte, hogy a férjének van egy gyereke, amit ő nem tudott neki megadni, sőt a többi gyerekére is vigyázott, nevelte őket úgy, ahogy csak tudta.
Bármilyen meglepő, számomra Gloria viselkedése is lehetetlennek tűnik. Oké, megváltozik, oké, kedves lesz, oké, oké, oké. De az, amit ő művelt, túlzás volt. Olyanná vált, mint valami cukros néni: édeskicsibogaramgyeremertkapszcukorkát. Francokat. Gloria nem ilyen, és akkor sem változott volna meg ennyire, hogy ha örökké élhetett volna.
Amikor kiderült, hogy lesz egy új Buchanan baba a családban, nagyon-nagyon mosolyogtam, főleg, hogy épp Loriéknak, akik az utóbbi időben rengeteg kellemetlen dolgon kellett keresztül menjenek.
Walker és Elissa eljegyzése is tetszett, az viszont, ahogy Penny lereagálta a helyzetet, és nem értette meg a miérteket, kevésbé.

Lezárult a sorozat, és vérzik a szívem. Nagyon-nagyon közel nőttek hozzám ezek a Buchananek, még akkor is, ha nem okoztak maradandó nyomokat bennem. Másfél héten keresztül elszórakoztattak, és velem tartottak, ami nagy szó. Ez az első olyan sorozat, amit mostanában kezdtem el, és be is fejeztem, sőt, ami még jobb, egyhuzamban olvastam el mind a négy kötetet, megállás és közbevágás nélkül.

Read More

Susan Mallery - Chili és csokoládé

Az első mondat

A nők imádták Reid Buchanant – legalábbis addig a bizonyos csütörtök reggel háromnegyed hétig.

De, ahogy mondani szokás, a kivétel képezi a szabályt, Lori pedig tökéletes hibának bizonyult. Ez a mondat az, ami meghatározza Reid zűrös, zavaros életét: a nők. Mindegy, hogyan és milyen áron - és annak ellenére, hogy a későbbiekben érthetővé válik, úgy gondolom, a jóból is megárt a sok, legalábbis Reid esetében ez történt.

Amikor a címre fény derül

Az angol és a magyar cím között még mindig mérföldek vannak, viszont kezdem érteni a lényegüket: a fordító / a kiadó kiválasztott két olyan ételt, ami egy adott ponton fontos szerepet játszik a két főszereplő életében. Annak ellenére, hogy az eredetiség híve vagyok (azaz, ha valamit egyszer már megírtak, kérem szépen nem másítani rajta egy hangyányit sem, mert az úgy már nem az igazi), igazán tetszik ez a megoldás. Ötletes és találó.

A karakterekről

Lori

A négy női főhős közül Loriban kaptam meg leginkább önmagamat. Én is szeretek elbújni a ruhákban, a hajam mögött (mondjuk ő szoros copfba fogta, de nem is ez a lényeg), és úgy gondolom, ő is épp ezt tette. Annak ellenére, hogy nem szerette a helyzetét, nem változtatott semmin, sőt, talán még maga ellen is dolgozott. Mindig a nővére volt a királynő, akire mindenki figyelt, Lori be sem volt tervezve, csak úgy lett, és az is meglehet, hogy feleslegesen. Ezt sokáig éreztette is vele az édesanyja, akivel nem igazán szimpatizálok. Miután a nővéréről kiderült a betegsége, még inkább a háttérbe szorult: ápolta őt ugyan, de ez minden.

Azt hiszem, ennek volt köszönhető az is, hogy nehezebben kezelte azokat a helyzeteket, amikor Reid nem volt olyan tapintatos, mind ahogyan azt egy úriembertől elvárja az ember lánya. Ugyan a szócsatákat könnyen vette - Gloriával szemben is, és amit művelt vele, azt a világ csodái közé is be lehetne sorolni -, de a forróbb helyzetekben picit alábbhagyott a tudása, ami Reid tapasztalataival ellentétes volt. Ezért is alkotnak ilyen jó párost.

Reid

Direkt hagytam őt utoljára. Már az előző két kötetben felkeltette az érdeklődésemet, és azt kell mondanom, hogy egy picit sem okozott csalódást. Hozta a formáját, és az, hogy sokkal közelebbről is megismerhettem őt, csak még jobban rátett egy lapáttal az egészre. Ugyan őket nem preferálom annyira, mint Walkeréket, de a számukra is került hely a szívemben.

Kicsit megdöbbentett a múltja. Ugyan számítottam rá, hogy valami brutális, valami szívbemarkoló lesz, mint a bátyja esetében, de arra nem gondoltam, hogy ennyire.

Nagyon-nagyon nevettem a szenvedésén. Tudom, hogy nem szép dolog, de azért megesik, hogy a fagyi visszanyal, és ő épp így járt. Egy picit megérdemelte - és ezt főleg akkor gondoltam, amikor erősen hangsúlyozta, hogy már azt sem tudja, hány nővel feküdt le. Az egy picit megártott a feminista lelkemnek, de túléltem.

A történetről - spoileres -

Ezekben a történetekben igazából az a jó, hogy beszámíthatóak: tudom, hogy mi fog történni, hogy boldog vége lesz, hogy minden heppi. Mondjuk Lori testvérének a halálára nem számítottam, de benne volt a pakliban. Az volt az első és egyben utolsó pont, amin elbőgtem magam.

A lány édesanyja irritált a legjobban, sokkal inkább utáltam őt, mint Gloriát. Megpróbálta elhitetni vele, hogy szereti őt, hogy semmi baj sincs vele, de közben a szavai között ott voltak azok a csúnya gondolatok, amiket félt kimondani: felesleg, nincs rád szükség, nem kellesz nekem. Gloria is egy szemét nő volt egy ideig, de őt még el tudtam viselni. Az anyát már kevésbé.

Imádtam Lori felvágott nyelvét és az optimizmusát. Az, ahogy Gloriával elbánt, szórakoztató volt, ezeken a részeken nevettem a legtöbbet.

Megmondom őszintén, engem brutálisan zavartak a Danis részek. Oké, így legalább megismerhettük az előző áldozatokat, de nekem sok volt. Teljesen megutáltam a lányt, valahogy a viselkedése nem azt tükrözte, hogy egy remek emberről van szó (tekintve a két pasiról - a második konkrétan (ahogy az előző) rá sem hajtott, de máris dobta, amit sajnálok, és nem is értek). Szerencsére az ő kötete kiengesztelt, de ezzel akkor is leírta magát nálam egy időre.

Ez a könyv - ahogy az előző kettő is - színt vitt az életembe. Örülök, hogy rájuk akadtam, és hogy egy ilyen remek sorozatra bukkantam.

Read More

Susan Mallery - Fahéj és karamella

Az első mondat

Kellemetlen, nem szívesen elismert, de tagadhatatlan igazság, hogy egy nőnek olykor szüksége van egy férfira, vagy legalábbis két erős karra és egy izmos mellkasra.

És ezt Walker tökéletesen meg is tudta adni Elissának.

Imádom ezt az első mondatot, tökéletesen át tudja adni a nők gondolkodását és részleges ideálját. Másodsorban pedig igaz is...

A karakterekről

Walker

Meg merem kockáztatni azt a megállapítást, hogy Walker elfoglalta a második helyet a szívemben. Nagyon-nagyon megkedveltem őt, tetszett a személyisége a viselkedése, és hogy mindig reálisan, emberségesen viselkedett. Talán az tetszett benne, hogy olyan fokozatosan haladt előre, és nem tett meggondolatlan lépéseket. És az, hogy a keménysége ellenére mennyire szépen bánt Zoéval. Imádom a gyerekeket, és ha egy férfi szépen tud bánni velük, akkor az már csak jó lehet. Walker évek óta nem érintkezett gyerekekkel, pláne nem lányokkal, de az, ahogyan kezelte őt és megnyugtatta, ha baj volt, megmelengette a szívem.

Elissa

Ismét egy olyan női karakter, aki példamutató életet él, annak ellenére, hogy a múltja miatt inkább elbújna, mintsem emberek között élne. Fantasztikus kislányt nevelt fel, és ugyanilyen odaadással fogja nevelni tovább is, Walker segítségével.

A tűrőképessége határtalan, a kreativitásával egyetemben. Feltalálta magát, megpróbált minél többet kihozni magából, amit több ember megirigyelhetne tőle - én is. Személy szerint már rég feladtam volna, de ő ment előre, és nem hátrált meg a problémáktól.

A történetről - spoileres -

Azt hiszem, mindenki úgy véli, hogy a legmegdöbbentőbb rész az az volt, amikor Gloria összeesett. Annak ellenére, hogy a kötet elején gyűlöltem - hah, ez még bók volt a számára -, egy picit megsajnáltam. A harmadik kötetre persze ez változni fog, de ezt majd csak a következő bejegyzésben.

Amikor megfenyegette Elissát, azt hittem, kiszaladok a világból. Vannak olyan nénik, akik elviselhetetlenek, és akiket nagyon gyűlölök, de ő átment minden határon.

Nagyon tetszett az Ashley szál. Egy ideig abban reménykedtem, hogy Elissa az, csak a neve lett más, de aztán rájöttem, hogy ezt a történetet egy olyan írónő írja, aki nem az egyszerűsége miatt híres, így azonnal le is tettem a dologról. Örülök, hogy ez a szál nem hepi enddel végződött. Semmi sem fenékig tejfel, az ilyen könyvek pedig nem az irreális dolgokról híres. A való életben sem mézesmázos minden.

Féltem attól a pasitól, és örülök, hogy végül Walker elintézte őt. Valószínűleg hatalmas fájdalmat okozott volna Zoénak, meg persze Elissának is, és jó, hogy eltűnt a képből.

A szüleivel való kapcsolatát egy kicsit zavarosnak és túl gyorsnak tartom. Ugyan minden reális, de ha az én gyerekemről lenne szó, nem adnám oda anyáméknak egy hétvégére, ha a szüleimet majdnem tíz éve nem láttam.

Összességében: ez a kedvenc részem a négyből, imádtam a történetet, a karaktereket, egyszerűen mindent. Fantasztikus volt.

Read More

Susan Mallery - Citrom és osztriga

Ezek a képek azért vannak,
mert nagyon cuki vagyok
és na. <3

Az első mondat

Penny Jackson tisztában volt azzal, hogy nem kellene ennyire feldobódnia a hírtől, hogy a volt férje hamarosan térden állva próbálja majd újra behízelegni magát a kegyeibe.

Az írónőnek sikerült már az első mondattal megmosolyogtatnia. Mostanában nagyon rá vagyok kattanva a romantikus füzetekre, és az ilyen történetekre, mert suliidőben nem igazán tudok megbirkózni a mélyre szántó gondolatokkal. Remek hét-kezdő volt ez a kötet, a család teljes mértékben a szívemhez nőtt, szóval több, mint valószínű, hogy holnap érkezik a második kötet értékelője, és így tovább. Szeretnék végre befejezni egy sorozatot, mert mostanában nehezen jön össze az egységes olvasás...

Amikor a címre...

Nos, nem. Amikor rájövök, hogy a magyar és az angol cím két külön dolog, inkább hagyom a fenébe az egészet. Kezdem nem szeretni, hogy a fordítók ennyire megmásítják a dolgokat...

A karakterekről

Cal

Uh, hogy mennyire utáltam, amikor Gloria a teljes nevén szólította! Jézusom, a hideg rázott! Olyan volt, mintha szitokszót mondott volna, vagy valami átkot. Utálom azt a nőt.

Calt viszont nem. Legalábbis nem annyira. Volt benne valami furcsa, ami miatt nem került fel a háremembe. Éreztem azt a bizonyos bizsergést, tudjátok, amikor az ember lánya lát egy pasit, és érzi, hogy van benne valami, ami megfogja őt, de aztán... aztán mégsem.

A felfogása is zavart, önzőnek és néhol egoistának tartottam. Ez mondjuk a végére megváltozott, de túlnyomó részben ilyen volt.



Penny
Úgy tűnik, az utóbbi időben rengeteg olyan női karakterrel kerülök szembe, akik igazi példaképként viselkednek. Nagyon-nagyon szerettem benne azt, hogy ennyire magabiztos és akaratos volt, elérte azt, amit akart, és szembeszállt a volt férjével is. Precíz, figyelt az apró dolgokra is, és nem hátrált meg semmitől. Az anyaságról való gondolkodása is rendben volt - feminista vagyok, együtt mindeniért meg minden.

A történetről - spoileres - 

Ez volt az első könyvem az írónőtől, és úgy érzem, nem az utolsó. (tekintve, hogy elkezdtem a harmadik részt is) Nem vártam sem eget rengető dolgokat, sem életbölcsességeket, mert tudtam, hogy ebben a könyvben ilyet nem fogok kapni, max ha nagyon a szöveg mögé nézek.
Izgalmas volt, annak ellenére, hogy egy egyszerű, hétköznapi történetről van szó. Lehet, említettem már, de imádom, amikor egy rég elfeledett románc újraéled, és egy valami régi teljesen újjá válik.
A mellékszereplők is nagyon bejöttek, egyáltalán nem zavart, hogy alig tudtam róluk valamit. Az alap persze megvolt: négy testvér, három fiú/férfi, egy lány, egy idegesítő, elviselhetetlen nagymama, akit személy szerint már az első megnyilvánulása után megutáltam. Bár nem vagyok egyedül...
Naomi volt az egyik olyan női karakter, akit igazán megkedveltem. Izgalmasnak tűnik a múltja, és úgy érzem, tartogat még számomra meglepetéseket.

Hamarosan érkezik a következő kötet értékelése is. ☺

Read More