Csak hogy tisztázzuk: még mindig a könyv hatása alatt vagyok - egyszerűen túl jó volt -, és lehet, hogy helyenként össze-vissza fogok fecsegni, de legyen ez inkább Helena bűne, mint az enyém. :)
 | ||
| Hasonlónak képzeltem a házat, a környezetet eltekintve |
Eléggé spoileres értékelés lesz, tekintve, hogy nem bírok magammal, egyszerűen muszáj kiadnom magamból ezt a sok gondolatot, így molyra írtam egy olyat, ami remek kedvhozó. Aki nem olvasta ezt a részt, annak bátran merem ajánlani.
Ismét egy rendhagyóbb értékelés fog következni, már csak azért is, mert ebben az évben ez az első, de legfőképp azért, mert ez a könyv különösen fontos helyet foglal el a szívemben. Második olvasás volt, de úgy, hogy már a saját kezemben foghattam és szagolhattam a lapjait. Egy-két éve olvashattam először, és már akkor eldöntöttem, hogy ez a két könyv egyszer a polcomon fog csücsülni. Augusztusban, a névnapomra, ez össze is jött, ám akkor nem nagyon volt kedvem hozzájuk. Nem tudom, miért riasztottak, mindkét kötet fantasztikusra sikeredett, de valahogy mégsem... akkor nem ehhez volt kedvem. Az évet viszont mindenképp ezzel a kötettel akartam kezdeni, de az időhiánynak és a szilveszteri buli utáni munkának hála még időm sem volt rá.
De tegnap bepótoltam mindent. Délelőtt még csak a 225. oldal körül jártam, este viszont - fél egy előtt tíz perccel - becsuktam, lehunytam a szemem, és egy hosszút káromkodtam. Szépet, nőieset. Olyan Christines módon.
Kezdeném Theoval - a jótól szeretnék a legjobb felé haladni. Annyira kedveltem őt. Egy ideig sikerült elfeledtetnie, hogy Alex az első számú, a tökéletes, az, akit én is akarok. Theoban annyi jó dolog van, hogy nehéz őt nem imádni. Okos. Nagyon okos és ez elképesztően tetszett benne. Az is szimpatikussá tette, hogy bármennyire is gazdag volt, nem hangsúlyozta és nem kérkedett vele. Mert amúgy tulajdonképpen tényleg mocskosul gazdag volt (lottónyeremény és egy rendőr sem keres havi 1o dollárt...), és megtehette volna, hogy... akár egy palotában lakik. Oké, erős túlzás, de értitek, mire akarok kilyukadni.
A kislány iránt érzett szeretete vonzott még... Imádom a gyerekeket, be is segítek néha a táncoktatónak, ha az óvodásokról (awa *o*) és a kisiskolásokról van szó, és... ha egy férfi így szereti a gyerekeket, akkor... nekem kell, na.
Victor.
Édes drága Victorom.
Miért?
MIÉRT?
MOST KOMOLYAN, MIÉRT?
Értem én, a jók is meghalnak egyszer, de azért még élhettél volna egy picikét, legalább az én kedvemért.
Annyira zokogtam az ő részénél. Nem csak akkor, amikor meghalt - ott kiakadtam, leraktam a könyvet és bőgtem, mint egy óvodás -. hanem akkor is, amikor Lena végigjárta a kedvenc helyeit. A lóversenyes tetszett a legjobban. King neve valahogy bennem maradt.
Alex és Theo után ő a legkedvencebb férfi karakterem, és ő is marad. Felkerül a best characters listára, ami egyelőre még csak a fejemben van meg, de ami késik, nem múlik.
Gili és Zoe. Két ilyen imádnivaló barátnőnél senki sem kívánhatna jobbat. Mindkét lány különböző, és mégis annyira egyformák. Pozitív karakterek, mindig megmosolyogtattak.❤
Emma és Ethel. Őket is nagyon-nagyon szerettem. Sajnáltam Emmát, élete egyik legfontosabb férfiét vesztette el. Mondjuk megértem őt. Mégiscsak a Mindenhatóról volt szó.
Silber.
Azért szeretném őt egyelőre még csak így említeni, mert a Silber énje is rettentő közel áll hozzám, és nagyon tudtam vele azonosulni. Minden baját átéreztem, a kétségeit és a félelmeit, és annyira örültem, hogy a végére nem csak Lena tért vissza, hanem Silber is megmaradt. Ők így egyek. Teljesen különbösnek és mégis ugyanazok, és ez annyira megmagyarázhatatlan és felfoghatatlan, mégis annyira valódi. Szeretem ezt a lányt, szeretem, hogy sok bennünk a közös, hogy hajt azért, hogy elérjen valamit. Az akarásvágya. Na, az tetszett a legjobban. Nem adta fel, nem félt semmitől, és végig kitartott.
Alex. Csak úgy simán Alex.
Miazmár, hogy ameddig Lena eltűnik, ő még rosszabbá, mégszexibbé és mégvonzóbbá válik? Most komolyan, MIÉRT VAN EZ? Miért kell még jobban beleszeretnem egy amúgy kitalált karakterbe? Miért? Helena, kérlek, erre muszáj választ kapnom. Most szenvedek, és jó okom van rá.
Tetszett, hogy egy picit erőltette a dolgokat. Az olyan Alexes volt.❤
A történetről nem tudnék rendesen beszélni, még ha hagynám ülepedni az élményt, akkor sem. Fáj, baromira fáj, és ezt csak úgy lehet megérteni, ha ti is elolvassátok. Ezt nem lehet csak úgy elmesélni; nem egy mese. Ez a tömény és velős valóság és mégsem... valahol a kettő között. Hogy hol van a híd - az a bizonyos Ezüsthíd -, ami a realitás és a képzelet között helyezkedik el, nem tudom. Vannak elmebeteg emberek, akikilyeneket véghez vinnek, biztos vannak olyanok is, mint Lena, és biztos vannak olyanok is, mint Alex. Drága Alex hasonmás, elküldöm neked a címem, és már jöhetsz is. Megbeszéltük? Remek. Várlak. Tárt... karokkal. Igen, karokkal, mindenképp.
Végezetül csak azt szeretném még mondani, hogy... még mindig fáj. Egy idieg fájni is fog, és nem tudom, ha valaha is meg fog szűnni. De ha a felejtés nem segít, majd az emlékezés igen; várom az újraolvasást.
Boldog Új Évet kívánok mindenkinek, legyen egy sikerekben, olvasásban gazdag évetek, legyetek boldogak és nevessettek sokat! ❤
Christine ❤
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése