A. J. Molloy - X története

FIGYELEM!

Aki nem szereti az ilyen típusú könyveket - szex, BDSM és hasonlók -, az MOST hagyja el ezt a bejegyzést. Vagy ha a kíváncsiság hajtja őt, akkor csak és kizárólag a saját felelősségére olvassa tovább. (Nem szeretném, ha itt vagy facebookon kitörne a 328742395 világháború, csak mert elolvastam egy ilyen típusú könyvet, és mert szerettem, és mert írok róla és és és... Szóval kérem szépen: ha véleményed van, kulturáltan, becsmérelés nélkül írd meg nekem. Köszike.)

 A szerzőről...

"A. J. Molloy egy Londonban élő nagyon sikeres író álneve."

Pedig nagyon-nagyon reménykedtem, hogy találok róla valamit a google-ban, de semmi, a goodreads sem volt a barátom, más appokról és oldalakról pedig ne is beszéljünk. Hogy miért van ez? Valószínűleg a maffia miatt. Az író(nő) egy olyan másodlagos témát választott, amivel valószínűleg nagy port kavart Olaszország egyes részein (már ha eljutott odáig), arról nem is beszélve, hogy a misztériumvallások rituáléi is titokban bonyolódtak le. Nem tudom, mi ebből az igaz, de minden bizonnyal van valami valóságalapja, amire nagyon szépen épített az író, és egy...egy egészen furcsa történetet hozott össze, ami azonnal megvett kilóra.

Az első mondat

Hát itt vagyok: a Caffé Gambrinusban. Végre Itáliában, egy híres kávézó teraszán ülök  a gyönyörű Nápoly egy híres utcájának sarkán, a levegő langymeleg, az esti ég felhőtlen, és az út mentén felhalmozódott szemét szagát érzem.

Molyon olvastam egy értékelést - fogalmam sincs, kinél és mikor, az idézés pedig nem szószerinti -, amiben az értékelő reméli, az író másodállásban nem turistavezető, mert ha mégis, akkor Nápolyt nagy valószínűséggel a túra után el fogják kerülni az emberek. Mint ahogy az fentebb is látható, az író nem a szépségekről beszél, hanem a tömény valóságról. Az egész történet lényegében tele van ilyen leírásokkal: mesél a városok szépségéről, az építényekről, amelyek alapos és precíz munkával készültek, de szó van az ország hátrányairól is. Személy szerint  ez tetszett a legjobban: nem akart ámítani az egzotikus ország pozitív oldalával, hanem elmondta a negatívat is, mert ha az olvasó üdülni megy Olaszországba, készüljön fel arra is, hogy egyes helyeken csalódni fog, mégpedig nagyot.




A karakterekről - nyomokban tartalmazhat szénhidráton, zsírokat és egy kis spoilert is, de azt nem olyan NAGY mértékben -

Marcus James Anthony Xavier Mastrosso Di Angelo Roscarrick

Édeasanyád nem talált rövidebb nevet, bakker? Ameddig az ember lánya bemagolja, eljön december.
Szóval Marc, ha szabad így nevezzelek. Félek, ha elmakogom az összes neved - azt is puskázva, mert még kimondani is nehéz, nemhogy megtanulni -, megunsz, szemberöhögsz és ellépsz mellőlem.
Tehát. Kedves Marc. Szimpatikus vagy. Nem tudom, miért, hogyan, de az lettél. Igaz, ami igaz, nem nagyon ismertünk meg téged, vagy lehet, hogy csak én érzem kevésnek a rólad szóló információkat. Azt tudom, hogy állatian dögös vagy, hogy olyan pasi, mint te, a való életben nem létezik, így a női nem ebből a szempontból rendesen rábaszott. Azt is tudom, hogy a titokzatosságod még szexisebbé tesz, a válladon lévő sebról nem is beszélve.
A volt feleségedről való történet szíven ütött, akkor eléggé sajnáltalak. Leginkább azért, mert úgy szűrtem le: vannak olyanok, akik téged hibáztattak a haláláért, ami eléggé abszurd. A volt apósod egy rohadék, bekaphatja. :)
Az, hogy gyilkos vagy, valamiért nem tudott zavarni. Ahogy megismertem a múltad és a hivatásodat, valamint az okot, amiért megölted azt az embert, nem számított. Helyesen cselekedtél, minden tiszteletem a tiéd, amiért nem hagytad, hogy az az ember tovább gyilkoljon.
Őrült vagy. Megállítottál egy beavatást. Szabad ilyet?
Ó, de még hogy, hogy szabad. Ha hagytad volna, képes lettem volna a történetbe mászni, és megverni téged. Annyira tetszett ez a lépésed; itt mutatkozott meg a legjobban, hogy mennyire szereted X-et.
Lord Roscarrick. Ha mégis létezel valahol, adj jelet, vagy valami, mert... mert csak. Várom a hívásod. Vagy a jelt. Vagy bármit. Csak... lécciléccilécci.

A képhez csupán annyi a hozzáfűznivalóm: ideje olaszt tanulni, Christine, mert ilyet itt nem kapsz.


Alexandra "X" Breckmann

Hm, nem is tudom, mit kéne mondanom. Oké, az ő szemszögéből volt írva minden, és lényegében szimpatikus karakter is volt, de nem fogott meg annyira. Tetszett az észjárása és a gondolkodásmódja, hogy a végére összeállt a kép a fejében, és mindent szépen levezetett.
Tetszett a beceneve. Különlegessé tette.
A végén, amikor nem adta fel: na akkor... akkor változott meg bennem valami, és kezdtem rá úgy gondolni, mint egy erős, magabiztos nőre. Mindaddig csak egy tipikus erotikuskönyvszereplőjének tekintettem, aki kliséket klisékre halmozva írja le a szeretett férfit. De... az, hogy bevállalta azt a sok mindent, ami lényegében a megaláztatás megtestesítése volt... hát, baszki, tisztellek, te nő. Tényleg. De ennyi. Semmi több.

A történetről - ugyanaz a helyzet itt is, csak itt inkább több a spoiler, mint a szénhidrát -

Olaszország. Eddig is imádtam, de most valamiért sokkal jobban felkeltette az érdeklődésemet. Igen, mindezt azok a cuki, furcsa leírásoknak köszönhetem. Tudom, tudom, nehéz rajtam kiigazodni. Ez van.

Maffia. Eddig is érdekelt, de ezután még inkább. Könyveket jelöltem be molyon, leginkább szakkönyveket. Talán egyszer majd felhasználom az adatokat egy új történethez. Nem talán, hanem biztos.

Ami elképesztő, hogy rengeteg (izé... kettőt jegyeztem meg, de vegyük úgy, hogy ez már sok) magyarokra utaló dolgokat találtam. Volt példázódva az Osztrák-Magyar Monarchiával (ha nem is példázódva, de meg volt említve, ez biztos). A másik pedig... nem emlékszem pontosan, melyik misztériumnál, de talán a harmadiknál volt az, amikor egy olyan dal szólt, amit X ismert, mert egy középiskolás/egyetemista ismerőse hallgatta, szerette. Utánanéztem, mert felkeltette az érdeklődésemet. Eléggé vallásos - mi más lehetne? -, nem annyira az én stílusom, pedig alapjában véve szeretem az ilyen stílusú zeneműveket. Arvo Part - Cantus in memoriam Benjamin Britten. Youtube-n megtaláljátok. A videó leírásában a következő szöveg található:

 Arco Part, Cantus in memoriam Benjamin Britten, String og Hungarian State Opera, Tamas Benedek, conductor, Antal Eisrich, percussion. A spcial thanks to NASA and the Hubbel Showcase

Oké, ez lehet a véletlen műve, de bennem akkor is nyomot hagyott.

A misztériumokról csupán annyit, hogy... a hatodik volt a legbrutálisabb és a legmegalázóbb. Atyaisten. Ezek az olaszok nagyon elvetemültek és perverzek. És érdekesek. Titokzatosak. Ez (is) felkeltette az érdeklődésemet, és ha a minimálnál több (sokkal több, és még annál is több) időm lenne, akkor ebbe is beleásnám magam. Na, majd egyszer. De akkor nagyon. 

Mindenkinek (ha nem is, de a legtöbbnek) a stílussal akadt problémája. Nekem ez is tetszett. Sőt, sokkal jobban bejött, mint a legtöbb könyv stílusa. Egyedivé, különlegessé és megismételhetetlenné tette a történetet. Kiemelte, hogy ez a köny más, másabb, mint a többi erotikus, és ez nagyon jó volt benne.

A végét befejezetlennek éreztem. Valami hiányzott. Túl hamar lettek boldogak, vagy nem is tudom, de egy jövőképnek nagyon örültem volna.

Imádtam ezt a könyvet. Egyszer megveszem. Kell a polcomra egy Marcus James Anthony Xavier Mastrosso Di Angelo Roscarrick.