Robin O'Wrightly - Tripiconi sztori 1. - Az amulett rejtélye

Előzmények

Robin, azaz Borka neve nem cseng ismeretlenül a fülemben, volt már szerencsém hozzá a Keletben, mindezt mellett facebookon nyomon követem a bejegyzéseit, amiken kimondottan jól szórakozok, ráadásképp a másik 3 könyve a végtelennek tűnő várólistám része, így a tőle jövő e-mailt egy jelnek vettem: oké, eddig vártam, de most már itt az idő, hogy olvassak is tőle valamit.

Rövid ismertető

„Van egy hely, amelyet soha nem fogunk megtalálni a térképen, hiába keressük: ez Tripicon, egy szigetállam az Észak-Atlanti-óceán kellős közepén. A valaha szebb napokat látott, ám most már csak vegetáló birodalomban az uralkodó Ponti-hercegség teljesen modern, de mindentől elzárt életét éli.

Egy augusztusi szombat délelőttön az unatkozó koronaherceg, Matteo még nem is sejti, hogy aznap délután kezdődik csak el a Tripiconi sztori hihetetlen története: az első, Az amulett rejtélye című részben, egy hét leforgása alatt teljesen a feje tetejére áll a világ. Az oka egy titokzatos, „tengertörött” idegen fiú, akit félholt állapotban, egy különös nyakékkel együtt, a parton talál meg Arabella kishercegnő, Matteo unokatestvére.

Innentől kezdve nincs megállás: a pörgő lendületű, fiatalos humorral átszőtt, ismeretanyagban és párbeszédekben gazdag, érzelmes kalandfolyamban sok kérdés és kétely merül fel.

Vajon ki lehet ez a srác, és mit akarhat Tripiconban? 

Mi az a türkizkék fényű kristály, melyet a nyakában hord? 

És mi történik akkor, ha ellopják tőle? 

Vajon megtalálják-e a kérdésekre a választ, amikor szorít az idő?

Keresd a többi részt is, és olvasd el, hogy megtudj mindent!”

A szereplőkről

Először is, amit mindenképp megjegyeznék a szereplőkkel, az az, hogy megdöbbentő és fantasztikus (nem túlzok ezekkel a szavakkal), ahogy Borka bánik ezzel a rengeteg karakterrel. Nehéz, ha 4-5-nél több szereplővel kell egyszerre dolgoznunk - saját tapasztalataim alapján beszélek -, az pedig dicséretes, hogy ez Borkának sikerült úgy összehoznia, hogy a család minden egyes tagjának (nem 4-5 emberről van szó, hanem majdnem egy focicsapatnyiról) megvolt a saját szerepe, senki sem szorult a háttérbe.

A másik dolog, ami nagyon tetszett, az a szereplők magától értetődő humora, és az, hogy a beszédjük azt az érzést keltette, mintha a való életben történtek volna az események, nem egy kitalált szigeten, amit a térképen lévő szöveg tökéletesen (hm, különös) eltakar.

– Az életerőt is visszaadtad neki, igaz? 

– Inkább úgy mondanám, visszarabolta magának – felelte morcosan a lány. 

– Igazad van, ott kellett volna pofán csapni – sóhajtotta a nővére. – Az összes pasi azt hiszi, hogy a lányoknál nem indul el mindenféle érzelmi töltődés, ha hozzájuk érnek. Valaki felvilágosíthatná őket, hogy ez nem így van…

A történetről - enyhén spoileres -

A történet számomra döcögősen indult, voltak olyan pillanataim, amikor arra gondoltam, hogy hagyom az egészet a francba, Borkának küldök egy ölelést abban reménykedve, hogy ez kárpótolja a mulasztásomat, és nem kürtöli el, hogy mekkora egy megbízhatatlan banya vagyok...

Nem vagyok hozzászokva a fiatal szereplőkhöz (akik fiatalabbak, mint én. A 17 életévemmel nem vagyok öreg, így van még mit olvasnom), valamiért taszítanak az olyan könyvek, bele sem fogok abba, amiben mondjuk 10-12 évesek a szereplők. (A Percy Jackson azért más...)

Eleinte tényleg nem csúszott, de ahogy egyre jobban belemerültem az eseményekbe, már nem tudtam abbahagyni.

Tetszett az amulettel kapcsolatos történetek, és az, hogy eleinte semmi, a vége felé pedig szinte ez lett a legfontosabb az egész könyvben: az, hogy ez a kis amulett biztonságban legyen, távol minden rossztól... És amikor a szereplők azt hinnék, minden rendben van, jön valami - tényleg valami! -, és tönkreteszi a sokáig dédelgetett víziót.

Imádtam a gyerkőcök száját, ők voltak az alapjai a humoros helyzeteknek.

– A testvérei valóban meghaltak. Én viszont a kedvese vagyok, és nagyon is élek!

 „Vagy úgy. Hát rólad nem beszélt…” Susanna meglepetésében felhúzta a szemöldökét.

Úgy gondolom, ez a történet minden korosztály számára érthető és olvasmányos. Aki nincs hozzászokva, ne adja fel, idővel belerázódik az olvasásba, és akkor igazán érdekes, kerek történetet kapunk, aminek alig várjuk majd a folytatását.

Köszönöm a lehetőséget! ❤❤❤