„Egyszer olvastam egy idézetet: A sors gondoskodik róla, hogy ki lépjen az életedbe, te pedig eldöntheted, hogy ki maradjon… Baromság! Én határozottan úgy érzem, hogy velem a végzet gonosz játékot űz, gyerekkorom óta. Amikor a Hailey ikrek berobbantak az életembe, fenekestül felforgatták azt, az egekbe emeltek, hogy aztán a szakadék legmélyére taszítsanak. River imádnivaló, szexi antropológus, született sármőr, míg Jamie, aspergeres komputerzseni, közösségbe beilleszkedni képtelen különc. Nincs még két annyira különböző ember, mint ez a két férfi, mégis ők a végzetem. A mámor és a reményvesztettség, a boldogság és bánat forrásai egyben.
Hannah Logan vagyok. A lány, aki kétszer szeretett életében, és aki egy feloldhatatlannak látszó dilemma előtt áll.”
A ’TestVÉR’ modern, szenvedélyes, erotikával fűtött regény, Renáta W. Müller harmadik könyve.
Csendes kis megjegyzés a nagy BAMM előtt
Vannak olyan könyvek, amelyek megrázóak. Például a Nyugalom tengere. Na, ott azt sem tudtam, hogy szeressem-e, vagy inkább kidobjam az ablakon, vagy inkább egyenesen a világból, annyira utáltam. Kitépett belőlem egy darabot, de... de a TestVér sokkal többet vett el tőlem, belőlem, a lényemből, a világomból, meg úgy mindenemből, mint a NyT. Túl sokat, és úgy érzem, ezt a bejegyzést nem egyszerre fogom megírni. (Szombat este van amúgy)
Előzmény gondolatok a nagy BAMM előtt
Először azt hittem, hogy egy olyan könyvet fogok olvasni, mint pl. az Asztal három főre, vagy az Osztozni Haiey-n. Nem tudom, amúgy, hogy miért, talán a fülszöveg miatt, mert az ad egy olyan csendes kis sejtést, hogy szerelmi háromszögről van szó, és erről általában két dolog jut eszembe: vagy egy olyan trió, mint az elsőnek említett könyvben, vagy egy Jem&Tessa&Will hármas, akiket imádtam. Őrülten reménykedtem, hogy inkább az utóbbi, vagy ahhoz hasonló, mert bár szeretem az erotikusat, kicsit sok(k)nak találtam volna, hogy ha mégis az első változatról lenne szó.
Kellemeset csalódtam ilyen téren (is).
 |
| A képet az írónő osztotta meg az egyik csoportban. :) |
Azért bátorkodom mellékelni ezt a képet, mert lenne hozzá egy-két szavam.
Először is: aztakutyamindenitmiezaháttérhátmeghalokjézuuska!
Másodszor, egy kicsit átfogalmazom az első bekezdést: bár a könyv tényleg az erotikus kategóriába van besorolva, Renáta mindent megtett azért, hogy több legyen benne pusztán gőzölgőn-forró szex jeleneteknél.
Erotikus jelenetek is voltak benne bőven, Hannah-hoz hasonlóan én is néha belepirultam a jelenetekbe, pedig... pedig egyáltalán nem vagyok prűd, sem semmi. :D
A szereplőkről - enyhe spoiler -
River
Értem én, hogy ő volt beállítva a tökéletesnek, a legjobbnak, a legleglegebbnek, de... nekem az elején sem volt szimpatikus, és utána sem lett az. Bár ez talán okkal történt, van egy olyan érzésem, hogy az írónő épp ezt akarta elérni.
Hannah
Tetszett a karaktere, egy nagyon-nagyon jól megformált, magabiztos, határozott, lelkiismeretes nőnek ismertem meg, aki nem adja könnyen magát, aki gondolkodik, és csak utána cselekedik.
Érdekes volt a szemszögéből végigkísérni az eseményeket, az ő szemével látni a dolgokat, átélni az érzéseket, meg úgy mindent. Engem felkavart, kikészített, teljesen széttépett belülről. Nem éreztem túlzásnak azt, hogy sokáig rágódott az engedjem-neengedjem dolgon, tökéletesen megértem azt a sok vacillálást. Meg úgy mindent. Hannah bekerült a kedvenc női karaktereim közé. Megfogott. Úgy mindennel.
Jamie
Én amúgy szerelmes vagyok, jó?
Ez a pasi engem kikészített, felkavart, szerelembe ejtett, és nem hagy nyugodni. Kell itthonra egy Jamie. Hétköznapokra, meg hétvégékre is.
Tetszik, ahogy az írónő belevezette az autizmust a történetbe, nagyon szépen vázolta fel. Kitért az előnyei, a hátrányaira, és nem hagyta annyiban, hogy beteg, na és, ugyanúgy viselkedik, mint az összes többi ember - mert van ilyen, nem is egy, és úgy örülök, hogy ez a könyv nem tartozik azok közé.
Én... én megcáfolom a tévhitet, amit Riverhez kötnek, mert baromira tévednek. Jamiet nem lehet nem szeretni. Pont.
– Gyűlölöm, ha beteg vagy, ha fáj valamid, ha valaki vagy valami bánt, és én nem tudok segíteni rajta. A tehetetlenség teljesen kikészít.
A NAGY BAMM!
A történetről - enyhén spoileres verzió -
Viszonylag kevés lélektani és ahhoz hasonló könyvet olvasok, mert alapjában véve annyira felzaklatnak, hogy semmit sem tudok kezdeni a jelentéktelen életemmel. Azt hittem, hogy ennél a történetnél más lesz, mert mégiscsak az erotikán van a hangsúly fele. Azt hittem, nem ragad meg bennem annyira, hogy még másnap is azon rágódjak, de... tévedtem.
Tehát.
A főszereplő lány gyermekkora szépen szólva is szar volt, amiért abszolút nem irigylem, és tökéletesen megértem, miért nem beszélt egy jó darabig. Jamie és River párosa felettébb érdekes: River a tökéletes - olyannyira tökéletes, amitől már hánynom kell, de komolyan -, Jamie pedig a rossz, a senkiházi, aki nem ér egy jó szót sem, aki csak a bajt hozza az ember fejére. Elképesztő, mennyire különböznek egymástól, és mégis mennyire számítottak a másikra, ha véletlenül bajba kerültek.
Mami volt még nagyon szimpatikus ebben a történetben, mindig fején találta a szöget, és a helyére térítette a mi kedvenc kis főhősnőnk eszét.
Rachel-től a hideg ráz, komolyan, ennyire "legjobb barátnőt", mint őt, még nem utáltam soha. Ha valami baja volt, akkor miért nem mondta el? Nem értem az ilyen büszkeségbőlinkábbbefogomaszámatésakkorismegkapomamitakarok nőket. Nem is fogom, azt hiszem.
Rose-t az elején kedveltem, egy odaadó nőnek ismertem meg, de miután megtudta, mi van Jamie és Hannah között, egy utálatos, kétszínű némberré vált. Ellenben Ian, akit az elején gyűlöltem, annyira megszerettem a végére, hogy még én is meglepődtem magamon, és persze rajta is.
A történetről - durván spoileres verzió -
Kijelentem: végig ott volt bennem az az érzés, hogy River még él, és van egy olyan sanda gyanúm, hogy igazam is lesz, ha elolvasom a második részt.
Imádom az ilyen elveszlekfeleségülmégahéten férfiakat, annyira... annyira a szívemhez nőnek, hogy nem tudom őket kidobni onnan akkor se, ha gyilkossággal fenyegetem őket.
Imádtam az erotikus jeleneteket, Jamie gondolkodását, és azokat a kisfiús vigyorait, meg amikor nagy szerényen úgy pislog Honey-ra, mintha ártatlan lenne. Jaj, ezektől meghaltam *-*
Honey, ha már itt tartunk. Édesem. Jamie mindig - valószínűleg a cselekmény előtt is - így hívta Hannah-t, és ezt annyira nagyonszeretem-nek találtam, hogy nagyon.
Azt sem terveztem, hogy lerohanom Honey-t, és gyakorlatilag kicsókolom belőle a lelket, de egyszerűen elvesztettem a fejem.
Imádtam az olyan jeleneteket, mint pl. az egy bekezdéssel lentebbi. Annyira édessé tette Jamie karakterét, hogy nem tudtam nem szinte azonnal szeretni őt.
– Az emberek csinálnak ilyesmit, Jamie. Mondanak vagy tesznek dolgokat, amiket nem pont úgy értenek.
Összességében elmondhatom, hogy örülök, hogy elfogadtam az írónő ajánlatát, és hogy ilyen hamar el is olvastam, mert ha később tettem volna, valószínűleg csak magamat ostorozom a hülye döntésem miatt.
Imádtam. Szerettem. Nem tudom nem szeretni. Egyszerűen magába szippantott, és nem hagy nyugodni. Ilyet már baromi rég éreztem, szóval ez a történet tud valamit. ❤
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése