 |
Előzménygondolatok
Nem hittem volna, hogy Riordan bácsi képes überelni a Percy Jacksont, de úgy tűnik, tévedtem. Ez fantasztikus, szinte már túl jó, egyszerűen nincsenek rá értelmes szavak.
Fülszöveg
Három vadonatúj hős.
Egy eltűnt félisten.
És egy átok, ami mindegyiküket pusztulással fenyegeti…
Percy Jackson visszatér… Vagy mégsem? Ugyanis minden nyom nélkül eltűnik a Félvér Táborból. Annabeth égre-földre keresi kedvesét, egyelőre eredménytelenül. Ám ugyanolyan rejtélyesen, ahogy Percy felszívódott, feltűnik egy Jászon nevű srác, aki semmire sem emlékszik a múltjából, viszont nagyon sokat tud. Például a küldetésekről, és – csak úgy mellékesen – folyékonyan beszél rómaiul, hogy a farkas-pótszülőkről már ne is beszéljünk…
Elhangzik egy újabb prófécia, és kezdetét veszi egy újabb küldetés – most már Jászon vezetésével. Közben kiderül néhány furcsa dolog… Jászonról is. Tényleg létezik egy másik Félvér Tábor, ahol a római istenek gyermekei nevelkednek, akik halálos ellenségei a görög félvéreknek? És a kedves olimposzi szülők vajon miért nem merik hallatni isteni hangjukat? Ki ejtette foglyul Hérát, az istenek hisztis, undok és bajkeverő királynőjét? Megéri kockáztatni érte az életüket?
A szereplőkről
A három főbb karakter közül sosem tudnék választani, annyira a szívemhez nőttek, hogy képtelenség onnan kiszakítani őket.
Pipert azért imádtam, mert nála éreztem a legnagyobb karakterfejlődést ezalatt a röpke 54o oldal alatt. Aphrodité gyermekeként nem csak a külsejét sikerült megváltoztatnia, hanem a jellemét is. Sokan mondják amúgy, hogy a külső nem minden, de azért mégis fontos az a magától értetődő önbizalom, amit a kinézete ad az embernek. Legalábbis szerintem.
Jászont már az első pillanatban megszerettem - mondjuk Percyvel is ez volt. Érdekesnek találtam a jellemét, és ahogy egyre jobban megismertem a múltját, hamar megbizonyosodtam arról, hogy sosem fogom utálni őt, mert egyszerűen képtelenség a rossz oldalhoz sorolni. Tetszik ez a római vérvonal, teljesen összekuszálja a dolgokat, és csak még jobban megragadja az ember lányának a figyelmét.
Leot is érdekesnek találtam, tetszett, ahogy Riordan bácsi a múltjában vájkált, még az én lelkemnek is jól esett, ahogy kételyek közé kergeti szerencsétlen fiút. Ö, nem. Tetszett, ahogy feltalálta magát Festussal kapcsolatban, és maga az, ahogy az apjával kapcsolatos dolgokat kezelte. Kíváncsi vagyok, hogy alakul majd a kapcsolata Nico-val... Azt hiszem, Rick Riordan könyvei közül a Nico-Leo ship a legnépszerűbb mind közül. Alig várom, hogy megtudjam, miért.
A történetről - enyhén spoileresen -
Történetesen már eltelt egy év a mostani olvasásom és a PJ utolsó kötete között, mégis elevenen él bennem a sorozat okozta érzések, és az a bizonyos sokkkkk, ami elengedhetetlen az ilyen könyveknél.
Elsősorban meglepett. Igaz, nem felejtődött el bennem PJ története, de azért merőben más PJ után olvasni az OH-t, mint egy év kihagyás után elkezdeni. Letaglózott, ha használhatom ezt a szót.
Fentebb is említettem, de azért itt is megjegyezném, hogy nagyon bejön ez a római vonal, amin Riordan bácsi elindult, és áldom azt a napot, amikor ez az ötlet az eszébe jutott.
Thália karakterét az előző részekben is nagyon szerettem, imádtam a feminista kis lelkét, és amikor kiderült a nagy titok, miszerint ő Jászon testvére, majd kicsattantam a boldogságtól.
Piper és Jászon kapcsolata nagyon szépen halad, szinte már tapsikoltam örömben, amikor azokat a bizonyos cuki részeket olvastam.
Kíváncsi vagyok, mit lesz Percyék sorsa (közben elkezdtem a második részt, ott meg Percy fejezettel kezdődnek az események, szóval nem halt meg, ez az, ez az *a levegőbe bokszol*)
Amit nagyon imádtam benne, az a nyugodt hangvétel volt.
Mint pl. ez a rész is itt. Tökéletesen elképzeltem, ahogy halálnyugodt hangon Hedge ezeket a szavakat közli a többiekkel, és mindenki őt nézi, azt gondolják, hogy ennek teljesen elment az esze.
Ajánlom-e? Mindenképp, de csak akkor, ha a következő részek is a közelben vannak, mert haláli a vége, és sokkal több a miért, mint a megoldott problémák. ❤❤❤
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése