Cselekményleírást tartalmazó fülszöveg
A harmincéves Willa Jackson az anyagi romlásba dőlt régi, előkelő déli
család sarjaként kétes hírnévnek örvend. A Blue Ridge Madam – amit még
Willa ükapja építtetett, és ami a környék legpompázatosabb otthonának
számított – évek óta a hanyatlás és a szégyen jelképe.
Willa megtudja, hogy volt osztálytársa, a nemesi származású Paxton
Osgood, kívül-belül fel akarja újíttatni az épületet, hogy első osztályú
fogadót alakítson ki belőle. Ám amikor az építkezés közben egy csontváz
kerül elő a magányosan álló barackfa alól, rég eltemetett titkok
kerülnek napvilágra, a városkában pedig furcsa események követik egymást. A véres rejtély minden várakozás ellenére közelebb hozza egymáshoz
Willát és Paxtont, akik közösen kénytelenek szembenézni a két család
szenvedéllyel és árulásokkal teli történetével, illetve kideríteni az
igazságot, ami azóta is hatással van az élők sorsára.
Az első mondat
Aznap, amikor Paxton Osgood átvitte a postára a dobozt, benne a vastag, cirkalmas betűkkel megcímzett, fóliával bélelt borítékokkal, akkora felhőszakadás tört ki, hogy a levegő fehér lett, mintha kihipózták volna.
Azt hiszem, ez az első olyan könyvem, ami úgy istenigazából családregény. Olvastam már ilyen típusú könyvet, ha nem is mostanában, de valamikor biztosan. Itt tulajdonképpen az a probléma, hogy ez a valamikor túl rég volt, és már teljesen elfelejtettem a hatását. Igaz, ami igaz, a könyvben is van valami, ami miatt úgy érzem, ez az év eddigi legjobb könyve. Ez volt az első találkozásom a mágikus realizmus kifejezéssel, és ez is csak egy kihívás miatt, de úgy érzem, egyáltalán nem bántam meg, hogy ezt a könyvet választottam, sőt bátran merem tovább olvasni az írónő többi írását is.
A szereplőkről
Szerettem Paxton részeit, mert felismertem benne azt, aki egyszer majd lenni szeretnék. Ismeritek azt a nő típust, ugye, aki mindig tökéletes, aki mindig mindenre és mindenkire figyel, akinek az élete harmónikus - legalábbis annak tűnik -, akit mindenki szeret, aki megbízható, szerény, naprakész és szinte megállíthatatlan? Tudom-tudom, ez a típus egyenesen álom a legtöbb nő számára, viszont azért jó lenne belegondolni, mi lenne, ha mi is olyanok lennénk... Áh, álom. De nem is ez a lényeg. Annak ellenére, hogy Paxton megtestesítette ezt a személyiséget, egyáltalán nem volt boldog. Kalitkában érezte magát, szabadulni akart, amit teljes mértékben megértettem. Szerelmes volt egy olyan férfiba, akit teljesen félreismert ebből a szempontnól, a szülei teljesen rászálltak, nem hagyták, hogy kibontakozzon.Szerettem Willat. Nagyon makacs, akaratos személyiségnek ismertem meg, aki kiáll magáért, és nem hagyja, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogy nem kéne. Remekül helytállt a nyomozás terén is, gyorsan járt az esze, logikusan gondolkodott.
Számomra Sebastian nem testesítette meg az álomférfit, sőt. Lehet, hogy Paxtonnak ő volt a tökéletesség, de nekem nem. Úgy éreztem, ő nem elég izgalmas számomra, túl nyámnyila és unalmas - ergo olyan pasi, aki nem izgatja a fantáziámat.
Ezzel szemben Colin teljesen más volt: ugyan ő sem volt olyan húderemek pasi, mint ahogyan azt Willa beállította, de sokkal inkább megtestesítette azt, amire a mai nők - hozzám hasonló, érettebb nők - álmodnak. Ő már hasonlított a szeretett könyves álompasikhoz, de, tekintve, hogy nem tudott teljesen kiteljesedni ebben a könyvben, nem érte el a mércét. De közel járt.
Miért szeretem Colint - három idézetben
"– Egy csomó mindent szeretek benned."
"— Az is a véletlen műve, hogy beléd szerettem."
"– Willa!
– Igen?
– Reggel van.
– Tudom.
– És még mindig szeretlek."
Miért ajánlom?
- mert elvarázsol, elkápráztat, megdöbbent, kipasszírozza belőled az életet és mégis teljesen feltölt;- mert kedvelhetőek a szereplőek;
- mert titokzatos és hihetetlen;
- mert túl jó ahhoz, hogy kihagyd;
- mert én azt mondtam, hogy kötelező. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése