Előzmény: néhány héttel az olvasás előtt már kinéztem magamnak, de csak a héten jutottam oda, hogy el is olvasom. Annak ellenére, hogy nem volt nagy kedvem a fantasyhoz, a vámpírokról és a vérfarkasokról nem is beszélve, már az első oldal után magába szippantott, ami talán - sőt biztos - annak köszönhető, hogy történelmi romantikus is, ami hatalmasat dobott a történeten.
Fülszöveg
Alexia Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet.
Elsősorban azért, mert nincs lelke.
Másodsorban azért, mert vénkisasszony, apja pedig talján, ráadásul már meg is halt. Harmadiknak feltétlenül meg kell említenünk a vámpírt, aki az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanja őt.
De hogyan tovább? Alexia kilátásai nem túl rózsásak, mivel véletlenül megöli támadóját, majd rögtön színre lép a szörnyű Lord Maccon (a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember), hogy Viktória királynő nevében fényt derítsen a haláleset körülményeire.
Míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, mások ugyanilyen váratlanul tűnnek el, és közben mindenki Alexiára mutogat. Vajon ki tudja nyomozni, mi zajlik London legfelsőbb köreiben? Hasznosnak bizonyul-e lélektelen mivolta, amely semlegesíti a természetfeletti erőket, vagy csak felbosszantja ezek gazdáit?
És a legfőbb kérdés: ki az igazi ellenség, és van-e nála melasztorta?
Elsősorban azért, mert nincs lelke.
Másodsorban azért, mert vénkisasszony, apja pedig talján, ráadásul már meg is halt. Harmadiknak feltétlenül meg kell említenünk a vámpírt, aki az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanja őt.
De hogyan tovább? Alexia kilátásai nem túl rózsásak, mivel véletlenül megöli támadóját, majd rögtön színre lép a szörnyű Lord Maccon (a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember), hogy Viktória királynő nevében fényt derítsen a haláleset körülményeire.
Míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, mások ugyanilyen váratlanul tűnnek el, és közben mindenki Alexiára mutogat. Vajon ki tudja nyomozni, mi zajlik London legfelsőbb köreiben? Hasznosnak bizonyul-e lélektelen mivolta, amely semlegesíti a természetfeletti erőket, vagy csak felbosszantja ezek gazdáit?
És a legfőbb kérdés: ki az igazi ellenség, és van-e nála melasztorta?
Az első mondat
Alexia Tarabotti kisasszony nem élvezte az estet.
Ha az ő helyében lettem volna, akkor nekem sem tetszett volna az a herce-hurca: folyamatos jövés-menés, úgy tenni, mintha normális lennél, közben pedig dehogy, aztán pedig lazán megölni egy vámpírt, és úgy tenni, mintha csak egy ártatlan, fiatal úrihölgy lennél... kemény dió, de nem lehetetlen. Alexiának sikerült.
Amikor a címre fény derül
Tulajdonképpen ez egész egyszerű, nem is kellett sokat keresnem, felesleges idézni, már a fülszövegben is megvan: "Alexia Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet. Elsősorban azért, mert nincs lelke." Sok emberre mondtuk már, hogy mennyire lelketlen... Most képzeljük el, hogy ezt Alexiának mondják. Aztán pedig azt, hogy a nő szemberöhögi az illetőt, és azt mondja: tényleg! Honnan tudtad?
A szereplőkről
Tarabotti kisasszony eléggé közel került hozzám, hamar tudtam vele azonosulni. Imádtam a humorát, a viselkedését. Kicsit kiakadtam a rá osztott szerep miatt: vénlány 25 évesen? Sőt már 15 évesen az volt? Akkor, ezek szerint én is az vagyok... Na... nem baj.
Tetszett, hogy mindenhez hozzá tudott szólni, hogy nem hagyta magát. Jót tett a feminista lelkemnek, szeretem az ilyen erős, határozott, magabiztos női karaktereket.
Lord Maccon bekerült a háremembe. Kész. Pont. Ennyi. Drága Conall! Szeretettel meghívlak a születésnapomkor tartandó háremgyűlésre. A tagok száma egyelőre ismeretlen, még én sem tudom, hogy pontosan kik jönnek el (persze Jesse még mindig az első helyen áll. A zárójeleket sosem kell elolvasni, drága Conall.) Nem muszáj felöltözzön, felőlem jöhet akár meztelenül is, bár lehet, hogy az ön korában ez nem túl ajánlatos (és itt két dologra is lehet gondolni: 19. század és a drága jövendőbeli férjemnek az életkorára is). Mindegy. Csak jöjjön bátran, nem harapok - de maga igen, szóval helyzetenként azért kérem, türtőztesse magát, ha lehet.
És végül egy idézet, amiért külön megkedveltem uraságodat.
Lord Maccon ezt a pillanatot választotta, hogy egyszerűen hátrahajtsa Miss Tarabotti fejét, és megcsókolja. Ezúttal semmi gyengédség nem volt benne, hanem egyből az ajkak, fogak, nyelvek, hosszú égető összekapcsolására tért. Alexia szorosan hozzásimult, és mint mindig, valahányszor a férfi letámadta, ismét csak azt bánta, hogy annyi sok réteg ruha választja el a kezét Lord Maccon felsőtestét.
Lord Akeldama számomra eléggé furcsa volt, egy ideig élveztem a beszédmódját, de aztán idegesítővé vált a sok becézgetés. Mindenesetre egy egyedi karakterről van szó, aki sokszor megmosolyogtatott olvasás közben.
Imádom ezt a nőt! A humorát pedig főleg. Nem volt olyan oldal, ahol ne röhögtem volna, ami azért is ilyen kiemelkedő, mert még sosem történt ehhez hasonló. Tetszett, ahogy a szereplőivel bánt, ahogy megmozdította őket, ahogy a gondolataikkal bánt.
A gróf biztos volt benne, hogy az önkontrollja itt bujkál valahol, éppen csak nem találta sehol.
Mondjuk nem is csoda. Ha egy férfi ennyire megőrül egy nőért, önkontrolról már nem is lehet beszélni.
Izgalmas, fordulatos, letehetetlen. Ezekkel a szavakkal tudom leginkább jellemezni ezt a kötetet. Remek kezdés volt, reményeim szerint, a folytatás is ilyen jó lesz.
És a vége, amiért imádom ezt a két szereplőt (és életem egyik értelmének az őszinteségét is...)
– (…) emlékezz, a józan eszemért vettél el!
Lord Maccon morgott, de nem húzódott el.
– A testedért vettelek el, és azért, hogy befogjam a szádat. Csak nézd meg, hová jutottam miatta!
– Ó, Conall, milyen kedves tudsz te lenni! – forgatta a szemét Lady Maccon, aztán fogta magát, és gyorsan szájon csókolta a férjét, ott, mindenki szeme láttára.
Valóban ez volt a legbiztosabb módja, hogy befogjanak egy szájat vagy akár egy falka összes száját – mindet megbotránkoztatni.
Ajánlom? Igen.
Tetszett? Nagyon.
Kihagyhatatlan? Ha szereted a történelmi romantikust és az urban fantasyt, akkor ez a te könyved!
Tetszett, hogy mindenhez hozzá tudott szólni, hogy nem hagyta magát. Jót tett a feminista lelkemnek, szeretem az ilyen erős, határozott, magabiztos női karaktereket.
Lord Maccon bekerült a háremembe. Kész. Pont. Ennyi. Drága Conall! Szeretettel meghívlak a születésnapomkor tartandó háremgyűlésre. A tagok száma egyelőre ismeretlen, még én sem tudom, hogy pontosan kik jönnek el (persze Jesse még mindig az első helyen áll. A zárójeleket sosem kell elolvasni, drága Conall.) Nem muszáj felöltözzön, felőlem jöhet akár meztelenül is, bár lehet, hogy az ön korában ez nem túl ajánlatos (és itt két dologra is lehet gondolni: 19. század és a drága jövendőbeli férjemnek az életkorára is). Mindegy. Csak jöjjön bátran, nem harapok - de maga igen, szóval helyzetenként azért kérem, türtőztesse magát, ha lehet.És végül egy idézet, amiért külön megkedveltem uraságodat.
Lord Maccon ezt a pillanatot választotta, hogy egyszerűen hátrahajtsa Miss Tarabotti fejét, és megcsókolja. Ezúttal semmi gyengédség nem volt benne, hanem egyből az ajkak, fogak, nyelvek, hosszú égető összekapcsolására tért. Alexia szorosan hozzásimult, és mint mindig, valahányszor a férfi letámadta, ismét csak azt bánta, hogy annyi sok réteg ruha választja el a kezét Lord Maccon felsőtestét.
Lord Akeldama számomra eléggé furcsa volt, egy ideig élveztem a beszédmódját, de aztán idegesítővé vált a sok becézgetés. Mindenesetre egy egyedi karakterről van szó, aki sokszor megmosolyogtatott olvasás közben.
A történetről - spoileres, idézetes -
Imádom ezt a nőt! A humorát pedig főleg. Nem volt olyan oldal, ahol ne röhögtem volna, ami azért is ilyen kiemelkedő, mert még sosem történt ehhez hasonló. Tetszett, ahogy a szereplőivel bánt, ahogy megmozdította őket, ahogy a gondolataikkal bánt.
A gróf biztos volt benne, hogy az önkontrollja itt bujkál valahol, éppen csak nem találta sehol.
Mondjuk nem is csoda. Ha egy férfi ennyire megőrül egy nőért, önkontrolról már nem is lehet beszélni.
Izgalmas, fordulatos, letehetetlen. Ezekkel a szavakkal tudom leginkább jellemezni ezt a kötetet. Remek kezdés volt, reményeim szerint, a folytatás is ilyen jó lesz.
És a vége, amiért imádom ezt a két szereplőt (és életem egyik értelmének az őszinteségét is...)
– (…) emlékezz, a józan eszemért vettél el!
Lord Maccon morgott, de nem húzódott el.
– A testedért vettelek el, és azért, hogy befogjam a szádat. Csak nézd meg, hová jutottam miatta!
– Ó, Conall, milyen kedves tudsz te lenni! – forgatta a szemét Lady Maccon, aztán fogta magát, és gyorsan szájon csókolta a férjét, ott, mindenki szeme láttára.
Valóban ez volt a legbiztosabb módja, hogy befogjanak egy szájat vagy akár egy falka összes száját – mindet megbotránkoztatni.
Ajánlom? Igen.
Tetszett? Nagyon.
Kihagyhatatlan? Ha szereted a történelmi romantikust és az urban fantasyt, akkor ez a te könyved!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése