A molykalipszis alkalmával olvastam közösen két mollyal, és amit az elején le akarok szögezni, az az, hogy már az első két fejezet után tudtam, hogy itt bizony nem lesz egyhamar alvás. És nem is lett, mert még tegnap este be is fejeztem az egészet. Nem gondoltam volna, hogy ennyire gyorsan ledarálom, azt pedig végképp nem, hogy tetszeni fog, hiszen hallottam már erről a könyvről hideget is, meleget is.
Az alaptörténetből nem maradhat el a rubin pöttyösből hiányozhatatlan sérült, titokzatos múlt, amit az egyik szereplő nem mond el a másiknak. Mindkettőnek voltak rejtegetnivalói, mindkettő élete akadályokkal volt tele, és mindketten egymásban leltek menedéket.
Nagyon tetszett az, hogy nem ugrottak szinte azonnal egymásnak, még akkor sem, hogy mindketten őrülten vágytak a másikra. Ez dicséretes, óriási akaraterőt jelent, és örülök, hogy végre találtam egy olyan könyvet, amiben rendelkeznek ezzel az alapvető tulajdonsággal a karakterek. A sok romantikus füzet után, ahol ezt a kerülgetést diszkréten átugorják a szereplők, felüdítő ilyesmit olvasni.
A fogadásrésznél kimondottan vigyorogtam, remek húzás volt úgy az írónőtől, mint Jaketől, tulajdonképpen ezzel meg is alapozta a kapcsolatukat. Nina reagálása is életszerű volt a büntetésre, nem is tudom elképzelni másképp azt a jelenetet.
Amiket furcsállok:
1. Alastairral elment randizni, aztán a srácnak se híre, se hamva nem volt, pedig együtt jártak matekra. Értem én, hogy kellett egy féltékenykedési pont Jake-nek, de azért... azért na.
2. Jake vs. Nőügyek. Kissé klisésnek találtam már, hogy akárhányszor szomorú volt, mindig odakerült mellé egy nő, hogy megvigasztalja -> Ninának volt oka féltékenykedni. És Jake kétszer is megcsinálta ezt, teljesen megfeledkezve arról, hogy mi történt az első eset után. Ha annyira okos lett volna, mint amilyennek mondatja magát, akkor bizony észrevette volna, hogy azok a nők nem a haját akarják megsimogatni, hanem valami mást is, és nem épp olyan vigasztalást akartak neki nyújtani, mint amilyet ő szeretett volna.
3. SPOILER JÖN. Számomra klisés a vége. Oké, szép, jó, és kellett is ide, de megértettem Nina kifogásait, amikor azt mondta Jakenek, hogy biztos, hogy a baba miatt marad vele. Még akkor is, ha az írónő mondhatni feldobta azzal, hogy szegény gyerek korábban érkezett a szokásosnál, és komplikációk adódtak a szülésnél, de nekem... ez valahogy nem tetszett.
Mindent összevetve azt gondolom, Penelope Wardnak sikerült meghaladnia azt a mércét, amit a Legdrágább mostohabátyámmal állított, és ha minden összejön, akkor ez a könyv, és az előbb említett is méltó helyet fog képviselni a polcomon.❤
