Belegondoltál abba, mennyi mindent jegyzel fel a határidőnaplódba? Fogorvos, havi konzultáció ilyen-olyan dokinál, barátok szülinapja, előadások, mozipremierek, színházak, találkozók... És azokat a dátumokat feljegyzed, amik fontosak az emberi voltod számára? Azokat, amik meghatározzák a TE életedet is, azt, hogy úgy élj, ahogy most?
Az év különböző emlék-, nemzeti- és világnapjain bejegyzéseket fogunk hozni az Anarchia könyvblog bloggerével, Beával Elsősorban olyan könyvekről hozunk értékeléseket, amelyek mélyen vagy részlegesen, de mindenképp érintettek az adott témában.
Bea bejegyzését ITT olvashatjátok.
Február 4. - Rákellenes világnap
A téma mélyen érint, ezért is írok róla olyan nehezen. Nagymamámat, hosszú, beteges évek után 2018 júliusában vesztettem el. Az utolsó két hét kivételével mindig mellette voltam, próbáltam neki segíteni. Persze veszekedtünk is sokat, amit így utólag bánok, de ennek ellenére is mindig ő volt az, aki kitartott mellettem, aki kiállt mellettem a szüleimmel szemben, aki bízott és hitt bennem, aki elhitette velem, hogy van értelme a kézirataimon görcsölni, aki érdeklődött az írásaim iránt, és aki... aki úgy amblokk tartotta bennem a hitet. Hiányzik. Sokszor gondolok rá úgy, hogy még mindig él, csak nem itt. Sokszor beszélek még róla úgy, mintha még mindig élne. Sokszor veszek ki öt tányért négy helyett az ebédnél, és sokszor hívnám fel őt, hogy rakja oda a kaját melegedni, hogy mire hazaérek, tudjak máris enni. Csak szeptemberben töröltem ki a nevét a telefonomból. Csak novemberben voltam képes könnyek nélkül elhagyni a temetőt. Még most sem tudom, mikor fogom végleg elengedni őt. Talán soha.
Dóra neve nem cseng ismeretlenül a számomra. Már korábban is szembejött velem a könyve, de mindeddig nem vettem a kezembe a témája miatt. Amikor eldöntöttem, hogy ezt a napot is beleveszem a rovatba, egyértelművé vált számomra, hogy az ő története lesz az, amit majd bemutatok nektek. Akkor még nem is tudtam, hogy a férje például falumbeli, és hogy nemrégiben volt a faluban könyvbemutató. Utóbbit bánom, hogy kihagytam.
Egy kicsit mélyen érintett Dóra története, és nem csak azért, mert részlegesen én is átmentem azon, amin ő - ha nem is a betegség részén, de a fájdalmon, a reményen, a szereteten, és a közeli halál érzése mindenképp jelen volt az én életemben is. Voltak pillanatok, amikor könnyeztem, és olyanok is, amikor megmosolyogtatott az alig 15 éves lány gondolkodása és a világnézete. Átéreztem az izgalmát a képességvizsga miatt, a kíváncsiság érzetét az új iskola és iskolatársak miatt, az új szerelmeket, a csalódásokat, és a reményt, hogy a tanulmányaim végeztével azt csinálhatom, amit mindig is szerettem, és amihez mindig is értettem.
Nevem: Aczél Dóra. Igazából Erika Dóra, de az Erikát hiába kiáltják utánam a jóképű fiúk az utcán, nem reagálok rá.
Családi állapotom: férjezett, két gyerekkel. Nem hordom a jegygyűrűmet, mert fából van és szorít. A gyerekeim nevelnek engem, nem fordítva.
Az önkéntesség számomra érték.
A mentálhigiénémet turkálással (nem orr-, hanem ruhaturkálással) oldom meg.
Yuppi Tábor, Coworking Iroda Nagyvárad, Piros Sátor, Posticum, Bátor Tábor – meghatározó élmények az életemben.
A szülés nem fáj.
Bea bejegyzését ITT olvashatjátok.
Február 4. - Rákellenes világnap
A téma mélyen érint, ezért is írok róla olyan nehezen. Nagymamámat, hosszú, beteges évek után 2018 júliusában vesztettem el. Az utolsó két hét kivételével mindig mellette voltam, próbáltam neki segíteni. Persze veszekedtünk is sokat, amit így utólag bánok, de ennek ellenére is mindig ő volt az, aki kitartott mellettem, aki kiállt mellettem a szüleimmel szemben, aki bízott és hitt bennem, aki elhitette velem, hogy van értelme a kézirataimon görcsölni, aki érdeklődött az írásaim iránt, és aki... aki úgy amblokk tartotta bennem a hitet. Hiányzik. Sokszor gondolok rá úgy, hogy még mindig él, csak nem itt. Sokszor beszélek még róla úgy, mintha még mindig élne. Sokszor veszek ki öt tányért négy helyett az ebédnél, és sokszor hívnám fel őt, hogy rakja oda a kaját melegedni, hogy mire hazaérek, tudjak máris enni. Csak szeptemberben töröltem ki a nevét a telefonomból. Csak novemberben voltam képes könnyek nélkül elhagyni a temetőt. Még most sem tudom, mikor fogom végleg elengedni őt. Talán soha.
Aczél Dóra - Fájdallam
A könyv elsősorban rövidebb-hosszabb fejezetekből áll, ami bemutatja Dóra tinédzserkorának azt a momentumát, amikor a betegsége miatt kórházról-kórházra járt, és csak remélni tudta, hogy egyszer majd újra az a lány lehet, aki a betegsége előtt volt.
Aki olvasta, vagy ismeri a Fájdallam című könyvét, vagy követi írásait, már tudhatja, hogy Aczél Dóra bal felkarcsontját egy rosszindulatú daganat miatt (osteosarcoma) el kellett távolítani. 2000-ben egy titániumból készült protézissel pótolták, a műtétet Allgemeines Krankenhausban (AKH) végezte el Kotz professzor, a protézist is a professzor tervezte. 2016 májusában kiderült, hogy újabb műtétre van szüksége, 2017 márciusában került erre sor, ekkor egy részleges protéziscserét végeztek el, valamint a hátából egy izomrészt a vállához transzplantáltak, a protézist védendő céllal. Azóta sajnos a protézis állandó gyulladás alatt van, Dóra folyamatosan antibiotikumot szed. A román orvosok megoldásként csak azt tudták ajánlani, hogy a eprotézist teljes mértékben eltávolítják, a könyökét a vállához ízesítik, tehát részlegesen amputálják. - részlet az erdon.ro blogra írt bejegyzésről
Egy kicsit mélyen érintett Dóra története, és nem csak azért, mert részlegesen én is átmentem azon, amin ő - ha nem is a betegség részén, de a fájdalmon, a reményen, a szereteten, és a közeli halál érzése mindenképp jelen volt az én életemben is. Voltak pillanatok, amikor könnyeztem, és olyanok is, amikor megmosolyogtatott az alig 15 éves lány gondolkodása és a világnézete. Átéreztem az izgalmát a képességvizsga miatt, a kíváncsiság érzetét az új iskola és iskolatársak miatt, az új szerelmeket, a csalódásokat, és a reményt, hogy a tanulmányaim végeztével azt csinálhatom, amit mindig is szerettem, és amihez mindig is értettem.
A jegyzetekből összeállított könyvecske ismét egy új szemszögből mutatta be nekem a betegséget és a betegséggel való életet. Kicsit elgondolkodtatott, kicsit másképp látom tőle a világot, és egy kicsit reménykedem abban, hogy ebben az életben csakis olyan kapcsolatom lesz ezzel a gyilkos kórral, hogy csak olvasok róla, és nem átélem/megtapasztalom.
Tények Dóráról (forrás: rio.egologo.ro)
Nevem: Aczél Dóra. Igazából Erika Dóra, de az Erikát hiába kiáltják utánam a jóképű fiúk az utcán, nem reagálok rá.
Családi állapotom: férjezett, két gyerekkel. Nem hordom a jegygyűrűmet, mert fából van és szorít. A gyerekeim nevelnek engem, nem fordítva.
Az önkéntesség számomra érték.
A mentálhigiénémet turkálással (nem orr-, hanem ruhaturkálással) oldom meg.
Yuppi Tábor, Coworking Iroda Nagyvárad, Piros Sátor, Posticum, Bátor Tábor – meghatározó élmények az életemben.
A szülés nem fáj.
Nem kimondottan szoktam ilyet, de most bátran megosztom veletek Dóra BLOGJÁT, ahol még többet olvashattok róla/tőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése