Határidőnapló | Február 6-8. - A barátságos internet világnapja

Határidőnapló


Belegondoltál abba, mennyi mindent jegyzel fel a határidőnaplódba? Fogorvos, havi konzultáció ilyen-olyan dokinál, barátok szülinapja, előadások, mozipremierek, színházak, találkozók... És azokat a dátumokat feljegyzed, amik fontosak az emberi voltod számára? Azokat, amik meghatározzák a TE életedet is, azt, hogy úgy élj, ahogy most?

Az év különböző emlék-, nemzeti- és világnapjain bejegyzéseket fogunk hozni az Anarchia könyvblog bloggerével, Beával, mert úgy gondoltuk, sokkal több eseményre kéne megemlékezzünk vagy épp felfigyelnünk. Végigböngészve a naptárt olyan napokra/világnapokra/eseményekre találtunk, amikről álmodni sem mertünk volna, és elcsodálkoztunk azon, hogy mi ezekről miért nem tudunk, miért nincs ezekre nagyobb figyelem fektetve. Ez a rovat azért jött létre, hogy egy kicsit felfigyeljünk ezekre a napokra, hogy rájöjjünk, hogy vannak dolgok, amikre jó emlékezni és jó tudni, hogy tényleg léteznek.

Bea bejegyzését ITT olvashatjátok

Február 6-8. - A barátságos internet világnapja

Az utóbbi időben általában az internet veszélyeiről lehet olvasni, bármiről is legyen szó, nagyjából csak az árnyoldalak vannak bemutatva, az előnyök kevésbé. Mint blogger, az időm nagy részét az interneten töltöm, bejegyzéseket írok, híreket olvasok, és a fejlődésre törekszem. Persze nem azt mondom, hogy az internetnek nincsenek veszélyei, mert vannak, nem létezik olyan dolog, amiben ne lenne egy kis kockázat, és ezt még az ügyes-okos brit tudósok is megállapították.

Amióta blogger vagyok, az internet egy olyan oldalát ismertem meg, ami eddig csak és kizárólag jót tett velem: egy olyan virtuális közösségbe kerültem bele, ahol jól érzem magam, és olyan embereket ismerhettem meg, akikkel sikerült annyira fenntartanom a kapcsolatot, hogy még a való életben is találkoztunk. Azon az állásponton vagyok - és nem csak ezzel kapcsolatban, hanem sok egyéb mással is -, hogy csak akkor fenyeget minket valami vagy valaki, ha azt hagyjuk, és vannak helyzetek, amik egyeseknek rossz, nekünk meg például az a legjobb. Fontos, hogy tudjuk ezeket a szituációkat úgy kezelni, hogy minden része a javunkra váljon, és akkor nincs olyan, hogy virtuális zaklatás és ehhez hasonló rémisztő dolgok, amikkel az okosok fenyegetnek minket.

Mit gondolnak a magyar írók a barátságos internetről?

A hét elején még azon voltunk mindketten Beával, hogy bármennyire is tág fogalomnak számít a barátságos internet, mi ezt ki fogjuk hagyni, mert egyszerűen nem jutott eszünkbe semmi olyan, ami megfelelne ide, pedig az ötlet ott volt az orrunk előtt. Mindketten már jó ideje élvezzük a könyves bloggerek életét, igyekszünk jó kapcsolatot ápolni mindenkivel, és olyan bejegyzéseket hozni, amikkel egy kicsit előrébb lökjük a kortárs magyar írókat. Arra a döntésre jutottunk, hogy a mai bejegyzést nekik szánjuk, és alaposan kifaggattuk őket az internet világáról, hiszen hol máshol szerezhetne magának olvasókat egy 21. századi író, ha nem a különböző közösségi oldalakon?

Összesen négy kérdést írtunk össze, és volt, aki egyben válaszolta meg az egészet, és volt, aki külön-külön, ezt nem szabtuk meg. Nagyon örültünk, hogy ilyen sokan visszajeleztek, és hosszan, tartalmasan megválaszolták a kérdéseinket. Nem volt meglepő, hogy szinte mindenkinek alap dolgoknak számítottak ezek a kérdések, hiszen a legtöbb megkérdezett író itt, az interneten kezdte el a pályafutását, és csak utána döntöttek úgy, hogy kézzel foghatóvá teszik az írásaikat.
Az internet és az online kommunikáció mostanra a mindennapjaink szerves része, az enyém is. Szinte elképzelhetetlen az élet nélküle, annyira megszoktuk, hogy 'nincsenek határok' többé. Az internetnek és az online könyvesboltoknak köszönhetően juthatnak el a könyveim e-könyv formátumban a világ legtávolibb sarkába is, ami hatalmas előny szerzőként. Olyan olvasóim is vannak, akik az internet nélkül biztosan sosem ismerték volna meg az írásaimat. A kapcsolattartás ezzel sokkal egyszerűbb és gyorsabb a rokonokkal, barátokkal, pláne, ha az ember külföldön él. A dolog természetszerűen magával hozza azt is, hogy a kapcsolatok megmaradnak egy bizonyos, felszínes szinten, de ha valaki igazán érdekel bennünket, akkor megtaláljuk a módját, hogy személyesen is találkozzunk vele. Az internetnek vannak árnyoldalai, mind a könyvterjesztés (gondolok itt az illegális, a szerzői jogokat figyelmen kívül hagyó, PDF-es visszaélésekre)  mind pedig privát oldalon is. Én mégis több jót látok benne, mint rosszat. A szerzői oldalamon keresztül sok fantasztikus emberrel ismerkedtem meg, ami nem lett volna lehetséges az internet nélkül. Renáta W. Müller, a TestVÉR, a Függőségben és a 7 év után című sorozat írónője

Julie V. Scott: Alapvetően az internetet jó dolognak tartom, de tudomásul kell venni, hogy mint mindennek, ennek is hatalmas veszélyei vannak. Mindent megtalálhatsz ahhoz, hogy egy rossz napon felvidulj, de nem szabad elfelejteni, hogy ahogyan a való életben, úgy itt is vannak furcsa emberek. Eléggé kettős mércével mérhető, vannak kimondottan pozitív oldalai, de vannak nagyon negatívak is, amik pillanatok alatt beszippanthatnak minket, ha nem figyelünk oda eléggé.

Robin O'Wrightly: Korunk hasznos eszköze, s mint olyan, jóra és rosszra egyaránt használható. Bár az is tény, nem való mindenkinek, illetve nem biztos, hogy mindig használni kell. (Én függő vagyok, szerintem.😀)

Christine Anne Colman: Az internetnek rengeteg pozitívuma van, sok dologban lehet a segítségünkre, viszont a hátránya az, hogy néha elvonja a figyelmünket a teendőinkről. Ez persze emberfüggő, hiszen rajtunk múlik, milyen hatása lesz ránk nézve.

Marilyn Miller: Az internet ma már fontos részét képezi az életünknek. Hiszen nagyon sok mindent el tudunk rajta intézni. Nagyon sok mindenre használható. Szórakozás, munka, ismerkedés, kapcsolatok kiépítése. Úgy gondolom, hogy a mai modern ember, már nem is tudna létezni internet nélkül.

Leda D'Rasi: A modern ember kényelmének eszköze, amely lassan olyanná válik, mint a levegő. Érdekes lenne kipróbálni, mi lenne nélküle, hiszen nem csak a szórakozást, ismeretszerzést, kapcsolattartást szolgálja. A világháló segítségével rendezzük ügyeink egyre szélesebb körét, az interneten keresztül jutnak el a világot alakító fontos információk pillanatok alatt a világ egyik végéből a másikba, és még sorolhatnám, mi mindenben hagyatkozunk az internetre.
Én emlékszem, hogy gyerekként számunkra nem volt elérhető az internet, a mai gyerekek viszont hamarabb tanulják meg kezelni a böngészőprogramokat, mint a könyveket lapozni.
Nagyon hasznosnak tartom, a fejlődés kulcsának, ugyanakkor kicsit ijesztő, mennyire ki vagyunk neki szolgáltatva.


Schwartz Léda: A mai felgyorsult világban elengedhetetlen, hogy az információáradat is több rétegből, sebesebb iramban érkezzen meg az emberekhez. Ebből a szempontból rendkívül hasznos, nélkülözhetetlen eszköz az internet. Általa leegyszerűsödött a kapcsolattartás, hiszen összeköt egymástól távol élő személyeket, olyan hírhez, tudáshoz, tényekhez juthatunk a segítségével, amire a postagalamb nem a legjobb megoldás. :) A probléma akkor kezdődik csupán, ha a közel lévőket szakítja szét a világháló, amennyiben egyesek számára a virtuális világ fontosabbá válik az igazinál. Amikor egy jó, szemtől szembeni kávéházi beszélgetés vagy bármilyen személyes találkozó helyett a netes chatet választja az illető.
Szeretnék egy pontosan ideillő részletet megosztani a hamarosan megjelenő könyvemből:
„Rengetegen felköszöntöttek, leginkább Facebookon vagy Messengeren, amit meg is értek, hiszen manapság nem divat az, hogy a barátok felhívják egymást, csak azért, hogy megkérdezzék: „Mi újság veled?” Viszont olyan ismerősök is rám írtak a közösségi oldalon, akiket ha nem figyelmeztetett volna a szülinapomra a rendszer, eszükbe se jutott volna, hogy én pontosan azon a napon ünnepelek. Az utcán simán elsétáltak volna mellettem, akár egy „helló” nélkül, de az éteren jó fejnek akartak tűnni. Igen, ide jutott a világ: virtuális barátságok hálójába fulladtak a hamisítatlan, mély, őszinte kapcsolatok.” Leda Schwartz: A negyedik szerető

Szöges Emese: Hú, azt hiszem, ezzel oldalakat tudnék megtölteni, mindenesetre igyekszem rövidre fogni :) Dióhéjban: az internet szerintem az emberiség egyik legnagyszerűbb találmánya! Elképesztő dolgokat egyesít magában: rengeteg tudást, és a kommunikációt másokkal a világ minden tájáról. Nem hiába alakította át az internet a gazdaságot, a munkavégzésünket – mindent.
Természetesen ez is felhasználható rossz célokra, csakúgy, mint minden eszköz, ami az ember keze ügyébe kerül: egy késsel ugyanúgy tudsz finom ételt készíteni, és bántani valakit. Az internet is ilyen.
Összességében szerintem alapvetően az előnyei messze túlszárnyalják a hátrányokat. Az internet nagyszerű dolog! :)

Danielle D. Taylor: Ma már szinte semmit se lehet csinálni nélküle. Nem azért, mert minden a közösségi oldalakon történik, hanem mert már az iskolák is e-naplóval dolgoznak, a beadandókat e-mailben kell elküldeni és még sorolhatnám.  Persze ennek megvan a jó oldala, hiszen minden gyorsabb, kvázi egy karnyújtásnyira van minden információ, ugyanakkor olyan veszélyeket is hozott magával, amire sokan nem voltak még felkészülve. A legtöbb ilyen pedig a fiatalabbakat veszi célba. Azonban a kutatásaim jó részét én is interneten végzem el és nem a könyvtárban, mert egyszerűbb a keresés, több anyag nézhető át és a többi, és a többi.

L. J. Wesley: A véleményem. Én speciel imádom az internetet, az egyik legnagyobb technikai vívmányunk. Persze informatikusként, furcsa is lenne, ha pont ezért nem lelkesednék.

Ruby Saw: Úgy gondolom ez már a mai világban elengedhetetlen. Bármit, de komolyan bármit megtalálsz rajta. Azt hiszem, az elmúlt öt évben elérte, hogy nélkülözhetetlen legyen. És nem csak a Facebook miatt mondom ezt, hanem a kapcsolattartás miatt. Ha van WiFi, akkor ingyen bárkivel tudsz beszélni. Elévült a telefonhívás, az sms, a helyét pedig átvette a Whatsapp meg a Viber. 
Nekünk például nincs tv a szolgáltatói csomagunkban, csak internet. Minek, ha a neten minden fent van? 
Szerintem az internet a világ legjobb találmánya. Persze, mint minden mást, ezt is lehet jól és rosszul, vagy jóra és rosszra használni. Én a magam részéről sokat eljátszom a gondolattal, hogy milyen lehetett abban a világban élni, amikor még nem juthattunk milliónyi információhoz egyetlen kattintással. Ha mondjuk az írást veszem alapul, el sem tudom képzelni, hogyan tudnám hitelesen megírni a regényeimet, ha nem lenne az internet. Hogyan tudnék pontos tájleírásokat adni olyan helyekről, ahol sosem jártam? Honnan szereznék információkat egy adott ország számomra fontos jogszabályairól? És így tovább. Van, hogy egy-egy aprócska dolgot kell csak kideríteni, ami önmagában véve falatnyi információ csupán, de állhat vagy bukhat rajta akár egy több kötetes sorozat hitelessége is. Ha írok egy történetet, akkor heteken át csak kutatok, sőt, írás közben is azt csinálom. Erre pedig egyszerűen nem lenne lehetőségem az internet nélkül. Mint ahogy arra sem, hogy eljussak ismeretlen emberekhez, egyetlen kattintással kapcsolatba lépjek másokkal, vagy akár kiépítsem a magam közönségét. Rengeteg olyan jó ismerősre, sőt, még barátokra is szert tettem az internetnek köszönhetően, akikkel egyébként sosem találkoztam volna. Velük neten tartom a kapcsolatot, és lehet, hogy engem már túlontúl megfertőzött a technika, de elképzelhetetlennek tartom, hogy ne írjak egyiknek-másiknak, ha éppen eszembe jut valami. Az internet összeköt, átível a határokon és a kultúrákon; megszünteti a távolság fogalmát, és összehozza az embereket. Nem hiszem, hogy káros, ha valaki bizonyos közösségi oldalakon lóg, mindaddig, amíg az egészséges mértéket meg tudja tartani. ー M. G. Brown, a Kavargó rózsaszirmok sorozat írónője
Julie V. Scott: Manapság az internet egy olyan világot nyit meg számunkra, ami régen elképzelhetetlen volt. Emlékeztek még arra, amikor a rádióban vadásztunk a kedvenc dalunkra, hogy felvehessük magnókazettára? Meg volt a maga sajátos hangulata, ami a legféltettebb kincsekké tette azokat a felvételeket, de azért mennyivel jobb YouTube-on rákeresni az imádott dalainkra és lejátszani őket újra és újra, nemde? Abszolút pozitív!
Aztán ott vannak a könyvek. Míg nem volt ennyi internetes oldal, webshop, abból a közegből gazdálkodhattam, amit a könyvtár nyújtott, az pedig valljuk be, elég szegényes volt. Mára a legkülönlegesebb külföldi és magyar szerzők könyveiből válogathatok az internet segítségével. Azt hiszem, ez egy újabb plusz pont a net javára.
Rengeteg embert megismerhetünk, én is sok-sok nagyon jó embert köszönhetek annak, hogy online elkezdtünk beszélgetni egy-egy téma kapcsán. Az itt szerzett barátok szerintem két pontot is megérnek. :))))
Alapvetően úgy érzem, hogy mára annyira beépült a mindennapjainkba, hogy képtelenek lennénk igazán nélküle működni, hisz a legnagyobb előnye a kényelem, amire egy hosszú nap után igazán szükségünk van. Adhatunk a kényelemnek is egy dupla pozitívot, nem? ;)

Robin O'Wrightly: Kapcsolattartásra is jó, ha távolba szakadó barátokról, kollégákról vagy családtagokról van szó. Általa gyorsabban érek el olyan információt, amit eddig hosszas keresgélés és utánajárás során sikerült volna. Digitális személyi asszisztensként is alkalmazható; naptár, tennivalólista, térkép formájában. Most már elengedhetetlen a mindennapi élethez.

Christine Anne ColmanAz internet segítségével online, otthonról végezhető munkát végzek, ami által fejlődhetek úgy emberi mint üzleti szinten.
Az internet által tarthatom a kapcsolatokat az ismerőseimmel, barátaimmal, rokonokkal, és bárkivel, akivel alkalomadtán beszélnem kell, anélkül, hogy kimozdulnék itthonról. Ebben az a jó, hogy a több ezer km-re lakó rokonokkal is fel tudom venni a kapcsolatot, úgy, hogy nem kell elutaznom hozzájuk. Rengeteg időbe és pénzbe kerülne az, amit pár perc alatt meg tudok tenni például Messengeren keresztül.
Emellett olyan emberekkel is fenntarthatom a kapcsolatot, akikhez, bár közelebb vannak, mégsem tudok eljutni.
És nem utolsó sorban az olvasóimmal is tudok beszélni, adhatok egy kis darabkát magamból, hogy megismerjenek, és én is megismerhetem őket.
Szóval az internet egy kiváló lehetőséget nyújt a kommunikáció megteremtésére a külvilággal, ami által egyszerűbb lesz az életünk.


Marilyn Miller: Nekem teljesen pozitív tapasztalataim vannak hála istennek. Minden nap használom. Íróként számomra fontos az internethasználat, hiszen ezen keresztül tartom a kapcsolatot az olvasóimmal, illetve így tudok eljutni könnyen hozzájuk.
És persze azért is jó, hogy a messze lévő ismerősökkel és barátokkal is tudom tartani a kapcsolatot.

Leda D'Rasi:  Én a gyorsaságát, és a praktikusságát szeretem a legjobban. Azt, hogy bármit keresek, pillanatok alatt megtalálom, illetve azt, hogy párhuzamosan akár több dolgot is el tudok intézni általa. A postán várok a soromra, miközben a telefonomon egyeztetek akár több emberrel is, míg egy másik alkalmazáson keresztül épp időpontot foglalok valahová. Időt spórolok vele, ami számomra megfizethetetlen.

Schwartz Léda: Pozitív tapasztalatom rengeteg van, hiszen az internet roppant fontos kellék a munkámban. Utánaolvasok bizonyos élethelyzeteknek, ismeretlen helyeknek, városoknak, tájaknak, elképzelt szituációknak, hogy az írásaim minél hitelesebb, életszerűbb képet fessenek. Használom a szinonimaszótárt és az online helyesíró oldalakat, sokkal egyszerűbb, mint nagy lexikonokkal szaladgálni a hónaljam alatt. Marketing internet nélkül elképzelhetetlen, az olvasókkal a világháló tudatja egy új könyv megjelenését. A magánéletben a messze lakó rokonokkal interneten keresztül beszélünk. Mióta van Skype, Messenger, Viber stb., megszűnt az a probléma, hogy „Hú, most már tegyük le, mert magas lesz a telefonszámla.” :)

Szöges Emese: A legnagyobb pozitívumaként az időmegtakarítást tudnám felhozni. Ha egy információt, véleményt korábban be kellett szerezni, korábban napokat, éveket, hónapokat kellett vele eltölteni! Most ez az idő jelentősen lerövidült – persze csak ha van már némi tapasztalata az embernek, hogy mit hol keressen.  

Danielle D. Taylor: Az előbb említett gyorsaság például. Könnyebb kapcsolatot teremteni, más kultúra tagjaival összeismerkedni vagy akár csak könyveket/filmeket megszerezni is. Nincs annyi lehetőségem utazásra, mint szeretném és sok dolgot az interneten át rendelek, sokszor külföldi országokból. Akár íráshoz szükséges kellék, akár a tanulmányaimhoz, akár a mindennapi élethez. Segít napi szinten beszélni a külföldön tanuló vagy kiköltözött ismerőseimmel, a távol élő rokonaimmal, és megtalálhatom az elveszettnek hitt volt osztálytársaimat is. Az azonban veszélyes dolog, ha valaki saját magára keres rá, senkinek se ajánlom, még én se hevertem ki...

L. J. Wesley: Íróként rengeteg segítséget nyújt az internet, főleg amikor kutatni kell. Nem kell hosszú órákat a könyvtárban, poros könyveket bújnom, hogy megtaláljak eldugott, elfeledett infókat, hanem egy gyors kereséssel megtalálhatok bármit

Ruby Saw: A kapcsolatépítés elsősorban. Nagyon sok kedves embert ismertem meg általa. A másik pedig, hogy, ha olvasni szeretnék valamiről, csak beírom a Google-ba, és haladhatok oldalról-oldalra. Ezt imádom a legjobban. Órákig képes vagyok keresgélni és informálódni egy adott témában. A YouTube pedig a bónusz, hiszen már teljes filmektől kezdve bárminemű dokumentumfilmet megtalálok rajta. 
Az internet szerintem alapvetően hasznos dolog, ha okosan használjuk. Remek lehetőség arra, hogy sok embert ismerjünk meg rövid idő alatt, könnyen tartsuk emberekkel a kapcsolatot, akikkel mondjuk hasonló érdeklődési körünk van, cseréljünk tapasztalatokat, illetve mindenféle információt könnyen, és gyorsan el tudunk jutattni másokhoz,  és be is tudunk fogadni. Egész kis közösségeket képes építeni, barátságokat kovácsolni csupán azzal, hogy a világ minden tájáról képes összehozni az azonos érdeklődésű körú embereket. 
Természetesen nagyon fontos, hogy itt is betartsunk bizonyos szabályokat, hiszen az arc, és névnélküliség még nem jogosít fel minket mindenre csak azért, mert van internetkapcsolatunk. 
Számomra is megnyitotta a világot, és vannak olyan személyeket az életben akik mára fontossá váltak, és valószínűleg az internet nélkül nem találkoztunk volna. Könnyen, és gyorsan képes vagyok elérni segítségével az olvasóimat, tartani velük a kapcsolatot, és minden fontos információt eljuttatni hozzájuk. 
Két személyt szeretnék itt kiemelni, akit az internetnek köszönhetek, és ezúton is szeretném megköszönni nekik a folyamatos támogatásukat.  Ella Steel és Nyikes Piroska. ー Sütő Enikő, a Nem tarthatsz vissza, a Féktelen éjszakák, a Sötét mennyország és a Lángolás sorozat írónője
Julie V. Scott: A legnagyobb előnye, hogy megkönnyíti az emberek számára a mindennapokat. Régen, ha anyagot kellett gyűjtenünk egy házi feladathoz, vagy akár – esetünkben - egy regényhez, akkor napokat, heteket, esetleg hónapokat töltöttünk azzal, hogy a megfelelő könyveket megtaláljuk a témában, kikutassuk a számunkra fontos részeket. Mára ez az információáradat néhány kattintással elérhető, pillanatok alatt elrepülhetünk a világ másik pontjára, és úgy írhatunk egy-egy adott településről, épületről, mintha valóban ott lennénk, hisz mindent megtalálhatunk a világhálón.
A másik nagy előnye, hogy könnyebben tarthatjuk a kapcsolatot a távol élő rokonokkal. A mai világ nagy problémája szerintem, hogy a családok a megélhetés miatt szétszakadnak, családapák, gyermekek mennek külföldre a jobb élet reményében, ilyenkor pedig hónapokra, vagy akár évekre elszakadnak a családtagoktól. Talán valamelyest enyhít a hiányérzeten, ha a Facebookon, vagy akár Skypeon tartjuk a kapcsolatot. De manapság sok más opció is van, ott az Instagram, a Viber, mind-mind egy újabb lehetőséget adva rá, hogy ha külön is, de egy kicsit mégis együtt maradjunk.
Alapvetően egyre inkább hajlamosak vagyunk rá, hogy bent ragadva a mókuskerékben, kiszakítsuk magunkat a társasági életből. Gondoljunk csak bele! Egy tizenéves mindennapjai abból állnak, hogy reggel felkel, elmegy az iskolába, hazamegy, jó esetben tanul másnapra, aztán lefekszik aludni, s mindezt kezdi előröl. Pár évvel később az iskola helyét átveszi a munkahely, utána pedig a házimunka, a gyerekek, a család kerül előtérbe. Viszont az internetsegítségével nem leszel teljesen elszigetelt, könnyen találhatsz hasonló érdeklődésű embereket, akik ugyanúgy élik a mindennapjaikat, ahogy te, de mégis kapcsolatban maradtok és segítitek egymást, ha mással nem, hát néhány kedves szóval.

Robin O'Wrightly: Lekicsinyíti a távolságokat, szélesíti a lehetőségeket. Sajnos sokan nem értékelik és nem is használják jól, pedig ha minden előnyét kiaknáznánk, és csak erre fókuszálnánk, az internet egy szuper segédeszközzé válhatna az életünkben. Én azon dolgozom, hogy ez így legyen.

Christine Anne ColmanAzt hiszem, akaratlanul is válaszoltam erre a kérdésre is az előző kérdés alatt, de persze azokon a tényeken kívül is vannak pozitívumok, amiket az internet javára számolok.
Elsősorban: segít az iskolásoknak egyes feladatok elvégzésében, segít a munkahelyen, és mivel a mindennapok részét képezi a használata, ezért egy olyan technikai csatorna, amit nehéz lenne nélkülözni.
Nem azt mondom, hogy mindenkinek való. Egy bizonyos kor alatt nem engedném senkinek, hogy használja ( 14+ minimum), viszont kétségtelen, hogy könnyít az életünkön.

Marilyn Miller: Nem minden értelemben jó az internet az ember számára. Sajnos nagyon sok embernek ez határozza meg az életét. Lásd közösségi oldalak. Nagyon sokan szinte ott élik a mindennapjaikat. És sajnos nagyon sokszor elmarad a személyes kommunikáció.

Leda D'Rasi: Jó, ha jóra használják. Ha az élet megkönnyítésére, így ügyek intézésére, információáramlásra, oktatásra, kapcsolattartásra használják, ésszel, emberséggel, akkor a modern kor csodája. Sajnos azonban a világhálón található végtelen mennyiségű – sokszor szűretlen -, információ és az elmosódott magánszféra határok miatt az internet az áldás mellett veszélyeket is hordoz.

Schwartz Léda: Az internet pozitív oldalait már fentebb kifejtettem, maximum annyit tennék még hozzá, hogy ahhoz, hogy valakiben kialakulhasson egy felvilágosult, modern, nyitott szemléletű életfelfogás, nem árt több forrásból utánanézni, utánajárni a dolgoknak, és ebben segít a világháló. Mindemellett vásárlásban is praktikus tud lenni. Manapság bármit keres az ember, ha nem elérhető a közvetlen közelében, az az első, hogy megnyitja a Google-t, és azután kérdezi csak meg az ismerőseit. Léteznek ár-összehasonlító oldalak, vélemények, blogok, melyek egy-egy produktum kiválasztásában segédkeznek. A világ másik végéből is rendelhetők egyes termékek, csak legyen internet.

Szöges EmeseFentebb nagyjából kifejtettem, miért tartom jó dolognak az internetet. Ehhez még hozzátenném, hogy a mai modern világunk egyre szorosabban épül az internetre, úgyhogy igazából nem is lehet elkerülni, hogy valaki ne használja. Reggel felkelsz, megnézed a híreket, az időjárást, hogy merre menj, hogy elkerüld a reggeli dugót, bankolsz, repjegyet veszel, egyeztetsz… Azt hiszem, ha mindezeket a hagyományos módokon kéne tennünk, az meglehetősen nehézkes lenne :)

Danielle D. Taylor: A szabad információcsere a maga modernizált nyelvezetével és szlengnyelvével ma már csak az interneten létezhet. Nem akarok politikai témába menni vagy a jelenkori popkultúra kedvelőivel szembe menni, de néha érdemes beleolvasni a mai hangadó fiatalok posztjaiba. Higgyetek nekem, meglepő dolgokat tanulhattok. Hogy mi a jó az internetben? Szinte már bárki számára elérhető. Ha nincs otthon, van az iskolában, a munkahelyen, a kávézókban-éttermekben, könyvtárakban. Az információk könnyűszerrel megszerezhetőek, az internettel bárki lehet önképző és tanulhat meg olyasmit, aminek a képzését egyébként nem tudná kifizetni. Én is olyan tudást szereztem már meg az évek alatt a gépem előtt ülve, amit iskolában rám se tudtak volna kényszeríteni, mert a száraz elmélet helyett rögtön a gyakorlattal kezdtem. Elsőre persze botladozva, mégis sokkal jobban és gyorsabban rögzült, mint a padból hallgatva és sűrűn jegyzetelve. Az internet és eleve a számítástechnika egy olyan világot nyitott meg az emberek előtt, amiben tényleg csak a képzelet szabhat határt annak, hogy mire is használják.

L. J. Wesley: Ezt akár meg is fordíthatnánk, miért ne lenne jó? A szó legszorosabb értelmében mindent el lehet ma már intézni az interneten, sorban állás, idegeskedés stb nélkül, kapcsolatban maradhatunk a messzire szakadt barátokkal, rokonokkal. Ha ez nem hasznos, akkor mi az?

Ruby Saw: Csak azt tudom mondani, amit eddig is: könnyebben kapcsolatot tud tartani az ismerőseivel, illetve bármit meg tud azonnal nézni. Legyen az egy nyitvatartás akár.
Az interneten rengeteg információ kering, amelyekből tudni kell szelektálni. Utána kell nézni a forrásnak, bármilyen témáról van is szó. Abból a szempontból nagyon jónak tartom, hogy a számítógép előtt ülve helytálló, hiteles információt lehet kapni szinte bármilyen témában, így a kutatási idő jelentősen lerövidül. Ez, a mai felgyorsult világban mindenképpen előnyös. Illetve, azért is jónak tartom, mert különböző kulcsszavakkal keresve, meg lehet találni azoknak az embereknek a csoportját, akiknek hasonló az érdeklődési körük, ugyanaz a hobbijuk mint nekem. Ezáltal - hiába a távolság - számtalan olyan embert ismertem meg, akikkel később, a személyes találkozások során kimondottan baráti viszonyba kerültem.Sylvia River, a Reményhajsza sorozat írónője
Julie V. Scott: Rengeteg. Mint, ahogy fentebb említettem, ott van az a bizonyos mókuskerék, amibe jómagam is beleszálltam, mellette pedig amennyit csak tudok, igyekszem a regényeimmel foglalkozni. Valljuk be, a mindennapjaim nem túl izgalmasak, és nem is fér bele az, hogy napi, heti szinten több órát eltöltsek egy szórakozóhelyen, vagy egy kávéházban, mert mástól venné el az időmet – no, persze ez nem azt jelenti, hogy az ember nem vágyik rá. Valahol belénk van kódolva az, hogy ismerősöket, barátokat gyűjtsünk, de a rohanó világ megnehezíti ezeket a dolgokat. Túlzottan hajszoljuk az álmainkat, néha észre sem vesszük, milyen gyorsasággal száguldunk át az életen a céljaink elérésének érdekében. Csak a végén ébredünk rá, hogy talán lehetett volna másként is élni.
Többek között az előolvasóimat is az internet segítségével ismertem meg, ők többnyire az ország másik felén élnek, de akad, aki külföldön. Valljuk be, ha offline próbáltam volna olyan embereket keresni, akik megfelelően tudják véleményezni a történeteimet, nem lett volna ilyen könnyű a dolgom.
Néhány olyan személyt is sikerült megismernem, akiket a barátaimnak mondhatok, akikkel bármikor felvehetem a kapcsolatot, ha gondom van, vagy csak egy laza beszélgetésre vágyom.
Hogy a szakmai részét nézzem a dolognak, nagyon sok bloggert, vloggert és írót ismertem meg az internet által, akikkel a való életben biztosan nem hozott volna össze a sors, leginkább a távolság miatt.
Aztán, ami számomra a legviccesebb, hogy a páromat is online ismertem meg. Néhány utcányira laktunk egymástól mindig is, sőt, a baráti körünk majdhogynem teljes egésze megegyezett, mi mégsem találkoztunk sohasem. De hála az internetnek, másként történtek a dolgok.:)

Robin O'Wrightly: Azt hiszem, mostanában csak így ismerek meg fontos embereket, mivel legtöbbjük a valóságban távolabb él tőlem. Természetesen a családomat nem az internetről ismerem, viszont amikor ők beléptek az életembe, még internet sem volt. Simán lehet, hogy ha ugyanazt az utat kellene bejárnom, hogy elérjem őket, ma nem találkoznánk. Emiatt azt kell mondjam, örülök, hogy nem volt mindig internet. 😀

Christine Anne ColmanRengeteg embert ismertem meg a Facebook alkalmazás által. Közülük az egyik fontos személy te  magad vagy. Türelmes, egyenes és ambiciózus vagy, motiváló és kedves. Örülök, hogy megismerhettelek.🙂 Már emiatt is hálás lehetek az internet feltalálóinak. És itt jön szóba a fenti példa is: tartani tudom a kapcsolatot azokkal, akik messze laknak tőlem, vagy nincs lehetőségem bármikor találkozni velük.
Következő személy, akit ugyanígy ismertem meg: Nánási Bea, a bloggertársad. Hihetetlen mértékű biztatást kaptam és kapok állandóan tőle. Megbízható, kedves és barátságos lányt ismertem meg a személyében, amiért az internetnek nagy köszönet jár, mert szerencsére akkor tudok beszélni vele, amikor csak szeretnék.
És végül, de nem utolsó sorban: a páromat is az internet segítségével ismertem meg közelebbről. Ő látott engem pár méterre magától néha, amikor még iskolába jártam, én viszont soha nem láttam őt, így megkeresett, és két éven keresztül
interneten és telefonon keresztül tartottuk a kapcsolatot. No de ez egy másik történet. 😊


Marilyn Miller: Nagyon sok olyan ember van, akit az internet segítségével ismertem meg.
Mint ahogy említettem íróként tevékenykedem. Ezáltal nagyon sok olvasóra, ismerősre és barátra tettem szert az internet segítségével.  Véleményem szerint lehet az internetet jól használni és az előnyünkre fordítani.

Leda D'Rasi: Olyan nincs, akit kifejezetten az internetnek köszönhetek, olyan viszont bőven akad, akivel az internet segítségével tartom a kapcsolatot. Ebben főleg a távolság játszik közre, és végtelenül praktikusnak tartom, hogy az internet nyújtotta lehetőségekkel nem számít a messzeség. Akivel tartani akarjuk a kapcsolatot, azt a világ másik oldalán is el tudjuk érni.

Schwartz LédaNagyon sok embert ismertem meg az internet által, rengeteg olvasót és írótársat, akikkel személyes találkozóra még nem került sor, de ezt a problémát talán orvosolhatjuk a jövőben. Ők Lédát, az írót látják bennem, hogy milyen személy vagyok pontosan, azt nem tudják. Az írásaimat szeretik (vagy utálják néhányan), nem engem, a hétköznapi embert. A magánéletembe meghatározó egyén nem érkezett a net segítségével.

Szöges Emese: Igen, több is :) A közös hobbi hozott össze, de internet nélkül sosem alakult volna ki köztünk ilyen jó kapcsolat. A legtöbb ismerősömmel, barátommal egyébként az interneten tartom a kapcsolatot – főleg, mivel sokan közülük más városban, országban élnek. Internet nélkül biztos vagyok benne, hogy szegényebb lennék ezekkel a barátságokkal.

Danielle D. Taylor: Őszintén? Életem meghatározó embereinek a 98%-át interneten át ismertem meg. A maradék 2%-ba tartozik a családom és a tanáraim. Persze sokan azt hiszik a netes barátságok nem is barátságok, mégis úgy tapasztalom, hogy ezek az "állbarátságok" sokkal tovább tartanak, mint a gyerekkori barátságok, akikkel együtt nőttünk fel, aztán egyetemista fejjel már elmegyünk egymás mellett az utcán. Az interneten könnyebb megnyílni, elmondjuk az olyan félelmeinket, amiket szemtől szembe nem merünk és még sorolhatnám. Nem állítom, hogy minden netes barátság sokáig tart vagy éppen örökké, mert nem egy olyan barátom van, akivel az első évben napi szinten több órát beszéltem, aztán idővel egyre kevesebb lett, de mindig ott voltunk és vagyunk a másiknak, amikor szükség van támaszra vagy tanácsra. Akárhány év is telik el bátran fordulhatok és fordulok hozzájuk, ahogy ők is hozzám. Ráadásul itt nincs sértődés, ha nem beszélünk minden nap és nehéz lenyúlni a másik pasiját vagy barátnőjét is. Az interneten szerzett barátok képesek megváltoztatni az emberek életét és legfőképp a hangulatát, ezt minden nap tapasztalom. Annál nagyobb öröm pedig nincs, mint amikor végre személyesen is találkozhatunk.

L. J. Wesley: Van, naná. Legjobb barát, rengeteg író, játékfejlesztő, sőt, volt amikor kapcsolatot is a netnek köszönhettem. Ez ma már egy ilyen világ.

Ruby Saw: Nagyon sok. Ebből egy tizenhárom éves barátság emelkedik ki a leginkább.
Napjainkban az internet olyan, mint a régmúlt századokban a tinta és a toll. Ha okosan használjuk, akkor szinte miénk a világ. A segítségével olyan információkat birtokolhatunk századmásodpercek alatt, amiket a könyvtárakban napokig is kereshetnénk. Így nekem mindenképp hasznos dolog az íráshoz. Ami pedig az ismerkedést illeti, rengeteg olvasóm vált barátommá az emailezgetéseink által, de amit a legjobban köszönök az internetnek: a 13 éves kapcsolatomat 😊 P. C. Harris, az Újrajátszás és az Árnyoldal írónője
A rovat korábbi bejegyzései:


Share:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése