Tíria neve azóta ismert előttem, amióta aktív tagként részt veszek a Romantikus-erotikus könyves csoport életében, ami nagyjából 2017 ősze, kora tele. Csupán tavaly jöttünk rá - azt hiszem, mindketten -, hogy alig van köztünk száz kilométer, mindketten erdélyiek vagyunk, és még sorolhatnám napestig ezeket a közös pontokat. El sem hiszitek amúgy, mennyire tölti el jó érzéssel a könyvmolyt maga a tény, hogy vannak hasonló ízlésű emberek a környezetében, pláne úgy, hogy ebben a környezetben szinte alig ismerik a kortárs irodalmat, és baromi keveset olvasnak.
Amikor az írónő megkért, hogy olvassam el a regényét, mint nagyjából mindenkinek, habozás nélkül igent mondtam, és ugyanúgy elmondtam a sablonos dumát neki is, mint az összes többi írónak, akik korábban megkerestek.
Író: Tíria Devil
Cím: Vérlázadás; Bűntestvérek 1.
Kiadó: Ekönyvbazár
Oldalszám: 170 oldal
Címkék: erotikus, romantikus, szerelem, történelmi romantikus
Gordon Mortimer Griffin Ravenheart de Caire Newchershire leggazdabb és egyben legszívtelenebb örököse. Az ifjú de Cairetől még a saját családja és a legközelebbi hozzátartozói is tartanak, nem ok nélkül. Olyan hidegséget, érzéketlenséget, amely benne vert tanyát, csupán azok a hajósok ismerhetnének, akik valamikor elérték Grönland vagy az Antarktisz partjait. Senkivel sem tud kedvesen bánni, még a saját édesanyja is retteg tőle, mivel Gordon előszeretettel hord le bárkit, aki nem a társadalmi pozíciója szerint viselkedik. Temperance Ravenheart talán emiatt sem érzett magában bátorságot ‒ ha férje vagy más kérte rajta számon mulasztását ‒, az elmaradt fészekaljának „megszüléséhez”. Ördögből elég egy is Newchershireben, vélekedett az istenfélő asszony, hite szerint bölcsen.
De a sors maga írta át a híres család történetének fejezeteit, amikor váratlanul a nyakukba szakadt Titania, „a mongol hercegnő”. Gordon tizenegy évesen bátyja lett apja, – Lazarius de Caire gróf – üzlettársa árvájának. A kimondhatatlanul vagyonos úr, feleségével és fiaival állítólag a tengerbe veszett, amikor el akartak látogatni az ismeretlen, „eurázsiai” hazájukba. Titania, az akkor négy éves kislány kanyarója miatt maradt új hazájukban a szakácsnőjükkel, a dadájával és egy lakállyal. Egy különösen csúnya vihar éjjelét követően Titaniának arra kellett ébrednie, teljesen egyedül maradt egy, a de Caire család vagyonával vetekedő örökséggel, mégis letaszítottan Newchershire „egéről”.
Míg de Caire-ék a szívükbe fogadták a különös, tőlük elütő fogadott lányuk, értethetetlen, számukra ismeretlen természetével együtt, Gordon a megtestesült kínzó lett a számára. Rideg kegyetlensége iszonyatba burkolta Titania egész gyermekkorát és biztosította ezt felnőtt korára, hiszen félig-meddig ő is de Caire lett, még ha sem ő, sem Gordon nem kívánta ezt a köteléket soha.
Senkinek sem lehettek sejtései, mennyire elválaszthatatlan lesz a sorsuk felnőttkorukban…
Bevallom őszintén, kicsit féltem ettől a könyvtől. Bár a kritikák engem nem befolyásolnak már, mindig azután ítélek, hogy olvastam az adott könyvet, valamilyen szinten bennem volt a félsz, hogy csalódok. A végeredmény valahol a pozitív csalódás felé kacsint, de nekem is voltak kivetnivalóim.
A regény pozitívuma a szereplők beszédstílusa. Rajongok a történelmi romantikus könyvekért, de eddig nagyon kevésben fogtam ki azt, hogy a szereplők népiesen, régiesen beszéljenek. Oké, a magázás megvolt, de kb. ennyi. Itt észrevehető az egymás iránt érzett kölcsönös tisztelet, a szülő-gyermek viszony, és bizony feltűnt az is, hogy a nőnek nincs nagyon joga a beszédhez és baromira le van nézve. Nem vagyok híve ennek a megállapításnak, sőt amióta az eszemet tudom, ez ellen harcolok, de azt még nekem is be kell vallanom, hogy abban az időben, amikor a történet játszódott, bizony ez volt a szokás, és ez ellen még nekem sincs mit tennem. Ez észrevehető volt nemcsak a férj-feleség felállásnál, hanem az anya-fia kapcsolatban is. Szó mi szó, én ezért a fiamat úgy felpofoztam volna, hogy kiköpte volna az összes fogát, és még azt a protézist is, amit csak a jövőben tettek volna fel neki, de abban az időben egy anyának el kellett fogadnia, hogy a fia, hiába a fia, magasabb pozícióban áll, mint ő.
Gordon karaktere hozta a vártat: markáns, parancsolgató, zord, rideg, és mégis képes magába bolondítani azt a nőt, akit pont nem kéne. Bár a viselkedése miatt sokszor nekimentem volna, mégis kedvelhető volt a karaktere, mivel pont olyan a személyisége, amik az ilyen történetekre jellemzőek, amilyet az ilyen történeteknél elvár az olvasó.
Titania karakterével már voltak gondjaim. Engem idegesített. Túl cserfes volt, túlságosan is a nevén nevezte a dolgokat, és ez volt az egyetlen, amit nem éreztem korhűnek. Tény ami tény, egymás között voltak, amikor ilyesmiről beszélt, mégis nekem az ő személye sok volt.
Ami miatt húztam még a számat, az az erotikus jelenetek. Nem vagyok sem prűd, sem apáca, de a becézgetések nekem is sokak voltak. Nem azt mondom, hogy senkinek sem fog tetszeni, és hogy emiatt én most úgy lecsillagozom ezt a könyvet, hogy ihaj-csuhaj, viszont emiatt érzem azt, hogy ez a történet csak halványan lépi át a jót, de nem közelíti meg a tökéletest.
(((Amitől még kicsit a falnak mentem, az a folyamatos testvérezés-bátyámozás. Persze jogos volt a lány részéről, mégis... az erotikus jelenet közben történő párbeszédben szerintem ez sok. Olyan érzésem volt, mintha tényleg testvérek lettek volna, és még én éreztem magam vétkesnek azért, amit tettek. Persze a bűnös élvezetek a legcsábítóbbak, mégis engem ez... ez nem hozott lázba.)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése