Kezdek szétszóródni, és stresszelni. Többnyire ez az oka annak, hogy az utóbbi időben nincs egy bejegyzés sem az oldalon. Valahogy olvasni sincs kedvem, alig találom meg a számomra kedvező történetet. Az írásról ne is beszéljünk, napok óta ülök egy fejezeten, pedig ennél a történetnél még nem volt elakadásom. Az érettségi is úgy közelít felém, mint ahogy a párduc a zsákmányához: lassan, megfontoltan, és mégis túl gyorsan ahhoz, hogy teljesen felkészüljek rá.
Tudom, ezek csak kifogások, de állapodjunk meg annyiban, hogy kifogásoknak bitang jók.
Tudom, ezen már mindenki átesett, és mindenki azt mondja, hogy szuperkönnyű, csak az odáig vezető út rohadt nehéz. És én hiszek nekik. Illetve csak hinnék. Mert valahogy nem jön, hogy beletörődjek abba, hogy könnyű feladataim lesznek. Nem kínoznának minket annyira, ha csak annyi lenne.
És itt van a fejemen a pályázat is. Tudom, reménytelen, annyi történet közül biztos nem az enyém fog nyerni, de azért mégis bennem van egy ici-pici remény, ami nem hagyja, hogy félvállról vegyem ezt is.
Mostanában ötletem sincs a bejegyzéseket. Mintha kihalt volna belőlem az a minimális kreativitás is, amit imádtam magamban. Miért van ez? Miért van, hogy minél inkább akarom, annál inkább nem jön össze semmi? Gyűlölöm a hullámvölgyeket. Gyűlölöm, hogy ennyire leszívják belőlem az energiát, és hogy nem tudok tőlük semmi jót sem csinálni.
Teljesen normális, hogy a tanár nehezebbnek állítja be. Én csak februárban kezdtem el tanulni, de így is jó lett az érettségim. A lényeg, hogy ne legyél lusta és gyakorolj. Akkor menni fog, mint a karikacsapás! ;) Ügyes leszel!
VálaszTörlésEmelt matek, gyere rám :))))
TörlésÉn biztos nem leszek ilyen tanár. Nem fogom stresszelni a diákjaimat, csak azokat, akik végig szartak a dologra. De azokat szivatni is fogom. :)))