TOP 5 Szerda #7 | Kedvenc írók a porondon

Én most nagyon-nagyon rosszkislány leszek, és átugrom az előző témákat. Egyrészt már nem aktuálisak, másrészt a március első heti bejegyzés egy random bejegyzésnek kéne lennie,.. 
Lényeg a lényeg: hétfőn értem haza, és attól eltekintve, hogy a stressz a jövőheti kisérettségi miatt teljesen felemészti a fejemet, minden szuper, és izgatottan vágok bele ismét a bejegyzések írásába. :) 

A márciusi témákkal kapcsolatban igazából nem nagyon akarok nyilatkozni, eléggé távol állnak tőlem, így minden bizonnyal ISMÉT a saját kezembe veszem az irányítást. :D Egy tavalyi, pontosabban novemberi témával jövök, ami kivételesen az írókról fog szólni.

TOP 5 író, akiknek a stílusáért oda meg vissza vagyok
Pictures 547
1. Helena Silence
Nem rejtem véka alá a magyar szerzők iránt érzett imádatomat, így evidens, hogy az egyik nagy-nagy kedvencemmel kezdem a sort. A két könyvét kétszer is elolvastam, és még a második olvasáskor is tudott újat mutatni. Imádtam a stílusát, és azt, ahogy az eseményeket adagolta, valahogy sikerült eltalálnia, hogy mindent pont akkor és pont ott mondott el, amikor annak eljött az ideje. Mindenkinek ajánlom az Enigmát és az Ezüsthidat.



2. Kristen Ashley
Kristen Ashley fényképe.A romantikus krimi, akkor Kristen a legeslegjobb. Imádtam az Álomférfi sorozatát, a harmadik részt sikerült be is szereznem, és a második kettőt is tervezem megvenni. Humoros, életszerű jelenetek, romantika, erotika, mindez pedig egy helyen. Garantált a szórakozás. /figyelem, ez nem szponzorizált tartalom, minden szavam igaz./


3. Rick Riordan
Pictures 297Riordan bácsi már az egekig vitt és a pokolig taposott - legalábbis ami a lelkemet illeti. Olyan meséket ír nekünk, amik igazából nem is mesék, hanem a valóság, de azért mégsem, hiszen egy teljesen más világban játszódik. Elhiteti az ember lányával, hogy a való életről olvas, hogy aztán a szemébe röhögjön, és azt mondja, hogy csak viccelt. Fantasy és ifjúsági irodalom, megspékelve egy kis görög mitológiával. Örök kedvenc.

4. Sarah Addison Allen
Sarah Addison Allen fényképe.Sarah megkedveltetett velem egy egész műfajt. Filmekben szeretem, amikor a valóságnak van egy enyhe misztikus beütése, de könyveknél még nemigen merészkedtem ilyen tájakra, egészen addig, ameddig kb egy évvel ezelőtt a kezembe vettem A barackfa titka c. könyvet, amivel teljesen és visszavonhatatlanul levett a lábamról. Azóta az összes magyarul megjelent könyvét olvastam már, és epekedve várom a folytatást, amit tuti, hogy el fogok olvasni, mert már az eddigiekkel is megvett magának kilóra.

5. Baráth Viktória
Pictures 262Nos, azt hiszem, ha már magyarral kezdem, illik azzal is zárnom, és nem kérdés, hogy ki az, akit direkt a végére hagytam. Viki mindkét könyvét olvastam már, A főnököt meg is vettem magamnak, amit cseppet sem bánok, hiszen a mazochista lényemnek bármit bármikor... Két könyv után elmondhatom, hogy Viki remekül bánik a szavakkal, és ugyan klisés helyzeteket is felhozott a történeteiben, mégis annyira egyszerűen és nagyszerűen tálalta, hogy cseppet sem éreztem úgy, mintha ezt már olvastam volna, hanem arra jöttem rá, hogy ugyanazt az ismerős, megszokott eseményt egy teljesen más perspektívából szemlélhettem meg Viki tolla nyoma által. Ajánlom őt is meleg szívvel. ❤
Share:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése