Márkus András - Elza

Drága Elza!

Bár a fülszöveged teljesen magába bolondított - mondhatnám azt is, hogy az olvasása közben engem is ellepett az elzai őrület -, félve kezdtelek el olvasni. Nem is a molyos vélemények miatt, mert ha hiszed, ha nem, már kinőttem abból a korból, hogy mások észrevételei után menjek olvasás terén, hanem... nem is tudom. Talán annak ellenére, hogy a fülszöveged egy bizonyos szinten elkápráztatott, valamiért mégsem akartalak azonnal elolvasni. Igen, kicsit féltem is. Féltem, hogy a pozitív reakcióm után túl nagy lesz a csalódás. Féltem. Féltem, hogy a számomra még ismeretlen műfaj nemhogy lenyűgöz, hanem elrettent.

Fülszöveg

Az ​Ördög-tó környékére érve átlépjük a valóság határát. Ott vár bennünket Elza, a gyűlölt ikertestvér, kézenfog, és elkísér otthonába. Elvisz egy furcsa vidékre, bezár, és megtanít élvezni a rabság gyönyörét. A gyűlölet helyét átveszi a kéj, és fakaszt magából sokkal erősebb gyűlöletet. A tetteket nem a józan ész diktálja, hanem Elza, és az Ördög-tó mocsaras vidéke, mint egy nagy, fortyogó állat válik a téboly házőrzőjévé. A valóság már egy zavaros emlék, minden alárendelődik Elza vágyainak. Ő az, aki mellett a gyilkosok ártatlanokká válnak és az ártatlanok áldozatokká. Az áldozatot pedig meg kell fosztani nevétől, el kell venni tőle emlékeit, és egy új életet adni neki, amelyben az egyetlen szerepe, hogy áldozat. Márkus András alig huszonnégy éves. Utolsó verseskönyve, A kolozsvári orgia, 2011-ben látott napvilágot. A könyv megjelenése után a szerző egy erdélyi kisvárosban eltűnt. Fél évre rá bukkant elő. Folyton a testvéréről beszélt, egy Elza nevű lányról. Egyszerre volt a hangjában gyönyör és rettegés. Tudomásunk szerint a szerzőnek nincsenek testvérei.

Drága Elza!

Szerettem a történetedet olvasni. Bár tény, hogy borzasztó volt minden sora, és sokszor meg kellett állnom, hogy kifújjam a sokáig benntartott levegőt, mégis szerettem. Persze nem minden részét, és nem is vált a kedvencemmé az életed ezen darabkája, mégsem sorolhatom be az egynek elment listába, mert abszolút nem oda tartozik. Azt hiszem, neked, kedves Elza, egy külön kategória jár, ahol mindig csak te leszel, mert akármennyire is borzasztó néhány mozzanat belőled, valahogy mégis magadhoz láncoltál engem is.

Drága Elza!

Én nem álmodtam veled, pedig elalvás előtt csak rajtad kattogott az agyam. Engem nem az borzasztott el, amit tettél, hanem ami mögötte volt. Bár nem tudom, az egészet képzeltem-e, de mintha a veled történteknek két helyszíne lett volna: egy az Ördög-tó környékén, a mocsárban, a faházakban, azokon a helyeken, ahol el akartad hitetni velem, hogy vagytok, és egy másik, börtönszerű szobában, ahol csak az áldozat szerepébe bújtatott ember van, jelen esetben én, és mindaz, aki még olvasta a történetedet.

Drága Elza!

Sikerült annyira összezavarnod, hogy fogalmam sem volt, hány éves vagyok, mire vagyok képes és azt is, hogy tulajdonképpen te mennyi vagy. Ez talán hiba volt. Olyan dolgokat tettél és tetettél velem, ami az elhitetett koromban nem lehetséges, nem lenne szabad. A következő áldozatodnál kérlek vigyázz erre.

Drága Elzám!

Összességében úgy érzem, tudsz te többet, tudsz te jobbat, és ez az egész történet csak egy bemelegítő volt, az igazi akció csak most indul.
Share:

Sorozatajánló - Eufória - Első évad


Pénzes Alíz ajánlotta ezt a röpke nyolc részes sorozatot, és egyik nap unalmamban letöltöttem a részeket. Fejben beraktam ezt is a majd egyszer fiókba, épp úgy, ahogyan az összes többivel tettem. Bár a rengeteg áradozás felkeltette az érdeklődésemet, azt hittem, Alíz csak túloz, biztos nem olyan jó ez a sorozat, mint amennyire állítja. Aztán csütörtök este mégis elkezdtem nézni az első részt, kellett valami zúgás a fülembe, hogy ne legyen túl nehéz a csend a szobában, miközben szerkesztek, de azon vettem észre magamat, hogy abszolút nem a dolgomra koncentrálok, hanem a sorozatra, és majd kiguvadt a szemem, amikor olyan dolog történt, amire nem számítottam.

Előzetes

 

A történet komplex, egy olyan világnézettel rendelkezik, amitől felfordul a gyomrom. A cselekmény egy pillanatra sem lappang, sosem éreztem azt, hogy unalmas dolog történik. Hat fontosabb szereplő van, ők állnak az események középpontjában, és van néhány mellékszereplő is, akik nagyobb szerepet töltenek be. Mindegyik karakter egy külön kasztot képvisel, bár ezzel a szóval túl durván fogalmazok.

Ami engem igazán kikészített és padlóra küldött, az a lelki világ, amibe belekerültem. Rue élete, gondolkodásmódja és a viselkedése nem olyasmi, amit hamar le lehet nyelni. Innen, Európából nézve az ő viselkedése még egy olyan embert is elborzaszt, aki hozzá van szokva a kemény dolgokhoz (gondolok itt alkoholra, drogra, és minden más, ehhez hasonlóra). A központi téma a függőség, és akarva akaratlanul én is a sorozat függőjévé váltam. Többet és többet akartam belőle, állandóan ezt akartam nézni, és szinte sajgott a szívem, mikor abba kellett hagynom valami miatt. Voltak olyan jelenetek, amik már nekem is sok volt, pedig én igazán bírom a lelki gyötrődést.


Rue az örök lázadó, függő. Itt nemcsak drogokra vagy alkoholra kell gondolni - bár Rue többnyire ezeket imádta -, hanem hétköznapi, jelentéktelen dolgokra is. Tulajdonképpen mindannyian függők vagyunk. Függünk egymástól, a kapcsolatoktól, a pénztől, a sikertől, az elismeréstől, és még sorolhatnám holnap estig ezeket a dolgokat, ha nem lenne mindegyiknek ugyanaz a lényege: Rue a függőséget szimbolizálja, az emberi gyengeséget. Ugyanakkor ez a lány elképesztően okos is, átlát a dolgokon, és amilyen makacs, úgy megy előre, mint egy faltörő kos.


Nate... *sóhaj* Ő az a srác, akit egyszerre imádok és gyűlölök. Teljesen összezavart, a padlóra küldött, és a végén még így is megértettem és szerettem őt. Ez a srác kegyetlen, és biztos sokan utálják, de nekem valahogy nem ment. Erős, érdekes a személyisége, kíváncsian várom, mit hoznak ki belőle a rendezők, ugyanis nála éreztem azt, hogy lezáratlan a története, az élete, mintha nem kapta volna meg a megfelelő véget.



Cassie. Ha már szereplő típusokról van szó, akkor ő a naiv áldozat. Gyönyörű, tökéletes, a lába előtt heverhet minden, ha kihasználja az első két felsorolt adottságát, csak... csak hiszékeny. Hihetetlenül hamar képes szerelembe esni, és kitart a srác mellett, még ha nem is kéne. Tulajdonképpen ez is lesz a veszte; jöhet bármi, történjék akármi, kitart a fiú mellett. Ez szép és jó, egészen addig, ameddig nem teszi tönkre saját magát. Tulajdonképpen kapcsolatfüggő. Van is egy ilyen megjegyzése az utolsó részben talán, hogy ez az első alkalom a gimi alatt, hogy nem tetszik senki. Nem pontos az idézés, de nagyjából ez jön le belőle.


Maddie. Őt valahogy nem sikerült megkedvelnem, állandóan idegesített a kavarásával és a viselkedésével. Tipikusan az a karakter, aki a suli legmenőbb srácával jár - és közben még ezer másikkal -, pom-pom lány, nagyon dögös, minden pasi a lába előtt hever. Sok dologgal kiverte nálam a biztosítékot, már az elején sem kedveltem, így a vége fele sem esett meg rajta a szívem. Amikor róla volt szó inkább, teljesen elborzadtam. A falra mászok a "született feleségek" életcéltól (nőnek otthon a helye, vásárolgasson, gyereket szüljön és neveljen, és élje vígan a gondtalan kis életét, mert a férje majd eltartja), és ő nemcsak ezt tervezte magának, hanem egyenesen emiatt élt.

Kat. Vele viszonylag vegyesek az érzéseim. Tetszett, hogy a súlya, a kinézete ellenére a talpára állt, és a szó szoros értelmében beintett a világnak. Imádtam benne a talpraesettségét, a makacsságát, viszont átesett a ló túlsó oldalára, és ez már nagyon nem jött be, az utolsó előtti részekben már nagyon az agyamra ment, a 8-ban viszont újra belopta magát a szívembe. Igaz, ami igaz, ott inkább a srácot kedveltem, és emiatt szerettem meg őt ismét, de ezt talán nem is lényeges. Végső soron benne a bátor, tettre kész embert ismertem meg, aki nem fél kiállni a világ elé, mert VÉGRE nem törődik mások véleményével. 

Jules. Ő volt az, akin a leginkább meglepődtem. Eleinte nagyon antipatikus volt, a végére viszont ő lett az, akit Rue után imádtam a legjobban. Érdekes és megosztó a karaktere, a viselkedésében van mit kifogásolni, és a döntései sem átlagosak, legalábbis ami a választottjait illeti, viszont ezek tették őt igazán emberivé, szerethetővé és élővé. Elképesztően megörültem, hogy az ő esetében az LMBTQ témát nem kezelték rosszul, sőt kifejezetten pozitív volt minden ezzel kapcsolatban. Nem tudom, megérem-e azt a kort, amikor ebben az országban - vagy Magyarországon - is olyan átlagos lesz ez, mint Amerikában. Sokkal fontosabb dolgok is vannak, mint az emberek nemi identitása...

Miért ajánlom ezt a sorozatot?

* Ha mazochista vagy, akkor azért.
* Ha szereted azokat a sorozatokat, amik mai problémákkal foglalkoznak, igaz történet alapján játszódnak, akkor azért.
* Ha nem riadsz vissza a nyilvános szexualitástól, a durva jelenetektől, az erotikától, akkor azért.
* Ha másképp akarod látni a világot, akkor azért.
* És végül, de nem utolsó sorban: mert csak. Ezt látnod kell!
A képek erről az oldalról származnak: X
Share:

Mattias Edvardsson - Látszólag normális

Én is a látszólag normális emberek közé tartozom, aki lazán kiül a korlátra egy kicsit olvasni, az egyik barátnője pedig kimászik a tetőre, hogy jobb szemszögből készítse a képet. Ő is látszólag normális. A látszat viszont csal...


Ezt a könyvet tavasszal, a Carrie magazin által megrendezett novellapályázaton nyertem, amit ezúton is köszönök szépen a magazinnak és a Partvonal kiadónak!
Kicsit félve kezdtem hozzá a könyvnek. Csak nemrég kezdtem el ismerkedni a komolyabb krimikkel és thrillerekkel, skandináv szerzőtől még nemigen olvastam, de azzal még látatlanban is tisztában vagyok, hogy ritka az a skandináv krimi, ami rossz. A történet a szereplők helyzete miatt abszolút nem szokványos, nagyon kíváncsi voltam, mit lehet ebből kihozni, ugyanakkor féltem, hogy túl nagy hatással lesz rám, és valamilyen úton-módon mégis összeroppanok az olvasása után.
Író: Mattias Edvardsson
Cím: Látszólag normális
Oldalszám: 430
Címkék: gyilkosság, krimi, skandináv, svéd, thriller


Stella ​látszólag egy átlagos tinédzser, aki éli felhőtlen hétköznapjait, amíg egy nap meg nem vádolják egy nála jóval idősebb férfi meggyilkolásával. Mi köze lehet az üzletember halálához a kifogástalan hírű családból származó lánynak? 
Stella apja az egyházközösség elismert lelkipásztora, aki odaadó férj és rajong egyetlen gyermekéért. Az igazság és az őszinteség bajnokaként ismert Adam elvei ellenére hazudik is a nyomozóknak, hogy alibit biztosítson a letartóztatott lányának, hiszen Stella úgyis ártatlan – de visszapillantva később a gyerekkorára kiderül, hogy a szeretett gyermek bonyolultabb eset, mint amilyennek az apja elsőre lefesti őt. A nyomozás lélekölő terhe alatt Adam kezdi elveszíteni a kontrollt, és már nem tudja leplezni személyiségének sötét oldalát. 
A nyomozás során Stella szavaiból kiderül, hogy közelről ismerte a meggyilkolt férfit, és nem ez az egyetlen titok, amit a szülei előtt rejteget. A thriller legvégén Ulrika, az anya vall a család életéről. A védőügyvédként praktizáló nő egyedülálló perspektívát tár a nyomozók elé, és lassan felsejlik az a szövevényes terv, amivel a lányát akarja megmenteni. Ám az elképzelése csaknem bajba sodorja, mert igen nagy kockázatot vállal… 
A lebilincselő pszichothrillerben Mattias Edvardsson olyan hálót sző, amely mindenkit csapdába ejt, és semmi sem az, aminek látszik.

A történet viszonylag döcögősen indul. Adam szemszögéből olvastam először, és az ő személyisége a cselekmény haladtával egyre darabosabbá és darabosabbá válik. Így visszagondolva lehet, az írónak pont ez volt a célja, viszont olvasás közben úgy éreztem, nemcsak Adam bolondult bele a történtekbe, hanem vele együtt én is. Szinte az egész lényemmel éreztem, hogyan változik át a határozott, talpraesett férfiból egy szárnyaszegett, megsebesült madárrá, akinek fogalma sincs, honnan jött, hol van jelenleg, és hova kell érkezzen. Benne azt szerettem a legjobban, hogy nem hagyta magát, küzdött, kutatott, keresett, addig nem bírt nyugton ülni, ameddig ki nem derített valamit. Kicsit sajnáltam is őt, mikor kiderült a feleségéről egy-két dolog, összességében viszont egy nagyon komplex, emberi karakter, a viselkedésében nem találtam kivetnivalót.

Stella. No, ő az a karakter, akin abszolút nem tudtam kiigazodni. Egyrészt teljesen megértettem a korábbi viselkedését (tinédzserkori problémák, lázadás), másrészt nekem túl sok volt az, ahogy a szüleivel viselkedett. Egyedüli gyermek révén nem volt oka irigynek lenni másra, mert ugye nem volt kire. A szüleire sem mondhatjuk azt, hogy nem figyeltek oda rá. Az emberekkel való hozzáállásán mindenképpen javítania kellene még, viszont ahogy keverte a szálakat, az valami fantasztikus volt. Gondolok itt arra, hogy milyen sorrendben közölte a rendőrökkel az információt, miért pont azt az ügyvédet választotta, amelyiket. A világról alkotott képe tetszett a legjobban, és az, hogy mindig kimondta, amit gondolt, nem habozott, és sosem volt bűntudata azért, ha esetleg megbántott valakit. Kicsit sajnáltam is őt azért, mert az ilyen meggondolatlan cselekedetei olyan következményekhez vezetett, amikre abszolút nem számított, és talán ezek is közrejátszottak abban, hogy olyan ember legyen, amilyen.

Szinte dührohamot kaptam, amikor befejeződött Stella része, de amint sikerült teljes mértékben belemásznom Ulrika fejébe, azonnal rájöttem, hogy tulajdonképpen erre vártam egész végig: erre a kiteljesedésre és a hatalmas csattanóra. Az első két részben utáltam ezt a nőt, antipatikus volt, kőszívű, hozta a tökéletes Jégkirálynő szerepet, de az ő részében mintha kivilágosodott volna minden, rájöttem, mit miért tett, és miért pont úgy, ahogy.

A történetben az nem tetszett, hogy lezáratlan maradt. Bár kiderült, ki volt a tettes, mégis... a tárgyalás végeztével nekem olyan hiányérzetem volt, mintha nem lenne teljesen befejeződve ez az ügy, mintha a nagy bumm még csak ezután érkezne, mégsem történt semmi.

A molyos értékelőkkel tökéletesen egyetértek: kriminek vagy thrillernek inkább csak csúfolják, sokkal inkább a dolgok pszichikai részére van ráfókuszálva a történet, mintsem a tényleges véres dolgokra. (Utóbbi csak az epilógusban jelenik meg). Gyerekként felmerül bennem a kérdés, hogy én vajon megfelelek-e a szüleimnek? Vajon úgy viselkedek, ahogy elvárják tőlem? Jövendőbeli szülőként előjön az a megfeleltetési kényszer,  és elgondolkodok azon, hogy majd 10 év múlva, ha odakerülök, olyan anyja leszek-e a gyerekemnek, amilyennek lennem kéne? 

Összességében? Felkavart. Nemcsak abból a szempontból, hogy hatalmas szerepet kapott a szexuális erőszak (idén júliusban volt egy ilyen eset itt, Romániában, ami teljesen felbolygatta az országot), hanem a családi kapcsolat miatt is, a rengeteg létkérdéssel karöltve. Kegyetlen volt az a rész, ahol egymás viselkedését elemezték, és azt hitték, tudnak a másikról mindent, miközben lépten-nyomon derültek ki a piszkos kis titkok.

Ajánlom. Ha nem is a krimi-thriller besorolás miatt (abban lehet, csalódik is az olvasó, ha meg van szokva az ilyen olvasmányokkal), hanem azért, hogy egy kicsit elgondolkodjatok az életetekről, és arról, hogy tulajdonképpen ismerjük-e a másikat, vagy csak azt hisszük, hogy igen, miközben egy teljesen ismeretlen emberrel élünk egy fedél alatt x éve.
Share:

Elyn Vee N. - Fuck you, Hunter! - Cseszd meg, Hunter!

Köszönöm szépen az írónőnek a lehetőséget!

Először a címen akadt meg a tekintetem, bár azt hiszem, kijelenthetem, hogy emellett nem lehet szó nélkül elmenni. Első ránézésre úgy tűnik, mintha szándékosan, figyelemfelkeltés gyanánt lett épp így elnevezve ez a könyv, és nem kizárt, hogy ez tényleg így van, én viszont ennél jobbat nem is tudnék elképzelni ennek a történetnek. Egyrészt rengetegszer szerepelt benne ez a szófordulat, másrészt valahogy összefoglalja a cselekményt is.

Író: Elyn Vee N.
Cím: Fuck you, Hunter! - Cseszd meg, Hunter!
Oldalszám: 322
Címkék: romantikus, New Adult, drámai cselekmény, erotikus


„ Hunter Blake. Számomra a nagybetűs férfi. A puszta tekintetével sikerült elérnie, hogy megkérdőjelezzem a saját épelméjűségemet. Megragadott, majd bezárt egy kalitkába, amit gondosan kulcsra zárt. De mi van akkor, ha nem is akarok szabadulni? Te jó ég, de szívesen maradnék, a foglya… Egy probléma van. Hogy még pár hónap híján kiskorú vagyok. Ő pedig rendőr. És az apám is rendőr. Ráadásul a főnöke… ”

A történet végtelenül egyszerű, tökéletesen megfelel egy naiv tizenéves lányka álmodozásainak. (Jobban belegondolva a sajátomnak is. Épp meséltem Elyn-nek, hogy szerintem nincs olyan lány, aki ne szeretett volna bele legalább egyszer egy rendőrbe. Az az egyenruha…) Bár az apuci alkalmazottja meg akar hódítani dolog tényleg klisés, de a rendőr szereplőkkel valahogy teljesen más értelmet nyer az egész, elveszik benne a sokszor felhasznált alapötlet.

Liv karaktere egy kicsit idegesített, bár ő volt az egyik, aki hatalmas karakterfejlődésen ment keresztül.

Hunter számomra olyan volt, mint egy bipoláris személyiség: volt a kemény, durva, macsó, nőfaló Hunter, és volt az, amelyik az első pillanatban belezúgott Oliviába. Ez nem feltétlen jelent rosszat, sőt, kivitelezés szempontjából az írónőnek tökéletesen sikerült megoldania azt, hogy döntésképtelen szereplőket alkotott meg, ugyanis ha jobban belegondolunk, ez a generáció pont ilyen: akarom-e vagy sem, az teljesen mindegy, itt az a fontos, hogy mit gondolnak rólunk mások. (gondolok itt arra, amikor letagadták egy kolléga elől azt, hogy együtt vannak, csak mert a férfi rossz szemmel nézett rájuk).

A történet kellemes hangvételű, könnyed, tökéletesen megfelel egy délutáni olvasmánynak. Volt néhány vesszőhiány, elütés vagy épp oda nem illő kifejezés, ami szemet szúrt, de nem voltak akkora hibák, hogy külön említésre méltassam őket. A regénynek az az egyik előnye, hogy Elyn ráérzett arra a stílusra, amit ez a zsáner megkövetel. Hunter szemszöge is rendben volt, éreztem a különbséget a személyiségek között, nem folytak egybe, ami egy plusz pont.

Összességében? Vannak hibái, amiktől vagy eltekint az olvasó, vagy nem. Ha eltekint, akkor bizony élvezni fogja, és talán meg is szereti a szereplőket, a történetet, és bár kedvencet nem avat, de jó élménnyel csukja be a könyvet. Ha nem, akkor nem lesz annyira elégedett vele. Személy szerint vegyes érzéseim vannak a regénnyel kapcsolatban: igen, tetszett, mert pont egy ilyenre volt szükségem, viszont valahogy mégis kevésnek érzem, nem találtam meg benne azt a pluszt, ami nálam elengedhetetlen ahhoz, hogy bekerüljön egy könyv a kedvenceim közé.
Share:

Lis Ohtears - Örvény



Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget az Ekönyvbazár Kiadónak!

Az utóbbi időben egy lágyabb, nem túl bonyolult fantasy-ra vágytam, ami kikapcsol, de mégsem repít el ötvenezer dimenzióval arrébb. Ami mai, a saját világunkban játszódik, de mégsem, ami elhiteti, hogy ez velem is megtörténhetne, függetlenül attól, hogy a történet tele van mágiával és mitikus lényekkel.

Azt hiszem, a nyári bejegyzésképek tökéletesen passzolnak ehhez a könyvhöz.

Egy tönkretett vakáció mindenki rémálma. Hiszen a nyaralásnak a szórakozásról és a pihenésről kell szólnia.

Az én esetemben is így volt…

Legalábbis egy ideig. Hogy miért?

Csak annyit mondok, ezek a dolgok mind közrejátszottak; Sellők, hercegek, elrablás, mágia és Atlantisz. Mesés is lehetett volna, egy csodás kaland kezdete. De nem olyan jó móka egy idegen fantasy világba csöppenni, mint azt elsőre hinné az ember. Főleg, hogy senki sem kérdezte, akarom-e.

Író: Lis Ohtears
Cím: Örvény
Oldalszám: 286
Kiadó: EkönyvBazár Kiadó
Címkék: Atlantisz, Balaton, fantasy, erotikus, mágia, romantikus, szerelem, sellő

Bár a fülszöveg nem volt annyira figyelemfelkeltő, valamiért mégis úgy éreztem, hogy ezt a könyvet nekem olvasnom KELL. Néhány napig ugyan halogattam, tettem-vettem magam körül, de szombat reggel szinte késztetést éreztem arra, hogy bekapcsoljam a kicsi Kindle-t, és megnyissam a fájlt. Aztán épp úgy, ahogy az örvények, teljesen magába szippantott a történet.

Az alapötlet talán hétköznapinak hangzik, és így belegondolva - és saját magamból kiindulva - minden bizonnyal úgy alakulhatott ki az írónőben, hogy a Balaton mellett sétálva elkezdett rágódni valamint, és felötlöttek benne a jól megszokott "mi lenne, ha?/mi van akkor, ha?" kérdések. Mi van akkor, ha a Balaton egy csodálatos világot rejt maga alatt? Mi van akkor, ha léteznek sellők?

Nagyon tetszett az a rész, amikor Szilvia (Sziszi) megismerkedik azzal a világgal, amelyikbe belekényszerítették. Tetszett, hogy akadékoskodott, nem hagyta magát, és addig küzdött, ameddig lehetett. Tetszett a folyamat is, ahogy lassan-lassan beleszeretett Derm-be, akinek a teljes nevét én sem reszkírozom meg leírni, mert még belezavarodok.

A végkifejlettel, pontosabban a szülők viselkedésével nem vagyok teljes mértékben megelégedve: valahogy túl természetellenesen álltak hozzá az új helyzethez.

A történet visz előre, szinte észrevétlenül röppent el az a majdnem 300 oldal a kezem között. Lis írásmódja kellemes, olvasmányos, de sajnos voltak problémáim, már ami a lektorálást illeti: rengeteg helyen hiányzott a vessző, sok magyartalan mondattal találkoztam, és volt néhány elütés is, ami rontotta az élményt. Néhány helyszín és szereplőleírást is jobban elviseltem volna, valamiért nem éreztem teljesnek azt az összképet, amit kaptam. Amit nagyon nem értettem, bár lehet, saját figyelmetlenségem miatt, hogy Atlantiszon pontosan milyen nyelven beszélnek? Mert oké, a főszereplő magyar, de az oda érkező lányok a világ különböző pontjairól kerültek oda; mégis milyen nyelven értették meg egymást?

Az erotikus részek kellemesek, egyszerűek, és bár tudat alatt arra számítottam, hogy Kenyon féle szenvedélytől pezseg ez a történet, valahogy mégis jobban estek a light-os, könnyed hangvételű romantikus jelenetek. Derm egy csendes, visszahúzódó herceg, nem kelt zavart a viselkedésével. Ellentétben Lex-el, aki jobban felkeltette az érdeklődésemet. Hiába, a rosszfiúk a gyengéim. Derm-ben a higgadtsága és a mosolya vonzott, az álmos jelenet miatt a szívembe lopta magát. Bár Sziszi jól reagálta le a helyzetet, én nem tudtam a srácra haragudni.

Összességében úgy gondolom, van a történetben valami, ami valamilyen szinten megragadja az olvasó figyelmét. Annak ellenére, hogy voltak benne részek, amik nem tetszettek, bátran merem ajánlani azoknak, akik egy könnyed, kikapcsoló olvasmányra vágynak, ami hamar lecsúszik, nem gondolkodtat el annyira (,mert nem olyan összetett a világa ahhoz, hogy előbb fel kell fogni, és csak utána élvezni az olvasást), mégis egy olyan élményt nyújt, amitől egy kicsit elfelejtődnek a gondok, a mindennapos problémák.
Share:

Knizner B. Sylvia - Végzetem története


Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget az E-book Könyvház és Kiadónak!

Az utóbbi időben nagyon megválogattam az olvasásaimat, és amikor egy olyan könyv akadt a kezem közé, ami nem teljesen felelt meg az elvárásaimnak, mondhatni még bűntudatom is volt az elpocsékolt idő miatt. Ahogy délután kikapcsoltam az új kicsikémet - kedden érkezett meg az első Kindle-m -, egy olyan érzés kerített hatalmába, amit utoljára Alysia könyvénél éreztem. (Alysia könyvéről ITT olvashatjátok el az értékelést). Témájukat illetően nagyon hasonlít a két történet (dark romance, gyenge női karakterből egy erősebb, határozottabb ember lett, stb), viszont mindkettőbe más miatt szerettem bele.

A molyra három különálló kötetként van feltéve, ezért én az első résznek a fülszövegét osztom meg veletek. (Lentebb kifejtem, hogy mit is gondolok erről.)
A ​nők férfiideálja más és más, de tény, hogy az alfahímek vonzzák leginkább a lányokat, asszonyokat. Ők azok a vezető, macsó típusok, akik maguk alá rendelik partnereiket, és csak akkor szelídülnek meg valamelyest, ha megtalálják azt az nőt, aki képes hatni rájuk. A történet ezen gondolatok alapján készült, és leírja egy lány végzetét, sorsának beteljesülését egy olyan férfi oldalán, aki tipikus vezető, egyszóval alfahím.

Különös és nagyképű dolog azt hinni, hogy bárkit képesek vagyunk megváltoztatni, a saját és a társadalom elvárásainak képére formálni. De legyen ez a dolog bármilyen hatalmas kudarcra is ítélve, mi mégiscsak megpróbáljuk, mert aki fontos nekünk, azt szeretnénk megőrizni, dédelgetni és büszkélkedni vele. Azt akarjuk, hogy beilleszkedjen az életünkbe, és elfogadja mindennapi világunkat. Ő legyen az, aki a filmekben az éppen aktuális, általunk rajongott sztár valós megtestesítője. Vagy ha nem is ez, de legalább a mi hétköznapi hősünk legyen, aki megfelel minden – az életünk alatt ránk ragasztott – béklyóba kötött elvárásunknak. Van, akinek nem okoz gondot mindez, és eleget tesz olykor hóbortos álomképünknek. Ám akad olyan is, aki nemhogy megváltozna értünk, de minket próbál a saját életéhez igazítani. Ők azok az erős jellemek, akiket még maga a társadalom sem képes befolyásolni, mert úgy élik az életüket, ahogy nekik tetszik.

Író: Knizner B. Sylvia
Cím: Végzetem története
Oldalszám: 96, 80, 78
Címkék: dark romance, krimi, maffia, New Adult, romantikus, szerelem

Az utóbbi időben nagyon megszerettem ezt a műfajt, sosem tudok neki ellenállni. Megfog benne az az elsöprő szenvedély, vágy, ami a két főszereplő között alakul ki, ezen kívül pedig ott van a sötét háttér, ami szinte kábulatba ejt. Mindig elképesztenek az alvilágról szóló történetek, annyira kiszakítanak a megszokott világomból, hogy sokszor még rosszul esik visszacsöppenni a hétköznapokba.

Az alapötlet első ránézésre klisés: két fiatal lányt elrabolnak, váltságdíjat követelnek értük. Igen ám, de ekkor jön az első csavar, ugyanis csak az egyik lányért fizetnek, a másik nem menekül meg az elrabolói fogságából. Mit tud tenni egy fiatal lány ilyen helyzetben? Igen, pontosan azt. Aletta az ösztöneire hagyatkozott: nem volt erős, nem tudott verekedni, így nagyon meg sem kísérelte a szökést. Azt hitte, azzal megmenekül, ha felajánlja magát, de hatalmasat tévedett.

Aletta szimpatikus karakter volt, egészen reálisan viselkedett. Egyetlen egy cselekedete nem tetszett, amikor az első rész végén fegyvert emelt a volt barátnőjére. Ugyan az okot megértettem, viszont hiányoltam egy előzőleges felkészítést, amivel akár még sikere is lett volna a tettével. Úgy értem, az eset után nem kényszerült volna ismét Marcus parancsait teljesíteni, és úgy viselkedni, mint egy fogoly, hanem mint egy társ, még ha nem is volt tapasztalata a verekedésben, vagy az ehhez hasonló dolgokban. A beteges féltékenysége néhány helyen már túl sok volt, viszont logikusan cselekedett minden helyzetben, ha Marcusról volt szó. A köztük kialakult kapcsolat sokkal mélyebb gyökerekkel rendelkezett, mint ami az olvasókban tudatosult. Marcus rengetegszer viselkedett sziklaként, jégszívűként, és lehet, sokan emiatt nem szeretnek bele teljesen. Sokáig nekem sem volt szimpatikus, pedig az első közös jelenete Lettivel maradéktalanul beleégett a tudatomba, de aztán valamilyen úton-módon én is megszerettem őt.

A történet nem várt fordulatokat tartogatott a számomra, több helyen is koppant az állam. A legnagyobb csavar lepett meg leginkább; bármennyire is sejtettem, hogy valami ilyesmi áll a háttérben, erre az egyre valahogy nem gondoltam, pedig így visszagondolva baromi logikusnak tűnik.

A regény hozta a zsánertől elvártakat: pörög, nincs lapos esemény, mindennek oka van, a,szálak csak a végén fonódnak egymásba  és a legváratlanabb pillanatban történik egy olyan dolog, amire  nem számít az olvasó.

Persze voltak fennakadásaim. Egyik könyv sem tökéletes, ahogy ez sem. Nem vagyok benne biztos, de kicsit elképzelhetetlennek tartom, hogy Amerikában "csókolommal" köszönnének az emberek egymásnak. Alettánál túl gyorsnak éreztem a karakterfejlődést: a két énje szöges ellentétben állt egymással, ami nem is gond, de túl gyorsnak éreztem a váltást. Egy kicsivel több gyakorlás kellett volna neki, amivel megszokja az új helyzetét. A Hectorral kialakított vitáját sem értettem, ott csak húztam a szemöldökömet, és nem értettem, mi miért történik.

Úgy érzem, ez a könyv túl jó ahhoz, hogy csak úgy elveszve keringjen az interneten, és ne tudjon róla senki. Örülök, hogy esélyt adtam neki, mert tényleg kikapcsolt, sikerült egyszerre élveznem ezt a világot és pihennem is. Nem éreztem fárasztónak az olvasást, az információk remekül voltak adagolva, tudtam, ki kihez tartozik, ki milyen kapcsolatban állt a másikkal. Úgy elevenedett meg előttem a történet, mint egy film. A leírások rendben voltak, a párbeszédek is (bár sokszor gondoltam azt, hogy durva, kemény férfiemberek nem beszélnek ilyen részletesen, választékosan).

Ajánlom azoknak, akik szeretik ezt a zsánert, ők garantáltan imádni fogják. Nem folyik belőle annyi vér. Lehet, egy kicsit többet is elviseltem volna, mint amennyit kaptam, ettől függetlenül viszont úgy gondolom, remekül megállja a helyét a dark romance könyvek között. 

A romantikus szállal viszont egyáltalán nem vagyok megelégedve, a lezárásuk abszolút nem tetszett. Nem ilyen véget szántam nekik, sokkal csattanósabbat, szenvedélyesebbet, olyat, ami még egy csapást mér a pillangóktól zsúfolt gyomromra. A Vazullal való leszámolás sem nyerte el a tetszésemet, túl gyors, túl egyszerű volt az egész. A fülszöveggel igazából az volt a problémám, hogy ez tulajdonképpen nem az. A regényben is megjelent ez a szöveg, és abszolút nem mondd el semmit a történetről. A második és harmadik részé pedig semmitmondóra sikeredett, egyáltalán nem ragadja meg az olvasó figyelmét, épp úgy, ahogy a borítók sem. Mindezek ellenére azt mondom, BÁTRAN VÁGJATOK BELE. Megéri. Kevés ilyen könyvre mondom, de most nagyon határozottan állítom azt, hogy itt esélyt kell adni, mert van mire.

Összességében csak annyit mondhatok, hogy aki szereti az ilyesmit, az ne hagyja ki. Magyar könyvek között kevés ilyen van, és ez egy olyan történet, amit kár és vétek lenne kihagyni.
Share:

Illyana Sanara - Álommester

Ezúton is köszönöm szépen a lehetőséget a Newline kiadónak és a szerzőnek is!

Már régóta szemezgettem ezzel a könyvvel, nagyon megtetszett a borítója, és a fülszövege alapján egy nagyon ütős fantasyra számítottam, ami végre visszarepít engem a könyvek varázslatos birodalmába, amitől az érettségi, az állandó stressz és az ügyes-bajos dolgok elvontak. Igyekeztem megszeretni ezt a könyvet, de valahogy mégsem sikerült kedvencet avatnom, sőt, ez a történet több dolog miatt sem állja meg a helyét.

A ​valóságot az álomtól vajon mi alapján különböztetjük meg? Ki dönti el, hogy nappal álmodjuk életünket, vagy álmainkban éljük igazi életünket? Priya, Margery, Kathy és Lina négy európai nő, akiket vérségi kötelék ugyan nem fűz egymáshoz, a sors mégis úgy sodorja életüket, hogy laza családot alkotnak. Mindannyiuknak megvannak a maguk különleges személyiségjegyei, különcségei, amit a többiek ugyan tolerálnak, ám a külvilág elől jobban teszik, ha titkolják. A végzet, sors – vagy valami egészen más? – Szöulba, Dél-Korea fővárosába veti őket, ahol megismerkednek és összebarátkoznak egy helyi táncos-énekes csoporttal, amely különböző korú fiúkból áll. Ahogy a különös, kultúrákon, emberöltőkön, majd a valóság határain is átívelő barátság kibontakozik és elmélyül a történet szereplői között, úgy kerülnek egy döbbenetes, megrázó múltbéli tragédia részletei a felszínre. De vajon mi köze lehet a huszonegyedik században élőknek a több száz évvel azelőtt lezajlott eseményekhez? Ki mozgatja a szálakat, amelyek miközben kibomlanak, mint a mindenséget behálózó színes erővonalak, a szereplőket nem evilági képességekkel ruházva fel szövik egybe mindannyiukat? Álom vagy valóság – ezt eldönteni már az olvasó privilégiuma…


Író: Illyana Sanara
Cím: Álommester
Kiadó: Newline Kiadó
Oldalszám: 420
Címkék: Dél Korea, erotikus, fantasy, LMBTQ, misztikus, new adult, romantikus, urban fantasy

Amikor először szembejött velem a történet, nem a koreai nevek miatt álltam meg mellette, hanem a fantasy szál keltette fel az érdeklődésemet. Abszolút nem voltak szokatlanok az idegen nyelvű kifejezések, inkább valahogy különlegesebbé, dallamosabbá tették az egész cselekményt. A regény másik pozitívuma a gördülékenysége volt, néhány helyen akadtam fent egy-egy kijelentésen, szókapcsolaton.

Maga a történet viszont több sebből is vérzik, legalábbis szerintem. Ami leginkább zavart, az a rengeteg szereplő. Értettem, felfogtam, miért dolgozott az író ennyi emberrel, viszont így, a könyv olvasása után sem tudom pontosan, ki mit csinált, kinek mi az élettörténete, stb. A nőkkel nem volt gondom, viszont a fiúk között teljesen elvesztem. Amondója vagyok, hogy kevesebb karakterrel hatalmasabb durranás lett volna a történet.

A másik problémám a fantasy szál volt. Érdekes, egyedi alapötlet, eddig szinte egyszer sem találkoztam ilyesmivel, viszont egyáltalán nem tetszett a kidolgozás módja, és ennek a sok szereplő volt az oka, akik között elvesztem. Az alapötletbe viszont sikerült belemerülnöm, és rendesen elgondolkodtam rajta. Mi van akkor, ha tényleg volt előző életünk? És ha nem is egy? És ha léteznek olyan emberek, akik mindenre emlékeznek? Az emlékezés terhe sokkal nehezebb, mint ahogyan azt sejtjük, Priya pedig mindenre emlékezik. Hogy ez jó vagy rossz, azt képtelen vagyok eldönteni.

 Megjelent a családon belüli erőszak is, aminek külön örültem. Maga a mód, ahogy elintézték a férfit, aki terrorban tartotta a feleségét, olyan szeánsz jellegű volt, szinte éreztem magamban Priya erejét. Ez volt az a pillanat, amikor igazán közel éreztem magamhoz a regényt, és emiatt is adom meg rá a három csillagot. A másik fontos téma még az LMBTQ. Megmondom őszintén, eddig kevés ilyen témájú könyvet olvastam, pedig amúgy nem vagyok ellene sem a mozgalomnak, sem a melegeknek, csak valahogy egészen idáig nem vonzott az, hogy olyan könyvet olvassak, amikben meleg párok a főszereplők. Itt egy páros kapott nagyobb szerepet, és őszintén bevallom, nagyon tetszett az, ahogy egymáshoz közeledett a két srác, az írónő abszolút megtalálta azt a hangot, azt az érzést, amivel közölni kell az ilyesmit.

Priya-ban egy örök álmodozót ismertem meg, aki mindig másra gondolt előbb, csak utána saját magára. Azt a keveset is, amit megkeresett, inkább a családjára költötte. Ragaszkodó, mégis hideg, másképp fejezi ki az érzelmeit, mint a legtöbb ember. Vele sikerült a leginkább azonosulnom, és tudatlanul is csak rá összpontosítottam - hiszen ő a legfőbb szereplő, mindennek a közepe.

Összességében úgy érzem, ez a könyv több szempontból sem az én történetem. Azok számára biztos élményt nyújt majd, akik szeretik a koreai világot, hamar tudnak majd azonosulni a szereplőkkel és a helyszínnel. A fantasy rajongók viszont minden bizonnyal csalódni fognak, mivel ez a szál nem úgy van kidolgozva, ahogy elvárná az olvasó.
Share:

Célkeresztben #3 - Interjú Alysiaval


Már az első megjelenő könyve olvasáskor biztosra tudtam, hogy interjút akarok készíteni Alysiával, és azóta is a kérdéseken rágódok. Bár a könyv tetszett, és egyszer mindenképp a polcomon szeretném tudni, a történet tematikáját illetően nehéz olyan kérdéseket feltenni, ami nem vágna egyenesen a dolgok közepébe. A Te vagy a vég című regény egy igazi sötét romantikus történet (dark romance), meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy a magyar szerzős könyvek közül ez az első, aminek ez a központi témája. Kemény, véres, tele van erotikával és erőszakkal, alázással, rosszfiúkkal és jófiúkkal, és olyan érzelmi töltettel bír, amit nehéz egyszerre befogadni. Egy feminista nőnek még kihívást is jelenthet, mivel Alysia egy olyan világba kalauzol, ahol a nők csupán tárgyak, díszek, amik jól mutatnak egy férfi mellett egy estélyen, vagy éppen az ágyában, ruha nélkül.

A regénnyel az az úgymond baj, hogy valós, mert bár magunknak sem valljuk be, ez így, ebben a formában tényleg megtörténhetne bárkivel. Elég egy rossz döntés, egy olyan ember megismerése, akit nem kéne, vagy egy olyan fordulat, amit jobb lett volna kikerülni.


Kedves Alysia! Nagyon szépen köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésemet az interjúval kapcsolatban.
Az első kérdésemet biztosan sokan feltették már, eléggé egyértelmű és magától értetődő: Honnan jött az ötlet? Mi vezérelt arra, hogy ebben a témában írj?

AlysiaAz igazat megvallva kislányként sem voltam soha oda a sablonos, egyszerű vagy mesebeli történetekért. Még írni is alig tudtam már papírra vetettem a fejemben létező történeteket, és a fantáziám már gyerekként is élénk volt. Akkor persze még nem tudtam, hogy annak, amit csinálok műfaji besorolása is van. 

Miből merítesz ötletet a történeteid írásához? A weboldaladon fent vannak a blogregényeid, amik ugyancsak nem egyszerű témákat dolgoznak fel, így nem mondhatod, hogy a mindennapi élet inspirál, jól gondolom?

AlysiaTalán meglepő lesz ez a válasz, de kicsit a saját életemből és tapasztalataimból is merítek. Persze, a könyveimben szereplő dolgok sosem történtek meg velem, de a pszichológia nagyon nagy szerepet játszik abban, amit csinálok. A történeteim 99%-a azonban igen színes, élénk, filmszerű álmaimból születik. Aktív álmodó vagyok, a karakterek elmesélik és megmutatják a történetük, én pedig hála égnek kiemelkedő részletességgel emlékszem ezekre. 

Miért döntöttél a magánkiadás mellett? Nem gondolkodtál pályázatokon, esetleg versenyeken?
AlysiaA magánkiadás manapság egyre népszerűbb, egyre gyakrabban választott kiadási forma külföldön is. Egy könyvnek a költségei rettenetesen sokba kerülnek, a legtöbb kiadó pedig igen szigorú rostán küldi át a kéziratokat, melyeken a múltban nem menten sajnos át, ezért egy időre le is tettem a kiadásról. Nálunk akkoriban nem létezett olyan Amazon jellegű ekönykiadási lehetőség, amit most az Ekönyvbazár vagy a NewLine kiadó biztosít például. Egy-két kisebb pályázaton is részt vettem korábban, de inkább blogkörnyezetben. 

A szerzői oldaladon lerántottad a leplet a következő regényedről, amit Bastiannak szenteltél. Milyen érzés az ő fejében járni, úgymond az ő életét élni?

AlysiaRendkívül élvezek belemászni a férfi karaktereim fejébe, számomra ők néha sokkal érdekesebbek, összetettebbek a női karakternél. Bastian egy tipikus példája lehetne az antihősnek, ugyanakkor mégsem húzható rá a rosszfiú sablon. Amikor duettre szedtem szét a történetüket, nagy kockázatot vállaltam. Elmesélni egy történetet kizárólag az egyik szereplő szemszögéből nagy kihívás volt. Mi van, ha nem tudom olyan élvezetessé tenni, ha az olvasó nem éli át, amit nyújtani, mondani akarok. Bastian könyve egészíti ki kerekké ezt a cseppet sem tündérmesébe illő szerelmet, ugyanakkor emberibb karaktert varázsol belőle. Fontosnak tartottam mindkét karaktert egészében megismertetni, Bastian pedig eddig az általam elképzelt antihősök ékköve. Remélem, az olvasóknak is igazán át tudom majd adni, ki ő valójában.

Ha befejezted Bastian történetét, mit és miről fogsz írni? Kialakult már a fejedben a következő történeted, vagy még nem is gondolkodtál rajta?

AlysiaSzámos történet vár arra, hogy papírra vessem, nagy a sorban állás. Eldöntöttem, ki is lesz a következő, de még nem szeretném elterelni vele a figyelmet Bastianról. Annyit elárulok, hogy teljesen független lesz Aviana és Bastian történetétől, bizonyos értelemben szelídebb, bizonyos értelemben sokkal sötétebb. ;)


Mint minden író, te is elkezdted valahol, neked is van egy legeslegeslegelső történeted, amit azóta legszívesebben máglyán égetnél, annyira amatőr. Ugyanakkor van az a véglet is, hogy az író még a legamatőrebb írására is büszke, mert azzal tudja bemutatni, honnan indult, és hová jutott. Te melyik kategóriába tartozol?

AlysiaBevallom, nagyon sok olyan apró novella vagy történet pihen a gépemen, amiket nem hogy a blogos közösségnek, egyáltalán senkinek nem mutattam meg. Olykor mégis éppen ezekre vagyok a legbüszkébb, mert így visszaolvasva sokkal jobbnak érzem egynémely új regényemhez képest. Talán egyszer közzéteszem ezeket is a facebook oldalamon és a weblapomon ;)

Miért döntöttél amellett, hogy álnév mögé bújsz?

AlysiaAmikor elkezdtem ténykedésem az internetes világban semmiképp sem szerettem volna én én lenni. Éppen azt élveztem, hogy ott akárki lehetek, ide elmenekülhetek és bújhatok. És mivel az emberek így ismertek meg, egyértelmű volt, a visszatérésem is ezen a néven fog történni. 

A bemutatkozódban említetted, hogy szenvedélyes olvasó vagy. Milyen témakörökben szoktál könyveket vásárolni? Melyik könyv volt az, amelyik igazán megfogott, amit nehezen tettél le a kezedből, annyira imádtad?

AlysiaValóban szenvedélyes olvasó vagyok, egy igazi minikönyvtáram van odahaza, illetve a különféle eszközeimen. Sok mijdent kipróbáltam gyerekként is, a fantasytól kezdve a tudományos témákon át a tiniregényekig, de semmi sem elégítette ki a fantáziám, így teremtettem magamnak világokat. J.R. Ward indított aztán el a könyvfaló útján, őt szorosan követte Kenyon, Lara Adrian és a társai. Paranormálisból lassan áttértem a krimikre, az egyszerű romantikusokra, a humoros könyvekre, végül felfedeztem, hogy a fantáziáimnak műfaja is van. A dark romance előretörésével is egyre hangosabbá váló népszerűségével pedig nincsenek már határok. Aktuális kedvencem K. Webster és Ker Dukey, akiktől az itthon is kiadott Pretty Little Dolls kiolvasása négy órámba telt, de V.F. Mason gyilkos témájú dark romantikus könyvei is szorosan követik őket. Csak ajánlani tudom bármelyiküket a műfaj kedvelőinek, koronázatlan királynők. ;)


Nagyon szépen köszönöm itt is Alyisának, hogy időt szánt a kérdéseimre. Remélem, ezáltal jobban megismertétek őt, és kedvet kaptatok ahhoz, hogy olvassatok tőle valamit!
Share:

Alysia - Te vagy a vég

Először is köszönöm szépen a Könyvespolc magazinnak és az Ekönyvbazár kiadónak, hogy lehetőségem nyílt elolvasni ezt a könyvet. Mindig is vonzott a dark romance, és bár az utóbbi időben keveset olvastam úgy ebből a zsánerből, mint minden egyébből, mégis nagy kedvvel nyúltam a könyv után, és nagyon reményt fűztem hozzá.

Író: Alysia
Cím: Te vagy a vég
Kiadó: Ekönyvbazár
Oldalszám: 320
Címkék: bűnözés, dark romance, erőszak, erotikus, romantikus

Azért jött, hogy elpusztítson… 
– 
Ez nem egy Disney rajzfilm, itt a szörny nem válik a történet végén jóképű herceggé. Nem, ez egy történet az árulásról, a fájdalomról… a szerelemről.

Egyszer már legyőztem a démonomat, másodszor is menni fog. Ám a játék megváltozott. Ő most már engem akar és azt, amit rejtegetek előle. Semmi nem állíthatja meg, hogy megszerezze. És vele együtt engem.

A kérdés csak az. Vajon szembe akarok-e szállni vele?

Meg kellett tanulnom elfutni és megvédeni magam. Egy darabig jól alakult minden, elhittem, hogy van jövőm. Megküzdöttem érte.

De a szörnyetegek mindig is az életem részei voltak. Azt hittem, a szőke herceg jön el értem, aki megment.

Aztán jött ő… 
– 
Végül sokkal többet tett annál…

Hatalmas lendülettel kezdtem el az olvasást, és el kell mondanom már az elején, hogy ez a lendület végig kitartott. Hogy mi bizonyítja ezt? Éjjel háromnegyed kettőig fent maradtam csakis azért, hogy befejezzem a könyvet. Nem akartam úgy elaludni, hogy nem tudom, mi a vége.

A magánkiadásnak van egy átka: vagy baromi jót fogok olvasni, amitől eláll minden lélegzetem, vagy legszívesebben egyesével tépném ki az adott könyv lapjait, hogy aztán mindegyiket külön-külön elégessem. Őszintén bevallom: rettegtem attól, hogy az utóbbiban lesz részem. Annyira megfogott a fülszöveg, annyira beleképzeltem magam abba, hogy milyen jót fogok olvasni, hogy szinte már rettegtem a csalódástól.

Csalódás ugyan volt. Pozitív. És az állam is koppant a földön, nem is egyszer. Alysia írásmódja gördülékeny, színes, kellemes olvasni, nem ütköztem magyartalan mondatokba, max néhány vesszőhiányba és elütésbe.

Az alaphelyzet a következő: adott egy tipikus család, két nagyobb leánygyermekkel. Az apa lecsúszott, az alkoholhoz nyúlt, és a saját gyerekeire és feleségére is kezet emelt. Az anya egy bizonyos pont után nem bírja tovább, kihasználja férje részeg állapotát, és megszökik a majdnem felnőtt lányaival. Sikeresen megmenekülnek, és egy pillanatig elhiszik, hogy biztonságban vannak, de aztán minden a feje tetejére áll, az események fénysebességgel követik egymást, megjelenik Bastian, a pasi, aki - szó szerint - felverekedte magát a szívem ranglistájának legelső helyére, és akkor sem mozdul onnan, ha valaki erőszakkal akarná lelökni.
A történet tele van durva, véres jelenetekkel, így annak semmiképp sem ajánlom, aki nem bírja ezeket. A történetben hatalmas szerepet játszik még az erőszak (verekedés, nemi erőszak), így azoknak, akik ettől irtóznak, szintén nem ajánlom. Az írónő részletes leírásaitól teljes mértékben azt éreztem, hogy ott vagyok én is Avianaval, a főszereplő lánnyal, és vele együtt élek át minden borzalmat és boldogságot.

Bastian karaktere eleinte vegyes érzéseket váltott ki belőlem; egészen addig valamilyen szinten utáltam, ameddig elvitte Avianát a saját házába. Mindaddig tökéletesen hozta a nemtörődöm seggfej stílust, sokszor viszketett a tenyerem, szinte már hallottam, ahogy pofonért kiált a markáns kis arca. Aztán valahogy beleszerettem. Menthetetlenül, visszavonhatatlanul. Sokszor egyszerre gyűlöltem és imádtam. Kemény ember. Véres múlttal, jelennel és jövővel. Olyan dolgokat tett, amikért normális esetben már a halálbüntetés is kegyes lenne hozzá., de megvolt rá az oka majdnem minden esetben. Tiszteli és szereti a családját, mindent megtesz értük, ha kell, ellöki magától az embereket, ha ezzel megmenti az életüket.

Avianaval már teljesen más a helyzet. Kisebbik lányként fenyegetésnek és veszélynek lett kitéve, úgy érezte, miatta történtek azok a dolgok, amik csakis veszteséget hoztak az életébe. Önfejű és makacs, és bár beleszeret Sebastianba, mégsem bízik meg benne teljes mértékben (tökéletes példa erre az utolsó előtti csavar). Felelősségteljes, és bár semmi kiképzést nem kapott, képes volt kiállni magáért a szorult helyzetekben, még akkor is, ha fegyvertelen volt.

Amit mindenképp megjegyeznék és ami feltűnt, az Avianánál az a mozzanat, hogy nem mindig volt egészen tudatában annak, hogy terhes. Persze ez meg van magyarázva, meg is említi, hogy nehezen bírja felfogni, de ahogy a történet haladt, a magzatnak már három hónaposnak kellett volna lennie, azaz az első trimeszter vége felé járt már. Rosszul nem volt, ami nem kimondottan baj, de nincs említve, hogy szedné-e a vitaminokat, vagy hogy egy pillanatra belegondolna abba, hogy szegény gyerek hova is fog születni. Ezen kívül semmi kivetnivalóm sincs, a történet egy kerek egész volt, mellékvágányok, felesleg és hiba nélkül.
Összességében azon a véleményen vagyok, hogy EZ AZ A KÖNYV, ami rendesen kilendített az olvasási válságomból, ami elérte, hogy éjjel fent maradjak csak azért, hogy pontot tegyek az i végére. Kerek, összetett, és tökéletesen megalapozza a magyar dark romance-t. Ha ilyen lesz a többi is, azt hiszem, sikereket fognak elérni az írók.

Share:

Sorozatajánló || Holnap tali - Első évad

Amikor rátaláltam a sorozatra, féltem elkezdeni. Egyrészt megrémítette az, hogy 264 részes és hat évados, másrészt az ilyen középiskolás sorozatoknak - eddig úgy gondoltam - két véglete van: vagy ritka szar, pocsék és nézhetetlen, vagy tökéletes, mint pl. A Tanár c. sorozat, amit imádok. A Holnap tali c. sorozat első évada vegyes érzéseket váltott ki belőlem, el is mondom, miért.
Egyrészt az alapötlet szuper, bár ahhoz képest nem nagy dunszt, ugyanarról szól, mint az összes többi gimis sorozat, és valahogy mégsem. Mégsem, mert az iskola kézzel fogható - már akinek -, közeli, helybéli, a szokások a miénkkel vetélkednek, és maga a helyszín is olyan, hogy mi, magyarok, ismerjük és szeretjük.

Abban is kiemelkedő, hogy tényleg a valóságot mutatja: internet, internet és internet. Szar beismerni, de én is ennyire függök a mobilomtól, én is állandóan rajta lógok, mindent meg kell osszak a barátaimmal és az ismerőseimmel. Ezzel nem csak én vagyok így, hanem sokan mások is.

Az iskolai életben is vannak rétegek, vannak klikkek és vannak olyanok, akik ki akarnak emelkedni a tömegből. Mira eddig nem keltett bennem jó benyomást, és van egy olyan érzésem, hogy ezután sem fog. Utálom azokat a lányokat, akik így vonják magukra a figyelmet. És a hangja... te jó ég, azzal vallatni lehetne.

Bori karaktere bejött, de túl hamar kapja fel a vizet, és sokszor nem részrehajló. Kapkod, gyorsan hozza meg a sokszor rossz döntést. Ettől függetlenül viszont ő az egyik olyan szereplő, akiről tudni akartam, mi lesz vele, aki miatt lényegében nézem a sorozatot.

Lara személye engem... riaszt. Tökéletes. Túl tökéletes, sosem hibázik, ő a porcelánbaba, aki mindenkinek kell, ő a leg... leg... leg. Tetszik a hangja, jól énekel, és a személyisége is jó lenne, ha nem lenne anyámasszonykatonája, aki mindig mindent megkap az élettől. Úgy értem, még nem koppant akkorát ahhoz, hogy rájöjjön: mindennek van rossz oldala, mindig van tovább, és sosem csak a saját érdekünket kell szem előtt tartsuk. Ő is rendben lenne számomra, ha végre ledobná ezt a porcelán álarcot.

Soma. Én behalok ezen a fiún. Sokszor olyan hülye, hogy üti el magát, máskor meg ő a legokosabb. Kicsit csámpás, ha élhetek ezzel a szóval. Jól néz ki, menő is, már akinek annak számít, viszont sokszor olyan buta, hogy meghazudtolja a rosszfiú imázsát.

Gergő nevetésétől padlót fogok. Rég hallottam ilyen öblös, kárörvendős, gúnyos nevetést, mint amilyen az övé. Az ő karaktere és személyisége kimondottan tetszik, vele nem volt így komolyabb problémám. Bár a rossz döntésekben ő is verhetetlen.

Csabika. A drága Csabika. Te jó ég, még mindig magam előtt látom a Ki mit tud-os jelenetben az örömét. Istenem, ezen a srácon nagyon lehet nevetni.

Kedvenc jelenet: mindenképp az, amikor Bori és Soma az első randijukon máris rátérnek a család, nagy ház, gyerek témára, ami miatt Bori elmenekül. Mindketten elmesélik a legjobb barátjuknak, Larának és Gergőnek is. Másnap a suliban egyik órán felolvasnak valamiből, Soma után rögtön Bori jön, aki egy olyan jelenetet olvas, amiben azt mondja E/1-ben, hogy ő lesz az anyja valaminek/valakinek, pontosan már nem emlékszem a párbeszédre. Csak az marad meg, hogy Larát és Gergőt kiküldték óráról, mert mindketten annyira nevettek, hogy nem tudták abbahagyni.
Nem azt mondom, hogy ez egy kötelező látnivaló, mert akkor hazudnék.  Azt sem, hogy kihagyhatatlan, mert biztos én is hamar elfelejtem. Nem. Nem zengek róla áriákat, mert közel sem tökéletes. És épp ez benne a jó. Nem tökéletes, de hiteles. Nem mutat irreális képet a 21. századi magyar iskoláról, nem olyan személyiségekkel dolgozik, akik kifogástalanok, hanem olyanokkal, akik emberiek. Emiatt szeretem nézni, emiatt nem érzem azt, hogy elpocsékolom rá az időmet. Nem azt mondom, hogy más nem érezné úgy, hogy időpocsékolás, de azt merem állítani, hogy megér egy misét. Én is azt hittem, hogy a 10. rész után megunom, és már a 60. is láttam, és úgy érzem, nem lesz itt megállás a végig.
Share: