Első mondat
John Smith rápillantott az órájára majd körülnézett a Plaza Hotel báltermében.
 |
| jelenleg Chris a mindenem, ezért most ő testesíti meg Johnt is. |
Ez is egy olyan történet, ahol egyből belecsapunk a lecsóban. Vagy mégsem? Egy akció kellős közepébe csöppentünk, csak épp nem abba, amelyiket csupán a végén fogunk megkapni. Az írónő szépen, fokozatosan vezette fel a cselekményt és a szereplőket, közben pedig egy olyan könnyed, lehengerlő stílust mutatott be nekem, amivel már rég találkoztam. Kellemes szórakozás volt, alig pár óra alatt elolvastam a 414 oldalt, szinte le sem tettem a kezemből, ameddig a végéhez nem értem.
 |
| még egy Chris... |
Amikor a címre fény derült
Elfogyott az idézet
A cím értelmére akkor jön rá az ember, hogy ha figyelemmel kíséri John részeit. A férfi fokozatosan szeret bele Grace-be, az érzelmei lapról-lapra nőnek, míg végül felejthetetlenné válik a számára. Ugyan kicsit túloztam azokat a részeket, amikor megtenném, de nem lehet, túl sok önuralommal bírt t a pali. Szerintem egy idő után be kellett volna adja a derekát - úgy értem, sokkal hamarabb, mint ahogyan először megtették - , nem kellett volna ennyit húzni-nyúzni a dolgokat.
A karakterekről
 |
| Tudom, hog Grace szőke, viszont erről a képről egyből ő jutott az eszembe |
Grace
Az előző bejegyzésben egy olyan női karakter szerepelt, akire sosem tekintenék úgy, mint példaképre. Grace épp az ellentéte. Ugyan ő is úrilány, sok mindent kapott már az élettől, de nem tántorodott meg, és nem hagyta, hogy a pénz elvakítsa őt, mint ahogy a férjét tette.
Makacs, erre már az első fejezetekben rájöttem, ugyanis elvből elutasította a biztonsági őrt. (mondjuk addig nem tudta, kivel is áll szemben...)
Prűd volt, annak ellenére is, hogy néhányszor megpróbálta elcsábítani a férfit. Lehet, hogy ez nem teljesen érzékelhető, viszont vannak jelek, amelyekből kikövetkeztethető.
Nem volt idegesítő. Atyaúristen, hogy én mennyire utálom az idegesítő karaktereket, ő viszont egyáltalán nem volt az, sőt a jelleme igazán kedvelhető, a viselkedése elfogadható, John jelenlétében csábos és magabiztos, egyedül viszont félszeg és tanácstalan. Példaképgyanús.
John Smith
Vagy mondjam inkább úgy, hogy Ross? Mindkét név tökéletes hozzá.
Magabiztos, néha undok és arrogáns - mindez csak pozitív rá nézve -, jóképű, védelmező, szexi, és... tehetséges. Mindenből.
Néha viszont eszméletlenül töketlen barom volt. Ugh, akkor nagyon haragudtam rá.
Pimasz. Nagyon-nagyon pimasz és nagyszájú.
– El akar csábítani, grófné? – kérdezett vissza a férfi élesen.
Grace fejében még kavarogtak az érzések, alig találta a szavakat.
– Micsoda?
– Mióta nem volt már a férjével? – tudakolta Smith türelmetlenül. – Vagy csak szeretné kipróbálni a másik oldalt is?
(...)
– Fogalmam sincs, miről beszél.
– Szóval, amikor tegnap este felbérelt, eszébe sem jutott, hogy egy kis vízszintes testgyakorlatot is végez majd az új testőrével?
Hát, izé, nekem eszembe jutott. Főleg az után a vadító, erőszakos, akaratos, sokatmondó, forró, erőteljes csók után. Na, az után mindent el tudtam képzelni a pasiról. Tényleg mindent.
A történetről - spoileres -
Egy krimi szál, amit - tapasztalatlanságom miatt - nem tudtam megfejteni. Mindvégig a helyettes faszira gondoltam, aki már túlságosan is irritált, erre kiderült, hogy mégsem, a végeredmény pedig... megdöbbentett.
Imádtam a Grace&Ross szócsatákat. Üdítő volt olvasni őket, mindvégig mosoly volt a számon, volt rá eset, amikor hangosan fel is nevettem.
– Hogy magyarázzam meg anyámnak, ki maga?
– Szerintem átkozottul hasonlítok egy emberi lényre.
A FTT első kötetét már elolvastam - az arról szóló értékelést nemsokára ti is olvashatjátok -, ez a rész viszont teljesen eltért attól. Más volt, persze, hogy más volt, mégis olyan hasonló. Leginkább a stílus, a férfiak modora, és a nők viselkedése az, ami jellemző Wardra. Erős, harcias nőkkel állítja szembe az olvasót, ez egyértelmű - illetve két kötet után erre merek következtetni.
Érdemes-e elolvasni? Feltétlenül. Gördülékeny, izgalmas? Naná.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése