Beth Ciotta - A szerelem bolondja

Az első mondat
– Szerinted hány évet kaphatok, ha a konyhaművészetem segítségével teszek el valakit láb alól?
hydrangea cupcakes :
Ebben a könyvben a humor volt az, ami mindent vitt. Már az első sor megfogott, imádom a tökös, harcias nőket, akik néha férfiasabbak, mint valahány hímtaggal rendelkező ember... Ugyan itt Chloe inkább szóban, mintsem tettekben mutatta meg a foga fehérjét, mégis egész végig érződött rajta, hogy igenis kemény csaj a bőre alatt.
Mivel a kivégezni kívánt pasiról nem beszélek a karakter mezőben, így elmondom most, hogy nemsokára hadjáratot rendezek ellene, ugyanis egy mocskos, szemét paraszt, aki a föld másik feléről kéne szagolja az ibolyákat. Ugh, de tudtam gyűlölni, a francia nőjével együtt, akivel, fogadni merek, pár hónap után szakított is. A legpofátlanabb dolog, amit ez a pasi művelt, az az volt, amikor SMS-t küldött neki. Küldjél anyádnak, ne neki, basszuskulcs.


Amikor a címre fény derül

Blue flower cupcakes. These would be pretty for the dessert table at a blue wedding, shower, or other event.:


Hát, szerintem nem csak a szereplők voltak a szerelem bolondjai. Először is, ott volt Monica és a férje, akik épp a babaprogramon dolgoztak, mindeddig sikertelenül. Reménykedjünk, hogy a következő kötetben már kisbabájuk is lesz. Aztán ott van Daisy és a régi barátja, akik már túl idősnek gondolják magukat a szerelemhez, holott mindketten ismét gyerekek akarnak lenni, hogy őrültségeket csináljanak. És persze Chloe és Dev. Nos, az ő szerelmük a legfőbb ebben a könyvben, persze, ez normális is, viszont örülök, hogy az írónő nem csak nekik tulajdonított figyelmet, hanem a mellékesebb szereplőknek is.




A karakterekről

nice Alexis Spring Summer 2016Chloe Madison
Imádom az ilyen nőket, ezt már milliószor hangoztattam, és nem győzőm soha eléggé hangsúlyozni. Okos, talpraesett, néha magabiztos, de amúgy egy önbizalom hiányos nő, aki csak akkor tud igazán önmaga lenni, ha kilép az unalmas, megszokott életéből, és olyat tesz, amit amúgy sosem tenne meg. Ami legelsőnek feltűnt vele kapcsolatban, az az volt, hogy nem idegesített. Vonakodhatott bármennyire a dolgoktól, ellenezhette a kapcsolatukat Dev-el, nem tudott zavarni. Annyira kedves és szeretni való a karaktere, hogy fel sem tűnik az embernek, mennyire tagadja az érzelmeit.





Devlin Monroe
@ClassicMan74 #looking for j #hairstyle #mens: No, ő az a pasi, aki minden nő álmát megtestesíti. Tökéletes, magabiztos, uralkodó típus, szereti, ha minden úgy működik, ahogyan azt ő szeretné. Jóképű, ez természetes, és isteni az ágyban, ezt - legalábbis a hangok miatt - még a nagyanyja is tanúsítja. 
Csupán annyi a kivetnivalóm benne, hogy nagyon felszínes, és csak a hivatalos papírokban bízik, és nem hallgatta meg az érintett változatát is. Legalábbis, ami Chloét illeti. Előítéletes volt, emiatt pedig pofátlan - és nem pofátlanul sármos, az csak később lett -, ami miatt fejbe akartam csapni. Szerencsére megváltozott róla a véleményem, és most nem csapkodnám, hanem egy puszit nyomnék a homlokára, amiért olyan ügyes kisfiú volt, hogy megmentette Chloét.

A történetről  - spoileres - 

Boy Baby Shower Cupcakes: Tacha. Úgy hívják egyik ismerősöm kutyáját, akit volt szerencsém megismerni. Mikor rájöttem a hasonlóságra, nagyon röhögtem, és a nőt egy kutyának képzeltem, mert - természete lévé - szörnyen utálatos volt.
A nagyi egy állat volt - jó értelemben, persze. Őrült egy nő, az biztos, néha kezelhetetlen, néha pedig egy édes nénike, akinek van mersze azt mondani az unokájának, hogy Szégyelld magad, Devlin Monroe! Nem tudtad volna egy elegáns szállodába vinni? Ezzel szerintem mindent elmondtam. 
A vége volt az, ami abszolút nem tetszett. Összecsapott és semleges volt, ami... ami lófingnyit sem ér. Egy csattanósabb, úgyszeretlekhogymeghalokérted jelenetre vágytam, mert a két szereplő ezt érdemli, ehelyett azt kaptam, hogy találkoztak, jó, jó, ennyi, kész, szeretlek, puszinyuszi, és hepiend. MIEZ? Ez... ez nem befejezés. Ez még csak nem is epilógus. Ez valami ronda fanfiction, ami véletlenül került a történetbe.
Share:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése