Amie Kaufman – Meagan Spooner: These Broken Stars – Lehullott csillagok

Az első mondat

Ebben a szobában semmi sem valódi.

Mindaddig, ameddig meg nem néztem a szövegkörnyezetet, és el nem olvastam a teljes könyvet, nem értettem a mondat lényegét. A fülszöveget sem olvastam el figyelmesen, mert az utóbbi időben olyanokkal találkoztam, amelyek lényegében a könyv háromnegyedét lespoilerezték, és nem akartam annyira előrehaladni a történettel. Tudtam, hogy sci-fit fogok olvasni, tudtam, hogy egy nem mindennapi könyvvel állok szemben, de ha már az első mondatban letisztázzák, hogy ott semmi sem valódi, akkor van valami a háttérben. Igazam is volt. Egy űrhajónyi titok várt rám, és meg merem kockáztatni azt a megállapítást is, hogy még a felét sem fedték fel. Várom a sorozat további három részét, és remélem, hogy mielőbb meg fogom őket kapni. Ezt a trilógiát nem szabad elhagyni, egyszerűen nem történhet meg, hogy egy rossz döntés után nem fogják folytatni.

Amikor a címre fény derül

De most, ahogy várjuk, hogy felpörögjenek a turbinák, az egész olyan távolinak tűnik. Egy pillanatra megmerevedik előttünk a kép: ez a mi világunk, az életünk, ami egy maréknyi, széthullott csillagokra korlátozódott, melyek félig már elvesztek az ismeretlen űrben.

A karakterekről

Lilac LaRoux

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, úgy gondoltam, nem fog fejlődni a jelleme. Ugyanolyan unalmas, kényes, beképzelt kislány marad, mint volt, holott semmit sem tudtam róla. Nem tudtam Simonról, a srácról, akiért az életét is odaadta volna tizennégy évesen, és az apjáról sem tudtam sokat.

Aztán a változás után amikor elmondta a történetet Simonról egyre csak csodáltam őt. Talpon maradt, nem hátrált meg, és addig ment előre, ameddig el nem érte a célját. Egy úrinőből igazi katona lett, aki bármire képes volt, az életét is odaadta volna khm. Reálisan gondolkodott, és ha meg is ingott az önbizalma, nem adta fel. Fantasztikus egy nő. Nem is tudom, mit kéne még mondanom róla.

Egy párbeszéd, ami a két főszereplő között zajlott le:

- Ha valami balul ütne ki, ha bármi történne veled, én itt egyedül legfeljebb tíz percig maradnék életben. De ha velem történne valami, te rendben lennél. 

- Én aztán mindenhogy lennék, csak rendben nem.

Ahw Tarver awh *kislányos sóhaj és... és meghalt, kész, ezt nem lehet felfogni*

Tarver Merendsen

Ismét egy tökéletes pasi. Nem, a tökéletes még meg sem közelíti a valóságot. Tulajdonképpen ezért is mellékeltem nektek egy Jensent. Taktikus, okos, talpraesett, mindezek mellett sármos, jól nevelt, romantikus lélek, egy igazi úriember, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy egy Jesse Ward lenne más területeken is. És ebbe most belegondoltam...

Elképesztően imádtam a gondolkodásmódját és a viselkedését, szinte már élveztem, ahogyan szenved akkor, amikor úgy érezte, ő és Liliac nem lehetnek egymáséi.

Imádtam, ezzel szemben ez volt a zavaró tényező is: előre gondolkodott. Alapos és megfontolt volt, látta a balesetet is (nem a zuhanást, hanem azt, amikor felrobbantották az ajtót)

Kegyes hazugságaitól, néma őrlődésétől fokozódott a hangulat. Végre olvashattam egy olyan férfiszemszögű történetet, ahol a pasi igazán talpraesett, makacs, és bármire képes. Le a kalappal előtte, sőt az írónők előtt is.

A cselekményről - spoileres - 

Még csak most kezdtem el ismerkedni ezzel a műfajjal, ez volt a második sci-fim, és úgy érzem, műfajomra találtam. Elképesztő a szerzőpáros alkotása, a történet teljesen beleivódott a csontjaimba, és érzem, hogy nem fogom egyhamar elfelejteni a szereplőket és a cselekményt sem. A mai napom többnyire merengésből állt. Vajon milyen lehet a többi rész? Mikor fognak megjelenni? A francba velem és a kíváncsiságommal! 

Az egész történet, pontosabban az eleje, Titanic feelingű. Valószínű, hogy ez volt az írók támpontja is. A hajó leírása egyből a fentebb említettet juttatta eszembe, a film pedig megelevenedett előttem, pontosabban a vége, amikor Rose és Jack ott állnak a lépcsőn, ahonnan tökéletesen körbe lehet nézni az ebédlőnek kialakított helyiségben.

Már akkor sejtettem, hogy van valami gubanc a lány múltjában, amikor először beszélt/gondolt Simonra. Az, ahogy a srácról vélekedett, csak még inkább megerősített abban, hogy a papával bajok vannak, aztán amikor elmondta Tarvernek, tudtam, hogy nem csak ez az egy dolog írható a pasi számlájára.

– Mikor találkozott először LaRoux kisasszonnyal? 

– Három nappal a baleset előtt. 

– És hogy történt? 

– A baleset? 

– A találkozás LaRoux kisasszonnyal. 

– Számít ez egyáltalán? 

– Őrnagy, minden számít.

Imádtam ezeket a részeket. Eleinte (ezt sem) nem értettem, aztán a vége fele, amikor elkezdték beszélni, hogy mi vár rájuk, ha hazaérnek, minden világossá vált. Azt hiszem, ennél a beszélgetésnél (a teljesnél) döbbent rá igazán Tarver, hogy mennyire szereti Liliac-ot. Volt néhány bizonytalan pillanat, amikor csak akkor jött rá az olvasó, hogy miért is némult meg egy pár pillanatra Tarver, ha figyelmesen olvasta az előző fejezetet.

Imádtam a romantikus pillanatokat. Az első csók nem volt túlzottan részletezve, mégis annyira élvezetes és érzelmes lett, hogy az leírhatatlan.

Várom a folytatást, kedves Könyvmolyképző! Öröm volt olvasni ezt a csodát☺