12 napos blogger kihívás - 02. nap

Molyos kihívás
Szabályok:
– Nem baj, ha nem sikerül minden áldott nap posztolni! Csúsztathatod az egészet, vagy pótolhatod egyben, majd meglátod, ahogy jól esik. 
– A kihívás kezdete és vége közti időszakban bármikor elkezdheted és befejezheted, a lényeg, hogy időn belül történjen, és mindet írd meg (tehát mondjuk ne hagyd ki a negyedik napot, vagy a tizediket, stb.) 
– Ha megvagy mind a 12 nappal, lezárult számodra a kihívás, hozzászólásban linkeld be a blogodat, és ellenőrzöm! :) Ellenőrzés után megy a plecsni.

Második nap

1. Ez még hatodikban volt, amikor jelentkeztem a Nagy Mesére, és bejutottam a legjobb 77-be.
Matekból egészen nehéz dolgokat vettünk, semmit sem értettem, és alig készültem az órára. A tanár -(amúgy tőle nagyon féltünk, idős volt, néha krétával dobált és fület húzott, de amúgy nagyon jól tanított, és tőle tudok mindent, ami a matematikával kapcsolatos), amint bejött, lecsapta a naplót, és felszólított.
Rám néz, és felszólít.
Húha. Hát, hogy minden szentségnek üdvözöltem a jó édes anyukáját, az egészen biztos, ha lehetett volna, akkor ráhoztam volna a csillagos eget is (reggel nyolckor főleg).
Veszem a munkafüzetem, és már indulnék ki a táblához, amikor elkezdi:
- Nagyon büszke vagyok rád, Krisztina, ez egy remek eredmény, csak így tovább, menni fog. Ülj le.
*mély sóhaj* *izzadságcseppek törlése a homlokról* *köszönöm, Istenem*
2. Az osztály ajtaja előtt, a földön, valószínűleg fahiány miatt rendszámtáblákkal van kitoldva a padló. Na már most, ezek a táblák szegekkel vannak oda rögzítve, akiknek szánt szándékukban áll kibotlasztani engem. Meg is tették. Sokszor. Túl sokszor.
3. A viseletem inge mostanában nagyon szórakozik velem, a jobb oldalamra került egy sárga folt, mint utólag kilogikáztam, a parfüm az oka. Olyan, mintha az anyag lenne ilyen, pedig nem, tavaly vettük. Örök rejtély marad, amire mindenki kíváncsi... Nem, életeim, elégedjetek meg azzal, hogy ilyen az anyag, és ne tudjátok be a saját hülyeségemnek. :D 
+1. Egyik fellépésen kibomlott a cipőm fűzője. A karikázó résznél betipegtem a kis kör közepére, és bekötöttem. Amúgy videóztak. Áhh, no problemo. 
Share:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése