"Ezek az én darabkáim. Mind. Egytől egyig belőlem, neked." ㄧ Beszélgetés Katona Kittivel ㄧ Célkeresztben #1

Katona Kitti nevével november eleje körül találkoztam először, nagyjából akkor, amikor egy facebookos csoportban szembejött velem az egyik bejegyzése, miszerint megjelent az első verseskötete. Őszintén bevallom, először nem a kötet keltette fel a figyelmemet, hanem maga a lány, aki mindössze egy évvel idősebb, mint én, aki az egyre csak közeledő érettségi ellenére is keresett és talált is időt önmagára és a tehetségére, aki 19 évesen felvállalta azt, hogy ő bizony verseket írt, és ki is adatta azokat.

Nagyjából három hónappal ezelőtt írtam Kitti első kötetéről értékelést, ajánlót, amit ITT olvashattok el. Már a könyvecske olvasása alatt is megfogalmazódott bennem néhány kérdés, amelyeket eddig elraktároztam az agyam egy kis rejtett zugában, ahonnan most őrült módon szabadultak ki, és meg sem álltak, csak Kittinél, ő pedig bátran, önfeledten válaszolgatott rájuk.

Korlátlan képfeltöltés ingyen - www.kepfeltoltes.eu
Neve: Katona Kitti
Született: 1999. április 2
Személyiségszáma: 20171123867101
Szériaszám: SX 666234
Foglalkozása: naplopó (könymoly, író, költő, slammer, online networker)
Korábbi bűntettei: sikeres fellépések slam-poetry esteken, sikeres könyvbemutató, sikerek az új munkahelyén, pozitív életmód
Vádak: könyvkiadás, illegális vers estek, tiltott könyvek olvasása és terjesztése, fenségárulás a napszámos munkával szemben


Kedves Kitti! Először is nagyon szépen köszönöm, hogy elvállaltad ezt a kis beszélgetést.

Kitti: Én köszönöm ezt a fantasztikus lehetőséget!

Ha bemutatkozásra kerül sor, mint például most, mivel szoktál indítani? Melyek azok az alapvető dolgok rólad, amiket mindenképp el szeretnél mondani magadról egy ismeretlen embernek? 

KittiKatona Kitti vagyok, 19 éves, de hatalmas álmokat hordozok a szívemben. Ezek a dolgok lehet, hogy még csak az álmok szigetén tengődnek, de teszek érte, hogy idővel valósággá váljanak. Azt hiszem így elsőre ennyi.

2017-ben megjelent az első versesköteted, a Másik én. Milyen érzések kavarogtak benned akkor, novemberben, és milyenek most, hét hónappal később?

KittiFurcsa így belegondolni, hogy már ennyi idő eltelt. Valamilyen szinten gyermekemként tekintek erre a kis gyűjteményre és most rávilágítottál, hogy milyen nagy is már. Akkor novemberben feldolgozhatatlan, most pedig már messzi élmény. Nem hittem el, hogy az a lány aki ott áll a bemutatón kezében a könyvemmel, én vagyok. Most visszagondolva pedig ugyan ezt érzem. 7 hónap sok idő és rengeteget változtam azóta, és az írásaim is. Érezhető az akkori verseimen, hogy még a szárnyát bontogató fiatal lány valahol elindul, most viszont már mélyebbek az érzések és komolyabbak. Már rajta vagyok az úton. Ez az idő alatt csak biztosabb lettem abban, hogy jó helyen vagyok és hogy lehet, hogy nincs kikövezve előttem az út, de nekem itt kell végigmennem.


A Másik én három részre van osztva, mindháromban más és más érzések vannak a központba. Miért épp ezeket az érzéseket választottad, és miért épp ezek a versek kerültek bele az első kötetedbe?

KittiAmikor elkezdtük a válogatást mentorommal, Albert Timivel még nem igazán láttam át azt a tematikát amit követtünk. Így utólag viszont teljes mértékben megértettem, hogy az olvasóknak szükségük van arra, hogy egy-egy érzelemnek, résznek, történésnek kézzelfogható eleje és vége kell legyen. Hogy mi ez a három érzés azt most nem írnám le, olvassátok el ti is drága olvasók és várom a visszajelzéseiteket, hogy ti mit láttok bele. 🙂 De a kérdésedhez visszatérve, azért ezek az érzések lettek a fő támpontok, mert ezek határozták meg az akkori élethelyzetemet. A versek pedig teljes mértékben ugyan ezt tükrözik. Megpróbáltam kiírni magamból a fájdalmat és ezt megmutatni az olvasóknak. Nem éppen azért, hogy őket is elkeserítsem. Csupán megmutatni, hogy nincsenek egyedül azok sem, akik épp mérhetetlen magányt éreznek, hogy én itt vagyok, én átéltem és túléltem mind azt, amitől ők most jelenleg szenvednek. Hiszen csak azokat a verseket, szösszeneteket fogják magukénak érezni, amit ténylegesen át tudnak élni.

Ebben a kötetben csak elvétve találunk prózát, többnyire verseket olvashatunk, és persze egy slammet is, ami különösképpen a szívemhez nőtt. Beszélj egy kicsit erről! Hogyan viszonyulsz ehhez a – mondhatni – új műfajról, ami még kiscipőben jár a magyar költők és irodalomkedvelők körében. 

KittiAz a slam szöveg azért került be a kötetbe, mert életem első alkotása volt. Mármint ebben a műfajban. Kiadtam magamból mindent és igazi büszkeségként tekintek rá. Igaz van benne olyan rész, amit ma már sehogy vagy épp máshogyan formálnék meg. Nyers lett és szókimondó az egyszer biztos. A slamről mint műfajról nem tudok nem elfogultan beszélni. Egyszerűen imádom és szerintem hatalmas jövőt teremt az irodalomnak, még akkor is, ha az irodalmárok többsége nem így gondolja. Közel hozza a fiatalságot az irodalomhoz és ez szerintem csodálatos. Hiszen végre van lehetősége mindenkinek arra, hogy kibontakozzon és megmutassa a hangját. Szeretnék a jövőben többször is előadóként részt venni slam poetry eseményeken, hiszen a legelső alkalommal a szívembe költözött. Igaz akkor csupán annyit éreztem, hogy majd össze esek az izgulástól, hiszen nem kis feladat egy ilyen súlyú szöveget megosztani másokkal. A kötetben szereplő volt az első amit elő is adtam.

Miért épp versek? Rengeteg műfaj áll a rendelkezésre, ha az ember lánya írónak adja a fejét, de te mégis a verseket választottad. Egyesek szerint ódivatú, mások szerint mindenki érti, de többek szerint senki, csak az, aki írja. Te hogy állsz ehhez a gondolathoz?

KittiAmikor kitaláltam, hogy én már pedig író leszek, eszembe se jutottak a versek. Regényt akartam írni. Akár hogy is próbálkoztam, nem igazán jött össze. Valószínűleg még nem álltam rá készen. Mérgemben az egész regényötletem összesűrítettem pár sorban. Csupán a fontosabb momentumokat, érzéseket írtam le és ahogy visszaolvastam, csupán pár sor volt az egész, de a szívembe költözött. Sajnos ez az írásom már nincsen meg, de az érzésre a mai napig emlékszem. Akkor jöttem rá, hogy az én hangom a versekben rejtőzik. Ennek ellenére azért még megvan az az álmom, hogy regényt is fogok írni, de ehhez még mindig tanulnom és érnem kell. 
Szerintem a vers, mint műfaj pontosan az a kategória, amit nem lehet vagy inkább nem szabad beskatulyázni. Itt csak 50% az író érdeme. Hiszen a legnagyobb részét az adja, hogy az olvasó miként értelmezi a sorokat. Aki szívvel olvassa, biztosan érteni fogja a mondandóját. Igaz nagy valószínűséggel nem ugyan azt látja majd maga előtt, amit az író, de a saját lelke megnyugvást fog találni és valamilyen módon össze fog kapcsolódni az író és az olvasó elméje.

Ha nem verseket, akkor miket írsz legszívesebben? Mi áll még közel a szívedhez?

KittiSlam minden mennyiségben. Próbálkoztam már novellával is, de az még távolabb állt tőlem, mint a regény. Sajnos még nem vagyok elég összeszedett ahhoz, hogy hosszabb szövegeket tudjak írni, de a slam megadja azt a szabadságot, hogy ott tényleg nem kell semmire sem figyelnem, csak kiírnom magamból az aktuális érzelmeimet, gondolataimat.

A slamjeiddel voltál már versenyen is, vagy csak kisebb előadásokon vettél részt?

KittiLeginkább kisebb rendezvényeken voltam előadóként jelent. Ezek között volt olyan is, amit én szerveztem és hatalmas öröm volt látni, hogy mennyi fiatalt meg tud mozgatni egy ilyen esemény. Viszont egy alkalommal részt vettem a pécsi Sopianae Slam versenyen, ahova egy barátommal közösen neveztünk. Nagyon új volt nekem. Rengeteg ember előtt álltam a színpadon, a térdeim csak úgy remegtek és brutálisan féltem. De a hangom megállta a helyét és el tudtam mondani a szövegemet kisebb tévesztésekkel. Eredményt nem értem el, de számomra hatalmas dicsőség volt az az este.

Melyik a legkedvencebb versed a kötetből?  Mondhatsz akár többet is. 

Nehéz és gonosz dolog tőled, hogy választás elé állítasz, hiszen minden versemet nagyon szeretem, hiszen ezek az én apró darabkáim. Mégis talán van egy, ami kicsit jobban kiemelkedik a tömegből, ez pedig a Rózsaszín köd. Talán ez az egyetlen pozitív hangvételű vers a kötetben. Azért sorolnám a kedvenceim közé, mert a szívem választottjáról szól.


Rengeteg kiadó van a porondon, de te mégis a My Book csapatát választottad, akik még az újabbak (ismeretlenebbek) közé tartoznak. Mi a véleményed róluk? Utólag is jó döntésnek tartod, hogy náluk jelent meg az első köteted? 

KittiRengeteget agyaltunk azon, hogy kihez is forduljunk a kész kötettel. Végül Timi mutatta meg nekem a My Book elérhetőségeit. Szimpatikus, családias csapatnak tűnt és ez még inkább bebizonyosodott akkor, amikor egy érdeklődő e-mail után egy Hölgy felhívott és szóban átbeszéltünk rengeteg dolgot a könyvvel kapcsolatban. Tetszett az, hogy üzleti partnerként kezel, de mégis baráti hangnemben beszélgettünk. Nem bántam meg, hogy együtt megalkottuk ezt a kis könyvecskét, de a következőhöz egy komolyabb kiadóval szeretnék majd szerződni. Úgy érzem haladnom kell a ranglétrán egyre feljebb és feljebb kiadók terén is. 

A következő kötetedről mit lehet tudni? Van már kész terved, vagy még csak az összeállítás fázisában tartasz? Ha van, kérlek, árulj el róla néhány kulisszatitkot.

KittiKonkrétumok nagyon még nincsenek. A versek már készülnek hozzá ennyit tudok garantálni.  Terveim szerint egy színesebb és tartalmasabb kötetre lehet majd számítani, de ez még igen csak a jövő zenéje.

Mivel ez a beszélgetés nem kimondottan az írói életedre fókuszál, hanem rád, mesélj egy kicsit arról, amikor nem Katona Kitti, a költő, a slammer, az író, hanem Katona Kitti, az ember vagy. Mivel töltöd azt az időt, amit nem az irodalomra és a versekre szánod?

KittiMint ahogyan azt már korábban is említettem, rengeteget változtam az elmúlt hét hónapban. Mindezt nagyrészt a jelenlegi munkámnak köszönhetem. Bekerültem egy olyan közegbe, ahol megtanultam másképp, pozitívabban látni a világot. Most érettségiztem, de mellette elkezdtem online networkerként dolgozni. Eközben pedig a sport itt-ott kikerült a fókuszból, de így az iskola végeztével, a továbbtanulás előtt újra belevetem magamat a mély vízbe és nekiállok gőzerővel az edzéseknek. 
Talán megengedett, hogy röviden úgy mutassam be magam, hogy író, sportoló és üzletasszony lettem. Összetett és elég komolyan hangzik, de sok célért sok dolgot kell tenni.

Mik a tapasztalataid az Online Networkinggel?  Mesélj egy kicsit erről a munkakörödről, mert ha jól gondolom, a magyarok nem kimondottan ismerik ezt a fajtáját az internetes munkáknak.

KittiIgen még elég új ez a szakma, de szerintem a lehető legideálisabb a művészlelkeknek. Hiszen ez az a munka, amit bárhol, bármikor tud végezni az ember, hiszen online dolgozunk. Így nem vagyunk se időhöz, se helyhez kötve. Kvázi határtalan lehetőség számomra abban, hogy a későbbiek során anyagilag biztonságban legyek úgy, hogy közben a hobbimnak, az írásnak élek.

Mik a terveid az elkövetkezendőkben a tanulmányaiddal kapcsolatban?

KittiSzeptemberben meg szeretném kezdeni az egyetemi tanulmányaimat. Az még bizonytalan hogy sport vagy biológia területen fogok-e kezdeni, de mindenképpen az előbbivel szeretném zárni az egyetemet.

Mivel az utóbbi hónapokban az életedet nagyban befolyásolta a - ha mondhatok ilyesmit - megtriplázott internetes életed, mi a véleményed az e-könyvekről, és arról, hogy a papírkönyvek kezdenek kimenni a "divatból"?

KittiSzeretem az e-könyveket, mert nagyon praktikusak. Főleg, ha elutazom, akkor sokkal könnyebb pár könyvet rátöltenem az ebookomra, minthogy magammal hurcibáljam a több kilónyi könyvet. 😀 Viszont ha választanom kell, akkor a papírforma az igazi. Szeretem a könyvek illatát, szeretek lapozni és mindig megnézem, hogy hol van a könyvjelzőm, mennyi van még vissza.

Mit üzennél azoknak a leendő költőknek, akik még nem merik megmutatni magukat a nagyérdeműnek?

KittiTapossátok le a gátjaitokat és merjetek élni! 🙂 Ha más nem, akkor ki fogja magát megmutatni a nagyközönségnek? Hát képzeljétek, lesz valaki más. Éa akkor jön majd a gondolat, hogy mi lett volna ha.... De ennek ne engedjetek! Cselekedjetek és tegyétek meg azt, amit a szívetek diktál. Számoljatok vissza:
5
4
3
2
1
Go! :)  És higgyétek el, sikerülni fog! Csak tegyetek érte.

Nos, szerintem megvolnánk.  Nagyon szépen köszönöm, hogy te voltál az első, aki alávetette magát a kérdéseimnek. 😀

KittiJaj, igazán nincs mit!
Én köszönöm a lehetőséget.
_____________

Kitti első verseskötetét, a Másik ént akkor tudjátok megrendelni, ha kitöltitek EZT az űrlapot! Ne hagyjátok ki ezt a kedvező lehetőséget, mert most csupán 1500 forintért a tiétek lehet! ❤️

Ezúton is nagyon szépen köszönöm Kittinek, hogy elfogadta a felkérésemet, és bevállalta, hogy ő lesz az első, aki átvészeli a kérdéseimet.

Nyugodtan mondhattok még olyan emberkéket, akiknek kíváncsiak vagytok a válaszára, vagy akiket szívesen megismernétek egy kicsit közelebbről. Mint ahogyan azt észrevettétek, nem kimondottan úgy közelítettem meg Kittit, mint írót/költőt/irodalmárt, hanem mint embert is, és talán ezek voltak azok a kérdések, amikre igazán kíváncsiak lehetnek az olvasók. :) Ha lenne még kérdésetek hozzá, bátran tegyétek fel, nem harap! 
Share:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése