Matthew Watkins, te ezért a 15 dologért kellesz nekem!

Matthew Watkinst Jessika Park - Szeretni bolondulásig c. könyvéből ismertem meg. Tavaly ősszel, a szentendrei utamkor felmentünk Budapestre is, és talán a Nyugatiban Zsákbamacskázhattam a Titkolni bolondulásig részt.
Időközben elolvastam az első részt is, amit mindjárt követett is Matt kiegészítő kötete, amivel teljessé vált a kép a fejemben. Celeste történetével sajnos még nem sikerült megismerkednem, de ami késik, nem múlik, remélem, még idén el tudom majd olvasni azt a részt is.
Matt már az első rész olvasása közben belopta magát a szívembe, de az igazi szerelem akkor történt meg, amikor megismertem az ő szemszögét is.

Egy kis ízelítő a történethez:



Hogy miért is imádom őt? Hát ezekért a dolgokért:

1. Egy igazi kockafej, egy zseni.

– Kétszakos vagy? Fizikás és matekos? Jesszusom… 
– Tudom. Kockafej. – Matt vállat vont. 
– Nem, ez igazán lenyűgöző. Csak meglep, hogy elfér az agyad a koponyádban. 
– Különleges tömörítőprogrammal láttak el, amely lehetővé teszi, hogy a rengeteg tárolt információ csak akkor kerüljön elő, ha épp szükségem van rá. Egyelőre csupán a bétaverziót futtatom, úgyhogy elnézésedet kérem bármilyen felmerülő problémáért. Igazán nem állhatok jót magamért.

2. Ezt az idézetet csak azok tudják értelmezni, és nagyon imádni, akik már olvasták a könyvet, és tudják a nagy titkot.

– Ha szeretnéd Finn gönceit szagolgatni, felőlem nyugodtan. Azt hiszem, a vén túrabakancsa fent van a padláson. Szeretnéd, hogy lehozzam? Biztos vagyok benne, hogy még mindig jó kis Finn szaga van. Hidd el nekem, a bátyám lábszaga még évek után is átható.

3. Matt és a mai világ, első felvonás

– Nyilván ez az oka, hogy nem lett belőlem társadalmi bálvány. Végre megmagyaráztad. Nem utánzom vakon a tömegkultúra agyoncukrozott, műkávés, jégkristályos kotyvalékok iránti imádatát. Megkönnyebbüléssel tölt el, hogy végre megértem, miért lesz egyre rosszabb a társadalmi megítélésem. 
– Vagy ez tehet róla, vagy a pólók.- motyogta Julie.
4. Matt és a bókok, első rész

– Kérlek, ne sírj, Julie! Egyszerűen csodálatos vagy, hogy be mertél menni! – mondta Celeste. 
– Egyáltalán nem csodálatos, Celeste. Hanem tök hülye – közölte Matt.

Awh, ellenállhatatlan, ugye?

5. Matt és a bókok, második rész

– Van fogalmad róla, hányszor szóltál ma rám, hogy fogjam be? 
– Van fogalmad róla, hányszor szólhattam volna még rád?

6. Imádnivaló, amikor Matt zavarban van. Mondjuk szerintem Julie sem falfehér...

– Beszéltünk az éjjel telefonon? 
A fiú habozott. 
– Igen. 
Jaj, ne! Julie kezdett visszaemlékezni. El sem akarta hinni, ami eszébe jutott. Talán csak kitalálta. 
– Tényleg megkérdeztem, hogy…? – Nagyot nyelt. – Megkérdeztelek, hogy mesteri szerető vagy-e? 
Matt megköszörülte a torkát, még mindig hezitált. 
– Meg. 
Celeste nevetésben tört ki.

7. Ha azt hiszitek, Matt nem képes kétértelmű utalásokra, akkor NAGYON tévedtek.

– Egy óra alatt sok mindenre lennék képes – ajánlkozott Matt.

8. Mintha csak a Shrekből lépett volna ki.

– Ott vagyunk már? Éhes vagyok – nyafogott Matt. – Pisilnem kell. Unatkozom. Mikor érünk már oda? Nem látok semmit! Miért van ilyen sötét? Ja, nincs is sötét. A szemem van bekötve. Ez a világ legrosszabb kirándulása! 
– Fogd már be, Matt! – Julie lehúzódott az autópálya legszélső sávjába, fél kézzel a fiú kezét fogva. – A következő lehajtóig bírd ki, és már ott is vagyunk. Megéri a kétórás autókázást. Bízz bennünk! 
– A megérit úgy értsem, hogy készpénz ütheti a markomat? Az Apple sajtótájékoztatót tart pár napon belül, és biztos vagyok benne, hogy piacra dobnak valami rém fölösleges kütyüt, amire azonnal szükségem lesz.
9. Matt, a divatdiktátor

Mellbe bökte a srácot. 
– Matthew, barátom, új cuccokra van szükséged. 
– Kösz szépen. 
Szédelegve nézett fel rá. 
– A hét minden napjára jut egy gyík pólód? 
– Nyugi, annál több van. 
– Óriási kő esett le a szívemről.

10. Azt hiszem, Matt még engem is lepipált a forgassuk ki mások szavát mániájával.

– Celeste, biztos vagyok benne, hogy Julie-nak semmi kedve segíteni nekem internetes cikkadatbázisokban keresgélni – felelte Matt. – Nem mindenkit izgat úgy az Amerikai Fizikai Intézet, mint engem. 
– Juj! – Celeste a szájához kapta a kezét, elfojtotta a nevetését. – Matt illetlenül beszél! 
– Nem úgy értettem, hogy felizgat, te kis perverz. 
– Most már tényleg illetlenül beszélsz! – visította Celeste. Erin hangosan felsóhajtott. 
– Matthew, muszáj ezt? 
– Csak könnyed csevejt folytatunk vacsora közben, anya. Aggodalomra semmi ok. Egyébként is, apával a ti szokásotok olyan kifejezésekkel dobálózni, mint szaporodási viselkedés, vagy éppen egyesülési jog. 
– Matthew! Elég legyen! – Erin hangosan beszélt, hogy túlharsogja Celeste kitörő vihogását.

11. Amikor Matt előveszi a romantikus énjét... Awh. 💘

Matt keresztbe tette a lábát, és a hasán összekulcsolta a kezét. 
– Értem, mire gondolsz. Miért nem hunyod le a szemed? 
– Csak ha te is. 
– Jó. 
Julie Mattre nézett, és várt. 
– Előbb te! 
– Nem, előbb te. 
– Egyszerre! Nem akarok csak úgy feküdni itt, miközben bámulsz. Mehet? Három, kettő, egy, rajt! – Julie lehunyta a szemét. 
– Most pedig várunk, és meglátjuk, mi jut eszünkbe. 
(…) 
Julie oldalra fordította a fejét, és kinyitotta a szemét. Matt őt nézte. 
– Megmondtam, hogy ne bámulj – suttogta a lány. 
– Nem bírtam megállni – súgta vissza.

12. Hogyan tegyük féltékennyé Matt-et, első rész

– Egyvalami viszont aggaszt – mondta Celeste lassan. 
– Mi az? Mi a baj a sráccal? 
– Seth számomra roppant ellenszenves tulajdonsága az, hogy jelenleg éppen romantikus és talán szexuális kapcsolatot létesít a fiatal hölggyel, akibe te egyre jobban belebolondulsz. 
Matt szinte felhorkant. 
– Uramisten! Jó éjszakát, Celeste! Talán egy kiadós alvás majd észhez térít. 
– Talán egykiadós alvás majd észhez térít téged! – közölte Celeste magától értetődően.

13. Matt nemcsak a számítástudomány, de a szavak mestere is. És még vajon minek a mestere? Hm.

(…) 
Megborzongott, ahogy a fiú a fülébe suttogott: 
-Hónapok óta álmodozom erről… rólad. 
Matt keze Julie derekára vándorolt, aztán még följebb, gyengéden a mellére csúszva.(…)

14. Akárhogy is imádjuk Matt-et, mi képtelenek vagyunk olyan szerelmi vallomásokra, mint amivel Julie jutalmazta a mi álompasinkat.

– Te vagy a mindenem – szólt Julie. – Nagy kihívást jelentesz, nehéz eset vagy, és rém zárkózott. És én mindezt imádom benned. Lenyűgöző vagy, bonyolult, zseniális és vicces. És én ezeket a tulajdonságaidat is imádom. Szerelmes vagyok az önzetlenségedbe és a túl nagy önfeláldozásodba. Szerelmes vagyok abba az oldaladba is, amelyik fél, szenved, és ellök mindenkit. Szerelmes vagyok a sebezhetőségedbe és az erődbe. Szerelmes vagyok a képességedbe, hogy hevesebben és hűségesebben szeress, mint amit valaha lehetségesnek hittem. Szerelmes vagyok a döntéseidbe, még a hibákba is, mert azok vezettek minket ide. Mindenekfölött egyszerűen szerelmes vagyok beléd, mindenbe, ami te vagy. A múltadba, a jelenedbe, a jövődbe. – Felemelte a kezét, és végigfuttatta ujjait Matt ajkán, állán, arcán. – Folyton rád gondolok, nem bírlak kiverni a fejemből. Végre a szívemre hallgatok, nem kételkedem benne. És ez már mindig így lesz. – Aztán megcsókolta a fiút. Hosszan, szenvedélyesen, végtelenül, csak egy Örökkévalóság után lassítottak. – Most pedig nyisd ki a szemed, és nézz rám! Mindent érzek, amit te érzel, Matt. Mindig is ugyanezt éreztem, most már tudom. És itt az ideje, hogy véget érjen a szenvedés.

15. De amiért igazán odavagyunk érte, az ez:

– Szükségem van rád – könyörgött a fiú. – Te vagy mindaz, ami belőlem hiányzik.


Nektek melyik a kedvenc idézetetek a könyvekből? Melyik megnyilvánulásáért imádjátok Matt-et?



Share:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése