Julie V. Scott - Net-kaland

Előzmények

Julie a készülődő regényével kapcsolatban keresett fel még december elején. Eleinte csak együtt dolgoztunk a regényén, de aztán annyira megtaláltuk a közös hangot, hogy rájöttünk: baromira jól tudunk együtt dolgozni. Ezt a könyvét eredetileg a Határidőnapló miatt szerettem volna elolvasni, de a facebook oldalon kialakuló stresszhelyzet miatt egy kicsit elment a kedvem az olvasástól, így csak ma délelőtt sikerült befejeznem az alig 180 oldalas történetet.
Fülszöveg

Chloe komoly gondokkal küzd. Ez elsősorban abban merül ki, hogy immár három éve nincsen romantikus kapcsolata egyetlen férfival sem, így amikor az interneten rátalál egy különleges oldalra, kap az alkalmon és beregisztrál. Fülledt beszélgetésbe kezd egy huszonnégy éves orvostanhallgatóval, akiről csak néhány adatot tud. A Coop3r felhasználónevet viselő fazon azonnal bechateli magát a lány szívébe, habár fogalma sincs róla, hogy ki az illető. Ám ez hamar megváltozik. Szerelmük azonnal lángra kap, s mindketten igazán boldognak érzik magukat. Már csak a bonyodalmak hiányoznak… 
Mindketten ugyanarra vágynak, de valaki mindig közbeszól. Vajon képesek a fiatalok megbirkózni a rájuk zúduló eseménysorozattal, vagy feladják, s más mellett kötnek ki? 
Lehet életre szóló egy szerelem, ami az interneten köttetett? 
Készen állsz, hogy velük kalandozz?
Véleményem

A Net-kaland egy könnyed kis limonádé, egy délután alatt olvasós nekem mondjuk kellett pár nap, mert nem volt kimondottan időm olvasni, romantikus, csöppet erotikus történet. Ami felturbózza az egyszerű, egyetemisták között szövődő szerelmet, az az, hogy először az interneten ismerkedtek meg. Nagyon tetszettek az ottani beszélgetések, és egy kicsit bánom, hogy nem volt belőle több. Bár a sztori erre épült, úgy érzem, az utolsó oldalakra ez a része a történetnek teljesen elveszett.
Chloe eleinte nagyon hisztisnek tűnt, túl hamar felkapta a vizet szinte mindenen, és a netes beszélgetés alatt sokszor vett komolyan olyan dolgokat, amik tulajdonképpen viccnek voltak szánva. Aztán a fordulópont után teljesen megváltozott róla a véleményem: megkomolyodott, átfontoltabban cselekedett, és... őszintén, jobban is viselkedett. Bár még így is voltak meggondolatlan cselekedetei, mégis úgy érzem, ő az a karakter, aki a legnagyobb fejlődésen ment keresztül a történetben.

Dylan nevének kimondása után halk sóhaj hagyja el a számat. Eleinte nem csíptem. Mármint oké, hozta a várt kedvenc pasi szerepét, és többnyire macsósan is viselkedett, ettől függetlenül viszont sokszor annyira gyámoltalan volt, hogy úgy éreztem, seggbe kéne őt rúgja már végre valaki, hátha attól rendbe jön a fejében lévő katyvasz.

Maga a cselekmény fordulatos volt, voltak kiszámítható és kiszámíthatatlan pillanatok is. Egy romantikus NA történetben ritka az, amikor valaki újat tud mutatni, és Júliának ez egy bizonyos szempontból sikerült is meg nem is. Sikerült azért, mert szuperül bemutatta a neten kezdődő kapcsolatok legártatlanabb módját, és ezzel együtt rátett egy lapáttal arra, hogy az internet igenis biztonságos hely akkor, ha helyesen van használva. Ami miatt szerintem nem újdonság a történet, az a regény második részében lévő fordulatok voltak: bár olvasmányos volt a történet, a sok kavarás és hazudozás olyan mindennaposnak tűnt.
Összességében úgy gondolom, ez a könyv egy remek kikapcsolódás egy vasárnap délutánra/estére, sok helyen megmosolyogtat, ledöbbent, és elkerülhetetlen, hogy a hasban élő pillangók önéletre keljenek. Alapjáraton szeretem és ajánlom az ilyen történeteket, mert mindig szükség van egy ilyenre: megmosolyogtat, nem gondolkodtat el túlságosan, és más szemszögből is megmutat bizonyos helyzeteket.

Share:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése