Megmondom őszintén, elsősorban a Harryx kihívás miatt olvastam el épp most, épp szeptemberben ezt a könyvet, ugyanis a csoportom ezt kapta havi címkének. Valószínűnek tartom, hogy ha nincs ez a játék, én sem kerülök közelebbi kapcsolatba ezzel a könyvvel.
A thriller, mint műfaj, viszonylag messze áll tőlem. Ugyan kóstolgattam már belőle, de még nem érzem úgy, hogy együltömben el tudok olvasni egy ilyen típusú könyvet, így már olvasás előtt is tisztában voltam azzal, hogy bizony ezt nem fogom befejezni aznap, amikor elkezdem az első fejezetet, és ez az érzés akkor vált bennem bizonyossá, amikor elolvastam az első öt fejezetet, és képtelen voltam folytatni.
Erősnek hitted magad. Legyőzhetetlennek.
Piedesztálod magasából azt képzelted, irányíthatod a világot.
Manipuláltál – préda leszel.
Uralkodtál – rabszolga leszel.
Normális életet élsz, sőt, inkább irigylésre méltót.
Sikerült elismerést kivívnod, megtalálnod a helyed a világban.
És akkor egy napon…
Egy napon hátrafordulsz, s meglátsz magad mögött egy árnyékot.
Attól a naptól fogva üldöz. Szakadatlanul.
Csak egy árnyék.
Nincs arca, nincs neve. Nincs megfogható indítéka.
Követ az utcán, lekapcsolja mögötted a villanyt, felbontja a postád.
Megfigyel még a legintimebb pillanataidban is.
A rendőröknek hiába szólsz: pszichiáterhez küldenek.
A barátaid furcsa szemmel néznek rád, majd eltávolodnak tőled.
Senki nem ért meg. Senki nem tud, senki nem akar segíteni neked.
Egyedül vagy.
Nem: a félelem folyton veled van.
Ahogy az árnyék is.
Ott van a hátad mögött, az életedben.
Vagy csak a fejedben…?
Mire megérted, már túl késő.
Parancsoltál? Tanulj engedelmességet.
Megvetettél? Tanulj tiszteletet.
Élni akarsz? Halj meg csendben…
Már a fülszöveg olvasása után is éreztem, hogy ez a könyv lelket tépő lesz, de akkor még fogalmam sem volt arról, hogy ennyire ledöbbenek majd az utolsó oldal elolvasása után.
Az utolsó thrillert február környékén olvastam, és ha most rá gondolok, egyből elfog a borzongás és a gyilkosság utáni vágy a tettes iránt, és most fogom a fejem, mert ha az az egyszerű könyv ennyire mély benyomást tett rám, akkor el sem tudom képzelni, hogyan fogok később visszatekinteni a Csak egy árnyékra.
Azt hiszem, minden romantikus lelkű lánynak szüksége lenne hébe-hóna egy ilyen könyvre, hogy egy kicsit eltüntesse a rózsaszín felhő okozta mámort/zűrzavart a fejéből, ami elhiteti vele azt, hogy minden tökéletes, hogy minden pont úgy van, ahogyan azt ő kigondolta, hogy az emberek csupaszívek, és pont úgy ugrálnak, ahogy mi fütyülünk. Egy ilyen thriller olvasása után ezek a lányok hamar elkeserednek majd, esetleg még sírva is fakadnak, mert kénytelenek bevallani, hogy az, amiben addig hittek, 50%-ban csak mese, de az, amit most elolvastak, na az a brutális valóság.
Adva van egy nő. Chloé. Karrierista, sikeres, pöppet ketyeg a biológia órája, de már ki nézi azt, harminc öt év fölött még jócskán ráér gyerekeket szülni, sokkal fontosabb az, hogy elnyerje a főnöki pozíciót egy olyan vállalatnál, ahol elméletileg megérdemelné azt a helyet. Sokunknak ez az álma: azt csinálni, amit szeretünk, amiben jók vagyunk, sikeresek legyünk, nagy névvel rendelkezzünk, és elismerjenek a szakma nagyjai. Chloénak ez sikerült. Legalábbis ő ebben reménykedett, hogy sikerülni fog ez a kis terve.
A munkája mellett kevés dologgal foglalkozik, egyetlen egy barátnője van, akit már 20 éve ismer és szeret, de amióta kapcsolata van egy nős férfival, kezdenek eltávolodni egymástól. Ezt még egy minimális szinten meg is értettem, én is szoktam haragudni valakire, ha tudom, hogy biztosan valami rosszba fog belekerülni, és mégsem tesz ellene semmit, pedig lenne rá esélye, de ő inkább megy az árral, és fejest ugrik a mélyvízbe.
Chloénak volt egy ideiglenes kapcsolata is. Válása után viszonylag nehezen hagyta magát a férfiaknak, de már egy ideje együtt volt Bertranddal, és őt szerette, még ha nem is nyilvánította ki teljesen. Valószínűnek tartom, hogy Chloé a volt férje miatt is lett ennyire maximalista és sznob, azért tartotta fent az orrát, mert ezzel leplezni próbálta azt, mennyire gyenge és védtelen. Ügyes csel, sokaknál bejön, és Chloénak sikerült tökéletesen alakítania a szerepét. Ez is lett a veszte.
SPOILER SZEKCIÓ
Csak akkor olvasd el, ha nem befolyásol téged, ha megtudsz némi titkot a történettel kapcsolatban
A történet tökéletesen elhiteti azt az olvasóval, hogy Chloé beteg, már én is kételkedtem az épelméjűségében, de mindig történt olyan, amiben megszilárdult bennem az az érzés, miszerint itt nem vele van a gond, hanem valaki mással.
Az olvasmányosság volt az, ami előre lendítette a cselekményt, még annak ellenére is, hogy olykor zavaró volt a sok tagmondat. Bár a legtöbb helyen jogosan használta az író, mert tökéletesen illett a kétségbeesett karakterekhez, majdnem 600 oldalon keresztül ez egy kicsit sok volt.
Imádtam a közbeékeléseket, amik az utolsó előtti részig elhitették velem, hogy Bertrand a tettes, és rettenetesen utáltam magam, amikor nem jöttem rá az első adandó alkalommal, hogy mekkorát tévedek. Tudom, ezzel lelőttem a poént, de remélem, senki olyan nem olvassa el ezt a részt, akinek tervben van ez a könyv. Akkor jöttem rá, hogy Quentin az, amikor felhívták Alexandré-t, hogy az ellenőrzött ember igazából nem is házas, de még jóval előtte elkezdtem gyanakodni rá, amikor Laura barátnője megemlítette, hogy Laura összejött a halála előtt egy férfival, aki nős volt.
Ha már Bertrand, akkor megemlíteném, hogy gyűlöltem őt, és minden olvasó joggal haragszik és gyanakodik rá. Rettenetesen utálatos egy karakter, tipikusan olyan, akit egy normális nő nagy ívben elkerül, még akkor is, ha rettenetesen mazochista. A végén még egy kicsit bántam is, hogy nem ő a tettes.
Szerintem Martinsra és Pardieu-re jogtalanul gyanakodott Chloé, és a főnök helyében én is a másiknak adtam volna a stafétát. Számomra fontos az állandó teljesítés, még stresszhelyzetben, vagy magánéleti krízisben is. Én is olyan voltam egy ideig, mint Chloé: a problémáim voltak a kifogásaim, holott a bizonyos probléma mellett is nyugodt szívvel meg tudtam volna állni a helyemet a másik helyen is. Persze Chloé helyzete megint más, kicsit bonyolultabb, mint a sajátom, mégis úgy érzem, túl nagyot kockáztatott azzal, hogy hagyta, hogy a munkahelyén az érzelmei vezéreljék.
Quentin amúgy egy nagyon okos fickó. Nyalom a szemedet, te kis köcsög! Ilyen összetett tervet, alapot, gyakorlatot... ilyet nem láttam soha! Szóval emelem kapom és szakadj meg ott, ahol vagy, te szarházi! A kis meséjéből, amit Alexnek adott, még én is elhittem a dolgokat, de aztán a másik doktornő rendbe tette a fejemet. Gondolom, Alexandréban is ekkor tudatosult egészen, hogy ki is a valódi tettes, és hogy Chloé tényleg nem hazudik. Sokszor felmerült benne is, hogy a nő csak beképzeli a dolgokat.
Képtelen vagyok felfogni, hogy így lett vége. Mármint, hogy Chloé és Alexandré meghalt, és az a szarházi ismét kerített magának egy újabb tökéletes nőt, akit megtörhet. Tudom, hogy Kölyök hamar leleplezi őt, de érdekelne maga a folyamat, ahogy Quentin kileheli az utolsó szuszt is magából... Atya ég, ez rettenetesen pszichopatán hangzott, de én lennék a legboldogabb ember, ha az az ember nem élne már.
A fenti bekezdés leírása után döbbentem rá, hogy végig jelen időben fogalmaztam az utóbbi mondatokat, és ez talán jelenthet valamit.
Mindannyian tökéletesek akarunk lenni, pontosan olyanok, mint Chloé vagy Laura. El akarjuk hitetni a többi emberrel, hogy az életünk szuper, mindenünk megvan, semmire sincs gondunk, és még a legnagyobb méretű problémát is könnyen tudjuk kezelni. Célokat tűzünk magunk elé, amik többnyire elérhetetlennek tűnnek, de hamar rájövünk, hogy csak tenni kell értük. Ezeknek következtében pedig olyasmiről mondunk le, ami talán a későbbiekben roppant fontos lenne: család, gyerekek, barátok, kikapcsolódás. Ezeket nem kaphatjuk meg, ha napi 25 órát dolgozunk, ha nem figyelünk oda a másikra, ha nem törődünk egy kicsit önmagunkkal is.
Talán mindannyiunknak szüksége lenne egy Árnyékra. Na, nem olyan szarházi, kegyetlen Árnyékra, mint amilyen ebben a könyvben is szerepel, hanem egy enyhébbre, ami csak annyira rendíti meg a saját kis világunkat, hogy szembesülünk azzal, hogy a karrier és a munka nem minden, mert a boldogságot nem lehet pénzen megvenni, szeretetet nem kapsz azért, csak mert van egy csomó pénz a számládon.
Ti olvastátok már a könyvet? Mi a véleményetek róla? Mi az, ami tetszett/nem tetszett benne? Írjátok meg nekem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése