Olivia Cunning - Pengető ujjak

Sinners on Tour series by Olivia Cunning: Előljáróban csupán annyit, hogy nem akartam külön blogbejegyzést szánni ennek a könyvnek, de ahogy fejben levezettem az értékelésemet, rájöttem, hogy túl hosszú és zavaros lett volna csak úgy kilökni molyra, így inkább itt írom le, hogy mi a véleményem róla. Ez legalább rendszerezett lesz. Legalábbis reménykedem benne, hogy az lesz.

Először is, kiakadok. Mi a szar ez a borító? Oké-oké, értem én, hogy a tervezők megpróbálták bemutatni a kedves olvasónak, hogy mire is számíthatnak (gondolom az az alulöltözött pár Myrna és Brian, a tömeg meg egy Sinners koncertet jelent... gondolom), de... ez ocsmány. Ha könyesboltban látnám a könyvet, tuti, hogy még csak felé sem pillantanék. Valahogy elrendít a történettől, pedig én nem vagyok olyan, aki a borítóra megy. 

Az a 18-as karika viszont nagyon beszédes, teljesen fedi az egész történetet. Nem kaptam mást, csak tömény, erős erotikát, amit egy idő után TELJESEN meguntam. 842 oldalas a könyv, legalábbis a moly szerint, ami... elég sok. Ebből - most durva leszek és egy picit túlzok - 6oo oldal BIZTOS, hogy erotika. Nem mondom, kell a történetbe, picit dob az egészen, de ami itt volt, az már egy kicsit sok(k). Mondjuk azért voltak jó jelenetek (az a hármas dolog tetszett a végén), máskülönben viszont az egész szinte ugyanolyan volt, ettől pedig nagyon egyhangúvá vált az egész.

If anyone wants a hot rock star to read... I suggest Backstage Pass (Sinners on Tour #1) by Olivia Cunning.. My rating and review! https://www.goodreads.com/book/show/8379374-backstage-pass: Imádom a rockot, imádom a rockereket, kíváncsi vagyok, milyen az élet mellettük, de amit ezek leműveltek... kicsit elrettentem ettől az egésztől. Nagyon durván bántak a nőkkel, akik körülöttük legyeskedtek. Nem mondom, néhány - főleg a cipős csaj - igazán megérdemelte, mert pofátlanok és elvakultak voltak, de máskülönben... drága Sinners, fogjátok picit vissza magatokat, lécci'. 
Tetszett ez a Jeremys szál, valahogy dobott az egész könyvön. Nem csak élvezkedni lehetett rajta, hanem egy kicsit félni is, hogy most úristen, mi lesz velük.  Amikor megjelent az ajtóban, egy kicsit én is beszartam. Elképzelve azt, amit Myrna mindaddig elmondott nekünk, tudatában lenni annak a ténynek, hogy az a pasi egy elvetemült vadbarom... és tudni, hogy igazából nem létezik. Örülök, hogy ilyenről csak könyvekben olvasok, és nem látok a való életben ehhez hasonlót. Hátborzongató volt.

Myrna és a foglalkozása. Nemrég beszélgettem erről valakivel, aki szívesen foglalkozott volna ilyennel... hát hű. Érdekes. De biztos, hogy nem próbálnám ki.

Utálom az ilyen szülőket, mint amilyen Briannak volt. Jézusom. Én is szívesen seggbe rúgtam volna őket, nem csak Myrna. Egy-két sallert tényleg megérdemeltek volna, mert az már szemétség volt, amit az apa művelt. Az anyjáról inkább nem is nyilatkozom. Felesleges és undorító.

Ajánlom?
Ha nem riadtok vissza a túlzott erotikától, akkor igen. Ha kicsit soknak találjátok, ugorjatok. Én is azt tettem.
Share:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése